Velca Raca sítábor / 2006

Részletek

Szülőkategória: Beszámolók

Módosítás: 2014. november 11. kedd, 16:59

Jankus Józsi invitálására mentünk síelni a Budai XI. Sportegyesület szervezésében a szlovákiaia Oscadnica település (Zsolnától északra, a lengyel határ mellett) feletti Velka Raca síterepére 2006. január 8-tól 15-ig.

46 fős Neoplan busszal utaztunk vagy 35-en, igen kényelmesen. Egyszeri megállás után délutánra a helyszínre értünk, elfoglaltuk 2-3 ágyas, apartmanos szállásunkat, majd � már sötétben - sétára indultunk a faluban. Egy domb tetején levő kivilágított kis templomot néztünk ki magunknak. Utunk mély hóban nagyjából kitaposott ösvényen vezetett a kálvária stációi között szerpentinezve. Gyönyörű holdvilág segítette utunkat, csak Józsi elemlámpája segített még a holdnak. Utána friss, ropogós vacsora, majd gyors lefekvés, az út monotonságának kipihenése következett.

Reggel a síbérletekhez magunkkal hozott fényképek beszkennelése helyett új képek készítésével telt az idő a helyi tourinform irodában. Csipkártyákat kaptunk (meg kis füzetkét a síterepről). Sikerült a 20 fő bérletest összeszedni, így kedvezményes áron vehettük meg bérleteinket! 200 SKK betétdíjat is ki kellett perkálnunk, amit utolsó nap a leadáskor visszakaptunk. Buszunk a kb. 3 km-re levő Dedovkába vitt bennünket. Gyors felcsatolás után irány az ülőszékes felvonó!

Gyönyörű napsütéses időnk volt, majdnem mindvégig. Reggelente -10, -15 fokra ébredtünk. Kb 50-60 centis hó lehetett a hegyen, a faluban.

Ehhez a régi felvonóhoz egy kék, egy piros és egy fekete pálya tartozott. Először persze a kéken kezdtünk, majd bemelegedés után kipróbáltuk a pirosat is. Nekem még nem okozott élvezetet sajnos.

Persze a többi pályára is kíváncsiak voltunk. Így átcsúsztunk a másik nagy, új felvonóhoz Lalikybe. Ehhez is többféle nehézségű pálya tartozott a feketétől a kékig. Sőt egy ekkor még nem üzemelő rövidebb felvonó is volt. Érdekes a kék pálya, mert az alsó- és felső szakaszok között egy piros betét is található.

A hegy gerincén lankás esésű kék pálya volt, ezen lehetett megközelíteni az egyes lefelé haladó pályákat. Felső része keskeny, utcaszerű, az alsó � csákányos felvonó melletti - már széles volt. Később egyszerűen csak libalegelőként emlegettük. Oldalában gyülekeztünk időnként napozásra, evésre, pihire, egy kis forralt borra.

Érdekes volt tapasztalni, hogy nappal is működtek a jégdara szórók�. Szemüveg nélkül nem volt jó érzés áthaladni a hatósugarukban.

Mire kicsit belaktuk a pályákat, le is telt az idő, irány haza. Megint jót ettünk, volt, akik vacsi után még sétáltak egyet. Azonban este 8-tól reggel 7-ig aludtunk, mint a tej.

Következő napon kis társaságunkkal a menetrendszerinti síbusszal Lalikybe mentünk. A kabint választottuk (kb minden 10 szék után kabin jött), mert így a léceket is magunkkal tudtuk vinni, meg hátizsákban a sícipőket is. Felérve a felvonóval, a gépház mellé letettük megőrzésre holmijainkat, és gyalog indultunk neki 1046-ról az 1236 méter magas Velka Racára. Szépen leratrakolt úton, besüllyedések nélkül haladtunk az enyhe emelkedőn. Körülöttünk szépen behavazott fenyőfák, bükkfák szegélyezték az utat. Elvileg sífutó útként szerepelt a térképen, de nem sok nyomot, illetve a keresett jellegzetes sífutó nyomot nem találtuk. Egy órai séta után felértünk a csúcsra, ahol körpanoráma fogadott bennünket. Kis kilátóba kapaszkodtunk fel és a középen levő asztalon elhelyezett tájékoztató alapján néztünk körül, hogy mi merre található. A 360-ból kb. 90 fokban Lengyelország, kis részben Csehország és persze legnagyobb részt Szlovákia volt látható. Nyugati-Tátra, Alacsony-Tátra, stb. Koccintottunk az egészségünkre� Néhány lépéssel lejjebb elkezdett füstölni a térképen nem jelzett turistaház kéménye! Gyerünk, nézzük meg! Matraclágerrel ellátott, de lengyel oldalról odavezető nyomokat nélkülöző, mégis üzemelő házat találtunk! Szép bélyegző, szíves kiszolgálás, karikatúrás képeslapok, szép berendezés.

Majd vissza a felvonóhoz, felcsatolás, és uzsgyi a sípályára! Megint csak kékekkel kezdtünk, de hamar tapasztaltuk, hogy a gyaloglás nem volt jó bemelegítés a síeléshez. Másfajta igénybevételt jelent a két dolog! Aztán persze belemelegedtünk ebbe is.

A pályák kevés kivételtől eltekintve többnyire jól kezeltek voltak. Néhol megjelentek jégfoltok is, de többnyire csak délutánra váltak csúszóssá. A legkényesebb ott volt, ahol erdei úton kellett lesiklani a felvonóhoz és nem volt túl széles hely a forgolódásra. Meg a nagyobb tudású síelők is szívesen centizgették a lassabbakat. Sorállások nem igazán alakultak ki, a felvonók nyelték az embereket. Inkább volt jellemző az üresen menő ülőszék. A libalegelő népszerűbb volt, az ott levő csákányosra néha várni kellett.

A többi napon általában a 8 órai reggeli után 9, fél10 tájban indultunk, dél, 1 körül pihentünk, majd 3, fél 4-ig síeltünk. Este 6-kor vacsora, majd olvasás, keresztrejtvény, pingpong, séta volt a program. Egy alkalommal befűttettük a szaunát is, kicsit úsztunk az erősen klóros kis medencében. Csípte a szemünket, nem volt sikere!

Korai lefekvés után nagyokat aludtunk, volt mit kipihenni!

Szombatra már nagyobb tömeggel számoltunk, nem erőltettük a síelést. Kisebb társaságot vitt buszunk Zsolnára. Nem túl sok látnivaló akadt, sajnos a kiszemelt Krakkó a nem megfelelő útviszonyok miatt nem jött szóba. Délután pihenés a napközben alig fűtött szobákban, vacsora, beszélgetés, majd csomagolás.

Vasárnap reggel bepakolás a buszba, majd indulás haza. Még maradtunk volna: jól éreztük magunkat, jó sípályákon, jó időben, jó társasággal jót síeltünk! Szívesen jövünk jövőre is, köszönjük a szervező Bernárd Jánosnak!

Sítábor képei

Oscadnica, 2006. január 15.