VTSZ Vértes túrabeszámoló (2009. március 21.)

Részletek

Szülőkategória: Beszámolók

Módosítás: 2014. november 11. kedd, 16:59

VTSZ Vértes túrabeszámoló (2009. március 21.)

Szombat reggel a Déli pályaudvaron találkoztunk a vonatos túratársainkkal, majd Szárligetig utaztunk. Itt csatlakoztak hozzánk a kocsijaikat itt letevők. Elnökünk, Szentgyörgyi Tamás üdvözölte a szép számban összegyűlteket, majd az Országos Kéktúra útvonalán indultunk el. Hamarosan egy aszfaltozott parkolóba értünk, ahol is megigazítottuk szerelvényeinket. Tovább haladtunk Csákánypuszta turistaháza mellett, majd az eddig nyílt táj kezdett beszűkülni, egy völgybe értünk, ez volt a Mária-szakadék. Kis kapaszkodás következett, de nem bántuk, mert vadregényes helyeken jártunk. A völgyben elhelyezett geoláda felkeresésétől most eltekintettünk, mivel a csapatban levő ládászoknak ez a trófea már korábban megvolt.
Vegyesek voltak érzelmeink, midőn a völgy kijáratánál egy fába faragott Mária képet találtunk. Nem messze innen egy igen-igen régi temető maradványánál közösen emlékeztünk meg elhunyt túratársainkra. Éppen hogy elindultunk, már szét is vált a csapat.

Az egyik fele Szár felé tartott a Körtvélyesen keresztül, mi 17-en pedig a kék jelzésen folytattuk utunkat. A Bükk avas érintésével a Makk erdőn keresztül gyalogoltunk, majd amikor már közel 90 fokban jelezte gps-ünk a Vitányvárhoz tartozó geoláda helyét, akkor felkaptattunk a kissé meredeken és rövid körbenézés után megleltük az egyik fatuskó takarásában a dobozkát. Gyermeki öröm is társult az eseményhez, mivel Vitéz Norbi egyik lánya volt az ügyes megtaláló! A vár meghódítása rohammal történt, no meg az enyém a vár, tied a lekvár felkiáltásokkal. Feljebb jutva előkerült a forró vizet a kopaszra felszólítás is! Rövid kis bóklászás után szélárnyékba, napos helyre leülve fogyasztottuk el kis elemózsiánkat és a túra legmagasabb pontján a csúcs-csokit.

Minden pihenő véget kell érjen egyszer, ezért lépésben leereszkedve tovább haladtunk a kék sáv jelzésen a Zsidó-hegy lábánál. Nemsokára elértük a Szarvas-kutat, ahol csurgott egy kis víz, volt, aki meg is kóstolta. Innen a Vörös-lyuk érintése után letértünk a kékről és jelzetlen, de jól járható szekérúton közelítettük meg az egykori Robinson kunyhó romjait. A hegy gerincéről leszakadó partfalban megleltük az itt elhelyezett ládikát és a gyepes tetőrészen gyönyörködtünk a kilátásban.

A kitérő végeztével újra csak a kéken haladtunk a Gadóc, Vajdatemető érintésével a régi térképeken név nélkül jelzett Zsigmondkőre. Amíg a csoport felfedezésre hajlamosabb része kissé távolabb fellelte a GcZsig jelű ládát, addig a többiek élvezték a tavaszi napsugarakat és a lelátást Várgesztesre, a várra és a horgásztóra. Visszaereszkedve a turista útra, láttuk, amint a szemben levő sziklafalon mászók gyakorolnak, őket is kihozta a szép idő!

Várgesztesen végigsétáltunk, majd az előzetesen tudott buszindulási időben megbizonyosodva még direktben felkaptattunk GcGesz láda megkeresése után a Gesztesi várba is. A legtetejéről néztünk szét a lent elterülő falura és a tájra. Nosztalgiáztunk is egy kicsit: amikor itt aludtuk a vár turistaszállójában, akkor még reggeli tornáztunk is a lapos tetőn! De közelgett a busz indulási ideje, igyekeztünk vissza a rendes-takaros svábok lakta faluba. Az utcán népviseletbe öltözöttek mentek a faluházba, mert disznóvágás volt, illata messze szállt.

Buszunkkal Tatabányára érve igyekeznünk kellett, mert csak néhány perc volt az átszállásra. Akinek jegyet kellett vennie, azt bíztattuk is, hogy fusson, le ne maradjon a vonatról. Elérte!