Székelyföldi nagy kaland, geoládák, érdekes helyek és legendák nyomában

Részletek

Szülőkategória: Beszámolók

Módosítás: 2023. november 14. kedd, 16:07

Székelyföldi nagy kaland, geoládák, érdekes helyek és legendák nyomában

202308. 05- 13 ig.

2023. 08. 05., szombat reggel van, a már hosszú ideje talán örök álomra szenderült Planetárium előtt már ott parkol a busz, amely szombattól vasárnapig sok helyre elvisz, a ZÖLDSPORT Egyesülettel, Borsos Gábor vezetésével Székelyföldre. A busz aljába kerülnek a csomagok. Kicsit várni kell, mert a szombati közlekedésben az éjszakai vihar nyomán leszakad vezetéket még nem sikerült helyre hozni. Aztán végre kerülő úton kicsit zihálva megérkezik az utolsó pesti utas is. Bezáródnak az ajtók majd Biharkeresztesen felszáll az utolsó túratársunk is. A határátlépés után a Királyhágónál tartunk hosszabb pihenőt. Hosszú út végén a csapat egyik fele az Aragonit panzióban, a másik fele az Andi & Bogi panzióban foglalja el a szállását, két napig az Andi & Bogi panzióba reggelizik, vacsorázik a csapat. A vacsora után kicsit későn kapok észbe, hogy Korondon búcsú van, és Keresztes Ildikó is fellép, késve mégis elindulok, de már csak az üres színpadot látom, a szokásos mulatós zene szól. A gyerekek boldogan szaladgálnak, ugráló vár is van. Nem meglepetés, hogy mindenki magyarul beszél, azt írom a jegyzetbe „Olyan érzésem van mintha haza érkeztem volna”. Mire visszaérünk, a panzióba, ránk sötétedik. Az alkonyi fényben is szépek a székely kapuk, az ódon gerenda házak. Hosszú volt a nap, korábban fekszem, mint ilyenkor szoktam. https://photos.app.goo.gl/WmD75DvHatf56taH6

2023.08.06. A vasárnap reggel számomra most is a szokásos módon indul, korán ébredek, igyekszem, csöndben felkelni, hagyom szobatársamat, Ádámot aludni. Gazdag reggeli, kávét is kapok, mivel konyha a szálló vendégeknek nincs (másnapra kiderül még is van). A panzióban ebédre szendvicset és gyümölcsöt, vizet is kapunk. Székelyudvarhelyre városnézésre megyünk. Csak nekem meglepetés megállunk Szelykefürdőn, a Mini Erdély parknál. Borvíz múzeum, a borvíz szállítására kialakított sok rekeszes lovas kocsik a tető alatt, némelyik rekeszbe még ott van a cserépedény is. Dombtetőre, Orbán Balázs síremlékéhez megyünk. „Orbán Balázs író majd országgyűlési képviselő Athénban értesül a Magyar forradalomról, egy szabad csapattal indul haza Székelyföldre, de közben a szabadságharc elbukik. Ezért csak 1859–ben térhet haza. Az enyhülés időszakát arra használja, hogy bejárja Székelyföldet, majd megírja „Székelyföld leírása történelmi régészeti természetrajzi népismereti szempontból” összefoglaló művet. Végrendelete szerint Szejkefürdőn temetik el. Sírja elé székely kapusort állítanak, amelyből az utolsó kapu az övé volt. Nézem az órámat, még marad kis idő az indulásig. Megyek a Mini parkba. Van itt minden: székely mesehősök, apró neves épületek mása, mini vár, bogárpark, kerti vasút. Nagybajuszos ember a vonatot készíti fel az indulásra. Kérdésemre mondja, öt perc múlva indul. Mire visszaérek, már csak egy hely van, a szerelvényen, beülök, és már indul is. Aztán már csak annyi idő van, hogy buszra szálljunk, megyünk Székelyudvarhelyre. A város nevezetességeit, templomait, iskoláit látogatjuk sorra, ugyan csak kívülről. Az egyik templomban mise van, a másik üvegajtóig van nyitva. Ebéd és fagyizás a parkban. Zoli sofőr pontosan érkezik a városszéli parkolóból a buszunkkal. Megyünk, a város szélén a Kerekerdőre a fallal védett kápolnába nem jutunk be, a fa ajtó nem enged. Következő megállás a városhoz közeli Budvár (625 m), a hegyre ösvényen kapaszkodunk a csúcs felé. Az út eleinte jól járható, aztán a csúcs közelébe érve elered az eső, hárman mégis felmennek. Gáborral visszafordulunk, az agyagos talajon hamar több kilósra hízik a bakancsomon. Közben eláll az eső, mire a buszhoz érünk, már nem esik, a tócsákban tisztogatjuk bakancsainkat. Még megállunk a Mal-tetői székely keresztútnál, hatalmas kőtömbökbe faragta a mester a szenvedés útjának állomásait. Visszaszálunk a buszra, gurulunk a szállás felé. Korond határába megállunk a Likas-kőnél. A Hatalmas követ birtokba veszi az aprónép. Története is van! Ha egy csillagos éjszakán kisétálunk, a lyukon keresztül látszik a sarkcsillag.

Még süt a nap, következzék a mese Orbán Balázstól. "Firtos a jó tündérek királynéja volt, de a miként néha egy törzsről jó és savanyú gyümölcsöt termő ág nőhet, amint ugyan azon virág kelyhe mézet és mérget is rejt. Az, mint e földi életben a jó a rosszal keverve jön elő. Úgy a szelíd, a csak jót művelő Firtosnak is volt egy testvére, Tartod, kinek szívébe a rossz iránti hajlam fészkelte meg magát, s ki a rosszat művelő tündérek úrnőjévé választatott. A rossz és jó mindig küzdelem és versenyben van egymással, ily ellentétben élt a két tündér testvér is. A teremtés zűrje kezdett rendeződni, a mindenség egyensúlya helyreállani, a vizek utat nyitva magoknak, lefolytak; a föld felületén új pezsgő élet keletkezett. Firtos, a jó szellem, örömmel repdesett a felfedett új világ felett; örömkönnyeket hullatott a fejődő emberiség zavartalan boldogságán, a teremtés milliárdjainak vidor mozgásán. Ez örömkönnyek lehullva gyöngyökké váltak, s végre tündér seregétől követve, leszállott e hegytetőre, s azt úgy megkedvelte, hogy elhatárzá ottan magának várat építeni. Elkezdették az összehívott jó tündérek úrnőjök szép várát; de rossz nővére Tartod épen arra járván, irigység keletkezett álnok szívében a jók műveletén, s ki mondja, hogy ő következő éjfélig nemcsak szebb várat épít magának, hanem még ideje lesz Firtos várának sark kövét saját várába elszállítani. Fogadtak. Firtos vára éjfél előtt már kész volt, bástya tetőin örömtüzek lobogtak, de im sötét szellemek csapnak le. Tartod élükön, ki gúnymosollyal érkezik, – egy perc alatt ki volt feszítve a várszöglet kövéül oda helyezett nagy szikla-darab, másik percben átfúrva és vasrúdra tűzve röpítik, a rossz szellemek Tartod vára felé, de a végzetes éjfél is elérkezett. Mire Korondon a kakasok éjfélre megszólván, a vasrúd ketté szakadtával a kő leesett, s most is ott hever a Korond vize völgyében; látszik rajta a rossz tündérek által fúrt lyuk, miről azt a nép ma is Likas kőnek hívja. Midőn a kő legördült, azon perczben, a fogadást vesztett Tartodnak vára is összeomlott. ő magának pedig istennek büntetéséből el kellett költöznie a győztes Firtod birodalmából." Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. (A nap mérlege 5,5 km 353 m.) https://photos.app.goo.gl/R4AQxSUE4r21RVxV8

2023.08.07., hétfő. Költözés a Csigadombtól egy ugrásnyira lévő Aragonit panzióba. A csomagjaink a busz aljában maradnak. Zolinak kötelező pihenés van mára előírva ezért a Görbe „menetszéllel légkondicionált” kiránduló busszal utazunk. Elhagyjuk az utolsó települést is és szekérnyi szélességű hegyi utakon megyünk át a hegy másik oldalára. Jelzetlen út vezet a földig érő Tartod várához. Erről Orbán Balázs ír könyvében „Székelyvarság nyugati szélén, a Nagy Küküllő és a Tartód patak találkozásánál, 850 méter magasságban egy meredek oldalon felkapaszkodva találhatjuk a körülbelül a XI-XII. században épülhetett Tartod vára romjait. (Sajnos kevés adat maradt fenn a történelmi írásainkban róla.) Az 1960-as években végzett régészeti kutatások nyomán azt feltétezik, hogy Tartod, Budvár, Kustaly, Firtos és Rapsonné várakat a magyar királyság építtette védelmi rendszerhez tartoztak, a keleti népek feltartóztatására. Valószínűleg a XII. század végére már el is vesztette rendeltetését. A várat elhagyták, és a természet birtokába vette a romokat. A hegyoldal nagyon kedvező a túrázni vágyóknak, felkapaszkodva legfeljebb fél óra alatt érünk fel a romokhoz, amelyekből mára sajnos már csak egy-két mohával és avarral borított alacsony kőfal jelzi az egykori építmény valódiságát. A tetőn, ha mára már kissé, de egy 75 x 37 m-es ovális, falgyűrű maradványai láthatóak. A falon belül épület nyoma nem került elő, a feltárás során néhány tűzhely és agyagedény töredéke került napvilágra.” Visszaülünk a turistabuszba, Székelyvarságra megyünk a temetőbe. Zsindelyes falu múzeum eresze is fából van. Miután a temetőben a ládázók pótolják az elveszett geoládát Nyírő József regényhőse, Uz Bence (valószínűleg az itt nyugvó Pál Sári Dénes volt az író riportalanya) sírjánál, visszamegyünk a buszhoz. A visszaúton a Péter & Pálról elnevezett templom nyitva van, bemegyünk. Nem sokkal arrébb a Csorgó-kő vízesés az erdő mélyén valóban csak egy pár lépés az erdészeti úttól. Innen újabb rövid buszozás után állunk meg a tanyavilágot idéző Sikaszón. („Zetelaka környéki tanyavilág kialakulásának az az oka, hogy a falu létszámgyarapodása, illetve a földalap használatában végbement változásoknak köszönhetően szükségessé vált a falu környékén fekvő kaszálók, legelők feltörése és szántókká való átalakítása gabonatermesztésre, ami a mindennapi kenyerüket biztosította. Így szükségessé vált a távol eső hegyvidék adta természetes legelők és irtványok során nyert kaszáló kihasználása, amelyek kezdetben alkalmi szálláshelyek, később gyér tanyavilággá alakulnak át: Zeteváralja, Deság, Ivó, Sikaszó és Küküllőmező falvai, amelyek közigazgatásilag ma is Zetelakához tartoznak, az anya­községhez. Hamar kevésnek bizonyult a megművelt terület a falu létszámához vi­szonyítva, de a zetelaki ember sem riadt vissza a munkától, és ahogy le­hetett, úgy segített magán. Művelés alá fogták az addig terméketlen, bokros területeket. Természetesen ez hosszú és kitartó munkát követelt.”)

Meglepő kiírás: „Parlament”. Gábortól kapunk magyarázatot, hogy itt hegytetőn találkoztak az emberek, itt adták el áruikat, vették át a leveliket cseréltek történetet. Alig egy kilométerre a fennsíkon névtelen kilátótorony. Csoportkép is készül. A túrabusz elénk jön. Megyünk lefelé a völgybe a Zetelaki-tó (víztározónál) nem állunk meg. A tóba egy földnyelv nyúlik be egy piramist formázva. A Vidraparknál viszont meg állunk. Kiderül, hogy egy ügyes vállalkozó üdülőtelepet hozott létre egy parányi tavacska körül. Vidra is van: fából a tavacska partján. Idáig megúsztuk az esőt, de Zetevár aláérve jön az égi áldás. A meredek hegyoldalba egyébként sem könnyű feljutni, az út eleje benőtt balról kerítés a keskeny ösvény mellett kicsit feljebb egyre meredekebb a hegyoldal. Jó emberek drótkötelet erősítettek a fákra meg könnyítve a feljutást. Még a hegy csúcsa előtt, fedett pihenőnél várunk be mindenkit. Itt fenn már nem esik. Mindenkit megtapsolunk, aki felér, aztán megérkezik az utolsó túratársunk is. Kicsivel feljebb van a földig érő Zete vára.

A mai napnak itt van vége, a mai mese szóljon Zete váráról. „A monda szerint a várat egy Zeta nevű büszke nagyúr építette, nem sokkal az után, hogy a magyarok keresztény hitre kezdtek térni. Fényes, nagy palotája volt neki Cseleházán, azt azonban földig rombolta és várat épített a falu feletti hegyen, hogy ne tudják ráerőltetni az új vallást. Zetának két lánya és egy fia volt. A lányok fenn laktak a várban, de a fiú ritkán ült otthon, sok háború volt, állandóan csatákban vitézkedett. Sokáig hírt sem hallottak felőle, aztán váratlanul hazajött. De akkor már áttért a keresztény hitre. Próbálta rábírni konok apját és lánytestvéreit, térjenek át ők is az új hitre. Ők azonban hajthatatlanok maradtak. A büszke várúr megátkozta az ősi hitét megtagadó fiát és új Istenét. Abban a pillanatban akkorát dördült az ég, hogy a szikla megrendült belé, a büszke vár összeomlott, maga alá temetve az öreg Zetát és két lányát. Csak a fiú menekült meg: fehér lovával leugratott a vár fokáról, és semmi baja nem esett. Az összeomlott vár maga alá temette a dölyfös nagyúr rengeteg kincsét is. Az omladék alatt, nehéz vasajtó mögött van ma is Zeta tengersok kincse. Ez a vasajtó minden évben egyszer megnyílik, Szent György napjának éjjelén. Sok száz esztendő múlt el Zeta várának összeomlása óta, s Szent György napján sok ember próbált már szerencsét, de aki egyszer bement a vasajtón, többé nem került vissza. Mind azt szerették volna, hogy a tenger kincset egyszerre hozhassák ki. Ám mire összeszedték a sok kincset és kifelé indultak, a vasajtó már bezárult, s többé nem látták az áldott napsütést. Élt azonban 200 évvel ezelőtt egy Botházi nevű ember, aki elhatározta, vele nem fog megtörténni ugyanaz, mert ő csak egy tarisznya aranyat hoz majd ki. Eljött Szent György napja, éjfélkor szörnyű nagy lángokat vetett a vasajtó és mindjárt ki is nyílt, rettentő dübörgéssel. Botházi ott volt idejében, be is lépett nagy bátran. Szeme-szája elállt a csodálkozástól: a nagy pince tele volt arannyal, ezüsttel, gyémánttal, szinte megvakult a csillogástól. A nagy halom kincs tövében Zeta lányai aranyhímet varrtak. Serényen nekifogott és egykettőre telemarkolta tarisznyáját arannyal. De a kapzsiság ördöge nem hagyta nyugton, lekapta fejéről a kucsmáját és telemerte azt is. Aztán még a zsebébe is gyömöszölt két marék kincset. Csak akkor tért észhez, amikor a lányok megkérdezték, velük akar-e maradni. Futott ki a pincéből, ahogy csak bírt. De éppen akkor, amikor fél lábbal már kilépett az ajtón, nagy robajjal becsapódott a vasajtó s odacsípte a másik lábát. Kihozta a kincset, de egyik lába ott maradt. Meggazdagodott Botházi, de nem volt Isten áldása rajta: ahogy jött, úgy el is ment a sok pénz, s Botházinak nem maradt semmije, csak csúfneve: Sánta Botházi. Azóta békén varrhatnak aranyhímet Zeta lányai, nem háborgatja őket senki. (A nap mérlege 15 km 357 m). https://photos.app.goo.gl/GpnMgNdBDHHhKfaD7

2023.08.08., kedd. Csíksomlyó. A csíksomlyói kegytemplom és kolostor a magyarság egyik legnagyobb zarándokhelye és kultúrtörténeti emléke. A templom előtti parkolóban hagyjuk a buszt. A kegytemplom után befordulunk az egyik utcába, a gyermekotthon előtt szokatlanul nagyméretű szobor áll.

„Csíksomlyón minden évben megtartják az Ezer Székely Leány napját. 1998. július 5.-én az ünnep egykori kezdeményezőjének, Domokos Pál Péternek az egész alakos szobrát ekkor leplezték le. A szobor 260 cm magas, másfélszeres életnagyságú, Bodó Levente szentegyházi szobrászművész alkotása. Domokos Pál Péter tanár, történész, néprajzkutató, a csángók történetének, kultúrájának kutatója volt. Itt, Csíksomlyón született 1901-ben. A szobor leleplezésén két lánya is jelen volt, akik ezt mondták a leleplezéskor: Nahát, ez az édesapánk! Ennél nagyobb elismerés egy művésznek nem is kell.”

Az egyik portálról Tófalvi József szólítja meg a csapatot. Megörülve a nagy csapatnak már mondja is, hogy hozom a kápolna kulcsát. Elmegyünk fel a nyereg feletti kápolnához. Út közben József megmutatja a parányi házát, ahol él. A kulcscsomón rengeteg kulcs közül megtalálja a lakatba illőt, megnyitja, a kápolna rácsajtaját. Folyamatosan mesél, teli van történetekkel. Megyünk a Csíksomlyói-nyeregbe, a kisseb csapat a kálvária meredekén a többség József lábnyomát követve. A nyeregbe érve az oltár előtt elénekeljük a Székely himnuszt. Mikor már mindenkinek van fotója, a nyeregről indulunk a Somlyó csúcsára (1033 m). Felérve én is felkapaszkodok a kilátóba is. Mikor lejövök, még van annyi időm, hogy a szendvicsemet megegyem. Gábor a tervezett útra vezetne bennünket, de József tud egy szebb jobb utat. Gábor felszólítja, akkor vezessen le bennünket. Az út valóban szép, ahogy József mondta. Út közben többen még gombát is gyűjtenek, József mindet megnézi. Aztán lassan visszaérünk a Csíksomlyóba. A háznál, ahol találkoztunk elköszön, kölcsönösen minden jót kívánunk egymásnak. Még bemegyek a Kegytemplomba. Innen Hargita fürdőre megy a busz, a Kossuth sziklát (1377 m) fogjuk megmászni. Sífelvonók alatt, sípályák mellett megyünk el. Érdekes hóágyúk között felfelé menve málnát szedünk a bokrokról. Már messziről látszik a hatalmas mészkő tömb a hegy oldalában. Amennyire lehet, kimegyek a szélekre aztán vissza a parkolóba. Még egy kávéra is van, idő boltba is benézek. Kávézás közben egy emberrel beszélgetünk. Elmondja, ilyenkor nyáron is, de inkább télen többen látogatnak a hegyre. Télen a mínusz 30 fok is megszokott, megszokták. Elköszönünk, mert hamarosan indulunk tovább. A Hargita-ligeti forráslápnál áll meg a busz legközelebb. Festő Borvíz forrás, ezt is megkóstolom: ritka, ennek nincs mellékíze. De azért a magammal hozott vizet iszom. Felmegyünk a geoládához. Az út járható, vizenyős, mert ez egy lápos terület. Elsőre nem vettem észre a forrástető alatti táblát a víz összetételéről. Már csak Homoródon állunk meg, a bazársoron próbálok levelezőlapot venni, de erre felé nincs. A sífelvonók mellé bobpálya is épül, a befejezéshez közeleg. (A nap mérlege 13 km 643 m)

https://photos.app.goo.gl/jHAwRgfVo241Pe8bA

2023.08.09. Szerdán mindég jó idő van. Nincs az másként Székelyföldön sem, csak pár fehér bárányfelhő szakítja meg az ég egyhangú kékjét. Gyergyó felé gurul a sokkerekű „szekér”. Egyre magasabbra kanyarog, az út a Gyilkos-tó parkolójában megpihen, leszállunk, s már indulunk is a Kis-Cohárdra.

„A Kis-Cohárd sziklája a Hagymás-hegységben, a Keleti-Kárpátokban, Hargita megye északkeleti részén, a híres Gyilkos-tó szomszédságában emelkedik, 1344 m magasra koptatta az idő.” Nincs idő, hogy a tó partjára lemenjünk, máris indulunk. Páran a rövidebb, meredekebb utat választjuk, és a Wild Ferenc emlékúton közelítjük meg a csúcsot. A többség szerpentin úton tör a csúcs felé. Hárman: Éva, Zoli és én érkezünk elsőkként. Már ugyan fent van egy négyfős csapat, kezükben sörös üveg a folyadék veszteséget pótolni kell. Aztán még előttünk indulnak vissza lefelé. Hamarosan mindenki felérkezik. Fotókat készítünk, beszélgetünk, keskeny ösvényt próbálgatok, mennyire lehet fent a sziklaszélén elmenni. Ugyan azon az úton megyünk vissza a parkolóban várakozó buszhoz. A mászókkal elmegy a busz. Néhányan úgy döntenek, maradnak a Gyilkos tó körül sétálgatni. Hazafelé majd felvesszük őket a bazársoron. Ha jól emlékszem, úgy tizenketten indulunk Ádám vezetésével a Kis-Békás-szoroshoz. Az Almás-mező felé kerüljük a hegyet a sárga jelzésen. A jelzés hamarosan egy gázlón vezet keresztül. Elég mély a víz, ezért kicsit feljebb, egy vékony fatörzsön egyensúlyozva át lehet menni a túl oldalra. Én bakancsostól átmegyek. Imre és Ádám leveszi a bakancsát, így kézről kézre adva a gerenda gyakorlatot, sikerrel teljesítik a túratársaink is az átkelést. A kalandos út további meglepetéseket tartogat. A jelzés balra kanyarodik, de az úton igencsak mély sár van. Ádám találja meg a kiutat. A kerítésen kapu van, de a rudakat a gazda rögzítette. Ha megemeljük, hátizsák nélkül át lehet bújni. A bekerített területen teremtett lélek sincs, a gazda valószínű a felső bejáratot használja. A rudak itt mozdíthatók, Imi kiemel hármat, így már mindenki átjut. Kicsit feljebb drótkerítés, de a gazda gondolt a turistákra egy rögtönzött sámlit épített a kerítésbe, csak át kell lépni a kerítésen. A réten birkák legelnek, jöttünkre félősen összebújnak, a juhász a fa árnyékából int, hogy a nagy kaput csak ki kell akasztani és szabad az út. Már az út felénél tartunk, egyre meredekebb, de jól járható az út. Fára szegezve tábla hirdeti: függőhíd. Többen lemegyünk, de csak én megyek ki a híd közepéig. Azt kell, mondjam megérte! A Kis-Békás-patak itt nagyon beszűkül, magas sziklafal között folyik. Egy fiatal leány félősen áll a híd elején, bíztatom, menjen. Vissza a sávjelzésre, ahogy haladunk, a lezúduló víz hangja erősödik, egyre közelebb kerülünk a patakhoz. Zuhatagok sora mellet vezet az út. A szikla nem csúszik, de azért a gyakorlottság sokat segít. A három lemarad társunkat a függőhídnál megvárom, Ök is ügyesek, csak lassabban tudnak menni. A túloldalon függő híd végében bevárom őket, még le kell mászni a sziklán, aztán már jobban járható az út.

„A Békás-szoros leglátványosabb részéhez, a Pokol tornácához érkezünk. Ahol a Kis-Békás patak belefolyik a Békás-patakba, ott áll a Magyarok hídja maradványa. A II. világháború idején a magyar hadsereg kezdte kiépíteni, ám Erdély eleste miatt már nem sikerült befejezniük. A Békás szoros legszűkebb része, a Pokol torka.” A Magyarok hídján átmenve már a Békás-szoros felső végéhez érkeztünk. Hallgatjuk a víz zúgását, várjuk a mászókat. A térerő hiánya végett akadozik a kommunikáció. Aztán jön a hír, még a falon vannak. Közben a nap lemegy, hűvösödik, az idő felveszem a szélkabátomat. Szomjas is vagyok, szemben a kürtöskalácsosnál veszek egy üdítőt. A kürtőskalácsok szaporodnak és fogynak is. Szóba elegyedünk, kérdésére elmondom honnan jöttünk, aztán már csak hallgatni akarom az ízes, dallamos székely akcentusát. Meséli, hogy a szülei a hatvanas években települtek át Magyarországra. Sokáig a Révai nyomdába dolgozott, de már csak úgy van az jól, ha az ember a maga ura. Így aztán a tündéri testvérével (mikor le akarom fotózni a függöny mögé, búvik) pályáztak és kibérelték a helyet. Építettek egy zárható házacskát, nyaranta itt sütik a lángost meg a kürtőskalácsot. Télen felmennek északra, karácsonyi vásárokba. Nem panaszkodik, csak mondja, hogy bizony sok a medve, meg hogy a medvének több joga van, mint az embernek. Aztán a zerge is tud ám kárt okozni. A szurdok fölé is lejönnek, a szorosban a lépéseik nyomán omlik a kő lefelé. Nem régen amott fenn egy családos ember üzletére esett egy nagy kő, meg is halt szegény. Fogynak és készülnek a kürtőskalácsok, a mászók is lejöttek a falról és a sokkerekű szekér is megérkezik. Megyünk Korondra, miközben már lassan ránk sötétedik. (A nap mérlege 14 km 1014 m). https://photos.app.goo.gl/xioSFb49Xc1g2K4a8

2023.08.10., csütörtök. Bogárfalva és Székelyszentlélek között a kerékpárúton amennyire lehet, Zoli felviszi a sokkerekű „szekeret”. Úgy kb. 700 méteren szállunk ki a buszból. Innem már lábbusszal megyünk a Gordon-tetőre (958 m), a Jézus szíve kilátóhoz. Közben kis buszokkal, utánfutóra szerelt üléseken visznek kirándulókat és kavarják fel a makadámút porát. Kicsit lemaradok, így utolsónak érkezek fel a rozsdamentes acélból készült, Jézust formáló kilátóhoz. Még van időm felmenni a kilátóba, mire leérek, a csoportképhez tereli, Gábor a csapatot. Majd amikor a csoportkép elkészül, indulunk Farkaslakára. A kilátótól nem messze tábla hirdeti: a Makona Kft., Makovecz Imre Iroda tervei szerint ide álmodott kápolna tervei láthatóak. Egy darabon a keresztutat követve, majd a Mária úton érkezünk le Farkaslakára. Táblák irányítanak Tamási Áron szülőházához. Tamási Áron életét az alapítványt kezelő Sipos család hölgy tagja mutatja be (sajnos a nevét nem írtam fel) lényegre törően röviden. Az utunk a temetőbe, a Nepomuki Szent János Templomtól nem messze Tamási Áron sírjához vezet. A temetőtől Máréfalvára megyünk, a Polgármesteri hivataltól indul a rövid túra. A hivatal oldalában tájékoztató tábla: a faluban található székely kapukról. „Az udvarhelyszéki Máréfalván, amelynek minden utcájában, legyen az zsákutca vagy főút, lenyűgöző székely kapuk díszelegnek. Több, mint 150 éves darabok is fellelhetőek a településen, amelyeknek illata és motívumvilága a letűnt korokat idézi. Olyan második világháborúban felrobbantott kapuláb, földet nem érő, dülöngélő vagy kitámasztott aggastyán is elénk tárult, amely történetek sokaságát őrzi: históriát arról, miként bombázták a falut az oroszok, és hogyan állíttatott később mégis kapulábat a háború alatt elszegényedett, megtépázott gazda, akinek fontos volt, hogy székely kapuja továbbra is jelezze, „gazdaember lakik a portán”. Bár már nem volt elegendő az ideje és a pénze ahhoz, hogy oszlopdíszeket faragjon a fába, belekarcolta az eredeti motívumokat. Azt mondja Gábor, a Likas-követ már láttuk, nézzük meg a Kőlikat is! Már odafelé megtaláltam a Kőlik történetét. Íme. „A falu mellett északról magas hegy emelkedik, melyet Les-hegynek a hagyományok szerint azért hívnak, mert e hely tetején volt megtalálható Máré várának őrállomása, ahonnan továbbították a Budvárról érkező jelet a falunak, ha ellenség közeledett. E hegynek meredek sziklafala oldalában található a Kőlik két barlangja, melyekben a nép vész idején biztos menhelyet talált. Két egymás fölé helyezett s csaknem megközelíthetetlen barlang van itt. Az alsó (15 lépés hosszú és 10 lépés széles) barlangnak szabályszerűleg idomított boltíve van. Bejáratánál még most is látszanak a sarokhelyek, melyek erős vasajtókat tartottak, megvan még e barlangban a tüzelőhely kürtője és a kézi malom fülkéje is. Az e felett lévő felső barlang, - hova csak ügyes mászó tud feljutni - kisebb kiterjedésű, mint az alsó. Innen sziklába vésett beszélő cső nyúlott le az alsó barlangba, melyen át madárnyelven beszéltek - mondja a hagyomány - hogy az ellenség meg ne érthesse. A felső barlang ablakából mutatták meg a csali kürtőskalácsot a tatároknak. A tatárjárás idején történt, mikor kigyúlltak a Les-hegy tetején a lármafák. Messziről jelezték a tatár érkezését. Az emberek összeszedték holmijukat, élelmet vettek magukhoz, és felvonultak a Kölik-barlangjaiba. Mikor megérkezett a tatár horda, senkit sem talált a faluban. Végül a tatár vezér fülébe jutott, hogy a nép nem messze, a Kölikban van elrejtőzve. Ostromolni kezdték a tatárok, de a barlangok erős fekvése miatt nem sikerült bevenniük. Úgy döntöttek, hogy kiéheztetéssel kényszerítik önmegadásra a falubelieket, így letelepedtek a barlang aljában. A falu bírója ügyes nyilas hírében állt. Kiállott a fölső lik szájába és onnan lőtte ki nyílvesszőjét, ami éppen szíven találta a tatár vezért. Ettől megzavarodott a tatár horda, de az ostromzárat továbbra is fönntartotta. Elfogyott az élelmük már mind az ostromlóknak, mind az ostromoltaknak, mikor a falu bírója elhatározta, hogy éhen halni nem fognak, inkább csatában essenek el, ha úgyis halál vár rájuk. Összeszedve a fiatal legényeket, kitörni készült a barlangból, mikor a bíró felesége előállt egy ötlettel. Szalmából nagy kürtöskalácsot csinálván, kimutatták a fölső barlangból és lekiáltott: Lám mi jól élünk, míg ti éheztek! Ezt látva a tatárok, a falu feldúlása után távoztak.” Miután a ládagyűjtők a hegy tetején levő geoládát megtalálták, felszálltunk a buszra és Korondig meg sem álltunk. Vacsoráig kaptunk időt: a fazekasnál, vagy a boltokban vásárolhassunk Én még képeslapot is fel tudtam adni. azután gyalog mentünk a szállásra. (A nap mérlege 11,6 km 404 m) https://photos.app.goo.gl/jy46ZD3i8syvgLRw6

2023.08.11., péntek. Ahhoz, hogy Zoli haza tudjon vinni bennünket vasárnap, az előírás szerint pihennie kell. Így aztán ma a Görbe Travel kirándulóbuszával megyünk a Madaras Hargitára (1801 m). Gyönyörű fenyves erdőn át vezet a szerpentin út a hegytetőre. A Menedékház előtt gyülekezünk a túrára. Lehet választani a rövidebb, vagy a hosszabb túra között. Többen a körtúrát választjuk. A háromszög alakú csúcs-jelzésen indulunk a hegytetőre. Ugyan képen már láttam a megszámlálhatatlan kopjafával borított hegytetőt a sok - sok messziről jött ember tisztelete ez, de a valóság azért mindig más. Az egyik nagy keresztnél kört formálva egymás kezét megfogva énekeljük el a Székely himnuszt. Meglepetés, hogy Györgyi saját versét is elszavalja (lefotóztam remélem olvasható marad). Nagyobb csapat a makadám úton indul a Szökő-vízeséshez. Lassan elmaradnak a törpefenyők, legelésző marhacsorda ki tudja miért, talán a jöttünkre, de inkább a csordás éhezett meg és ebédelni indul, tereli maga előtt a csordát. A forrás-jelzésen leereszkedünk a szurdokszerű völgybe. Amennyire lehet, lemegyek a patak túloldalán. A fedett pihenőtől sikerül egy szép fotót készíteni a vízesésről. Aztán visszaindulunk a jelzett útra. Felérve előveszem a szendvicsemet. Már felvettem a hátizsákomat visszanézek, az úton egy barna bundás jön felém. Először kutyának nézem. Ledobom, a szendvicsemet a fűbe, előveszem a sípomat, visszaveszem a hátizsákomat, addigra a medve megfordul és ballag visszafelé. Mitagadás még fotózni is elfelejtettem. Tempósan elindultam a csapat után. Nem sokkal arrébb egy családdal találkozom, mondom nekik, hogy mit láttam, de mentek tovább. Utolértem a társaimat. Az égen sötét fellegek esőt ígérnek, ezért sietősre fogják lépteiket. Látom a térképemen, hogy van egy szép kilátás egy szikla széléről. Ki tudja, mikor keveredek erre, elindultam. Ildikó és Dani követtek, a keskeny ösvény jól követhető. A tájékoztató táblát már egy nagy szél, vagy valami ismeretlen természeti erő a völgybe vitte, de a látvány miatt érdemes volt kimenni! Megyünk vissza az útra, Dani a szája széle már lila az elfogyasztott áfonya szemektől. A menedékház előtti padokon ebédelnek a túratársaim. Ádám integet, megérkeztünk. Éppen kifordul a parkolóból a busz, viszi a mászókat a mászóhelyre, integetünk. Épp hogy lerakom a hátizsákomat, elered az eső. Megyünk, a menedékházba. Egy asztal mellől az a család mosolyog rám, akit figyelmeztettem a medve veszélyre. Egyre jobban esik, Ádámmal megbeszéljük megvárjuk, míg csendesedik, vagy eláll. Egy idő után valóban csendesedik, de aztán újra erősödik az égi áldás. Túratársam tányérján valami. Én kolbásznak nézem, eszi, azt mondja jó és mícsnek hívják. „A mititei (más néven mícs, jelentése „picikék”), a román konyha jellegzetes étele. Marha-, sertés- és birkahús keverékéből fokhagymával és fekete borssal fűszerezett, kb. 10 centiméter hosszú rudakat készítenek, amelyet grillen sütnek meg. Általában mustárral és muzsdéjjal fogyasztják.” Úgy gondolom, mindent ki kell próbálni, rendelek egy darabot. Az eső elől bemenekülve az asztalhoz egy család telepszik, beszélgetünk. Gyalog jöttek fel a hegyre, mindenképpen megvárják az eső végét. Itt fenn a hegyen nincs nagyon térerő, valahogy sikerült Ádámot felhívni. Jön a hír, hogy a mászók nem másznak az eső miatt, lent (2,5 km) várnak a Fedeleskút-forrásnál. Mindenki felveszi az esővédőjét és elindulunk a buszhoz. Út közben autók suhannak lefelé és felfelé is, nem tudni miért, meg hova. Intek mindegyiknek, egy kis piros autó megáll. Nem tudni miért a hölgy lehúzza az ablakot. Mondja, hogy turisták. Igazából csak megörültek nekünk, pár szó után mennek tovább. Mire leérünk, a nadrágom kilógó része csurom víz, a busz ajtajában Gábor lerángatja rólam az esőköpenyt. Lerogyok az ülésre. Megvárjuk, mire mindenki leér. Gurulunk lefelé, a hegy alján száraz az út és süt nap. Megyünk a „visszafelé folyó patakhoz”, a helyet tábla jelzi. Az Ivó-patak mellett leleményes székely emberek csatornát építettek. „A „visszafele folyó patak" a hihetetlen valóság, vagy csak a képzelet szüleménye? Az Ivó-patak, melyet a helyiek azért nevezik így, mert nincs „futása". Ez tulajdonképpen egy mesterségesen létrehozott csatorna, melyet a platón legelő állatok itatására, az itt lakó tanyasiak vízellátására építettek a múlt század közepén. Azóta falu is települt a víz mellé, Irigyvesze. Vizét az Ivó-patakából vezették fel a fennsíkra, és nagyon kicsi esése miatt az Ivó-völgyébe leereszkedőnek az az érzése támad, hogy a csatorna vize felfelé folyik! (A nap mérlege 13 km 396 m). https://photos.app.goo.gl/dWoV5scJwP6eSTgM7

2023.08.12., szombat. Az utolsó nap Székelyföldön. Lehet választani a Medve-tóban fürödni, vagy a parajdi sóbányába lemenni. Fürödni többen mennek, de én nem akartam. Gondoltam a Medve-tavat és a kisebb tavakat meg kellene nézni. Végül is a legtöbb tó fizetős, de van ingyenes is. Végül többen felmegyünk a Belvedere-kilátóba, a kisebb tavakat érintve érkezünk vissza a Medve-tó partjára. A visszaúton két ortodox templom is nyitva van. Szovátáról Parajdra megyünk. A sóbányát látni vágyók a bányánál kiszállnak, a hátra maradók a Só-szorost járják, be. Nagy tábla figyelmeztet, hogy az útra szendvicsedet ennivalót ne vigyél be. A medve nem játék, ne etesd! Táblák igazítanak útba magyarázatot adva a hely keletkezésére. A területen átfolyó patak miért marad édesvizű, stb. Látványos sósziklák vannak a hegyoldalban. Jól járható pallókon keresztül jutunk feljebb, majd vissza a parkolóba. Ma a panzió tulajdonosának kertjébe megyünk vacsorázni. Nagy a sütögetés, nekünk már csak enni kell. Az asztalt Zoli bontja meg, elindul a busz felé a kulcsot csörgetve. (A nap mérlege Szovátán Medve-tó kerülés: 5,4 km 116 m, a Só-szoros útja: 2,8 km 61 m). https://photos.app.goo.gl/rggdDvsnyAmFQftcA

2023.08.13., vasárnap. Itt ér véget ez a székelyföldi mese, sok kaland után 07:00-kor indulunk Korondról és 16 órakor áll meg a busz a Planetárium előtt. Megköszönöm Gábornak a túrát, elköszönünk egymástól. https://photos.app.goo.gl/vwhkkKihYdg8HuVD8

"Hogy megmaradjon annak ami

a kő a kőnek,

a virág a virágnak,

a székely a székelynek,

a magyar a magyarnak,

az ember az embernek"

Apáthy László https://photos.app.goo.gl/tGZ4jVQa8yZRiAfQ8