Velencei „karnevál” 2008.06.08.

Az agárdi vasúti megállóban találkoztak az autósok a vonatosokkal. Nem volt messze a Velencei Vízi Sportiskola és Szabadidő központ, sikeresen kibéreltük megrendelt hajóinkat, átöltöztünk, vízre szálltunk. Először a Velencei-tavi vízi multi geoládát eveztük le két kenuval 9-en.

Szabó Árpi kormányos vezérletével 5, azaz öt hölgy evezett, míg a krónikás a már Szigetközben, Bodrog-ártéren próbált duóval kiegészülve evezett. Indulás és összerázódás-összeszokás után hamarosan elértük a partközeli kikötő cölöpöket, ahol az egyik koordináta felirat teljesen hiányzott, a másik meg többértelműen volt olvasható. Gondoltuk, hogy majd megnézzük mindkét helyet, de lehet, hogy egy harmadik lett volna az igazi. Irány az A jelű átjáró a Kiskapunál, majd a Nagy-tó Rigya és a Szúnyog-sziget. A leolvasni vélt adatok szerint itt, a horgász kikötőben levő fa hídon kellett volna lennie a feliratnak, de mi sajnos nem találtuk meg.

Telefonos segítséget kértünk, de csak az üzenetrögzítő volt elérhető. Döntés: evezzük végig a megjelölt átjárókat és akkor valószínűleg teljesítjük a közelítő útvonalat. Így is tettünk, tovább eveztünk vissza a B-átjáróhoz, siklókat, szép fehér kócsagokat, nádi madarakat és persze horgászokat látva itt-ott. Aztán következett a C, D, E-jelű átjáró és a Gallér, a Cserepes-sziget, a Barkás bokor.

Az F-jelű koordináta közelében a láda helyét sejtettük, de sajnos igencsak villogott a viharjelző, nem húztuk tovább az időt koordináta híján csak esetleges megtalálásával. Visszafelé már a Keszeges, a Csárda-oldal és végül újra a vízi sportiskola kikötője. Találkoztunk a sukorói partoknál horgászversenyről beérkezőkkel (villanymotor hajtotta csónakokkal közlekedtek), Gárdonnyal szemben a nagy vízen meg éppen vitorlás verseny volt.

Majd úsztunk egy jót a strandon, majd néhányan Agárd-Gárdony nevezetességeit nézték meg.

Aztán már csak öten nekiálltunk körbetekerni a tavat. Kerékpárúton indítottunk. A Sarvajcz lajos emlékére (volt tóbíró, aki egy tavi vadászaton az akkori német nagykövet kísérése közben tragikus körülmények között vesztette életét) emelt kereszt a tó DNy-i csücskében megvolt, majd rá nemsokára már közúton közelítve a Dinnyési madármegfigyelő kutató állomástól (tiltott, lezárt terület) nem messze levő pecaparadicsomnál a geoláda is hamar megadta magát.

Onnan tova mindig csak aszfalton, Pákozdon jót fagyiztunk.

Aztán beruccantunk Sukoróra MikiCache-ék ládájához (Doni elesettek emlékműve, 1848-as pákozdi csata emlékére emelt emlékoszlop, arborétum – sajnos ezt idő hiányában kihagytuk), ahol is a csészétől vagy 41 m-re lehettünk, amikor ránk tört az eső. Bemenekültünk az arborétum fedett bejáratába.

A rövid kis esőcske elálltával a láda is meglett. Tovább tekertünk a bicókkal Velencére, de megint elkezdett esegetni.

Kihagytuk a temetőt, hogy majd hazafelé beugrunk a sírhoz. Itt nyugszik Molla Szadik üzbég tanító, aki Vámbéry Ármin kelet-kutató személyi kísérője volt éveken keresztül. Egy szuszra visszamentünk Agárdra, bezártuk a kört. Tapasztaltuk, hogy amíg mi a tó túloldalán távol voltunk, akkora eső esett, hogy nagy tócsákban állt a víz. Annak örömére, hogy Medárd napján mégsem áztunk el, a Fehér Fregattban halat ettünk különféle lé és sült formában. Aztán hazafelé oda kanyarodtunk a temető hátsó-oldalsó kapujához, de ekkor leszakadt az ég. Olyan sötét lett, hogy a sírokat is alig láttuk. Visszaiszkoltunk a kocsiba szárítkozni, majd pedig Pestre vettük az irányt. Út közben a kocsiban ülve többször haladtunk át az esőn.

Borsos Gábor