Képes beszámoló a 2021. augusztus 01 – 07. közötti, torockói túránkról

Részletek

Szülőkategória: Beszámolók

Módosítás: 2021. november 05. péntek, 10:58

Több mint két év tervezés, szervezés után végre eljött a nap, amikor útra kelhettünk Torockóra. Az első napunk az utazás jegyében telt. Sok izgalommal készültünk az útra, mert ebben a covidos időben külföldi útra menni azért elég nagy kihívás. A gyerekek kiviteléhez még külön nehezítés a szülői hozzájárulások megszerzése a töredék családoknál, és ha a nagymama viszi az unokáját, ahhoz is papír kell.

Útközben megálltunk Bánffyhunyadon, ahol megnéztük a helyi magyarság emlékhelyeit, és egy sikertelen kísérletet tettünk a híres templom megtekintésére. Az utóbbi sajnos éppen felújítás alatt áll így nem tudtunk bejutni
Végül is minden simán ment, jó időben megérkeztünk Torockóra. A szállásunk a falu melletti kempingben volt, aminek magyar tulajdonosa készségesen segített minket minden felmerülő probléma megoldásában is.
Mivel ő a közeli Nagyenyed szülötte, jól ismeri és maga is szívesen járja a környék hegyeit a saját családjával. A kemping csodás helyen fekszik, ezt az ide szerkesztett képek is jól mutatják.

Ilyen kis faházakban laktunk.

Az első kirándulásunk a tordai sóbányába vezetett. A velünk lévő gyerekeknek nagy kaland volt végigjárni a sóbánya táróit, és csarnokait. Odabenn még csónakázó tó is volt. A hatalmas só-csarnokban különféle játékokra is volt lehetőség. Még egy óriáskereket is beleépítettek.

Még ugyanaznap délután mentünk a Tordai hasadékhoz, aminek a bejáratánál készült ez a kép:

Végig is mentünk rajta. Ezek a képek ott készültek:

A hasadék peterdi végén a csapatunk ketté vált. Egy kisebb társaság ugyanazon az úton visszament a mészkői menedékházhoz, a többség felkapaszkodott a sziklák tetején vezető útra és onnan is megcsodálta a szakadékot. Megnéztük Szent László lovának patkónyomát is. A legenda szerint a zászlóval megjelölt szikláról ugrott el a lova, mikor megnyílt mögötte a szakadék:

A jól sikerült napot egy kis sörözéssel zártuk a mészkői turistaház teraszán.
A következő napra a társaság egyik fele a Székelykő megmászását célozta meg. A jó idő is támogatta szándékunkat. Igyekeztünk minél előbb indulni, hogy a nagy meleg ne tikkassza el a túrázókat. A mindenre elszánt csapatról induláskor készült ez a kép:

Oda kellett felmásznunk! A gyerekek nagyon ügyesek voltak, és néhány pihenővel sikeresen fel is jutottunk a hegy Várszikla nevű ormára. A csúcs megmászása után a nyeregben készítettem egy képet a sikeres csapatról. Itt töltöttünk egy jó hosszú pihenőt.

A gyerekek többségének ennyi elég volt, ők a szüleikkel együtt visszamentek ugyanazon az úton ahol feljöttünk. A többiekkel pedig végigjártuk a hosszú sziklás gerincet, és a hegy másik végén jöttünk le. Útközben készült ez a kép Torockóról, és a végig kitartókról:

A hegy végigjárása után Torockón keresztül vezetett az út a szállásunkra. Útközben megcsodáltuk a falu régi házait. Nagyon szépen rendben tartják őket. Nem hiába a világörökség része.

Ugyanezen a napon a társaság másik fele úgy döntött, hogy a Székelykő megmászása helyett inkább Torockó nevezetességeinek megszemlélésére fordítja ezt a napot. Ők megnéztek minden múzeumot, kiállítást, bekukkantottak a házak udvarába is. Szebbnél szebb képeket készítettek a látottakról. Néhányan a falunézés után még felkapaszkodtak a Székelykő oldalában lévő Kőlyukhoz is.

A harmadik túranapon először a torockószentgyörgyi várhoz mentünk. Sikeresen el is foglaltuk.

A vár sikeres bevétele után néhányan az Ordaskő megmászását célozták meg, de a rossz jelzések miatt a csúcsot nem sikerült elérniük. Azért nem mentek hiába, egy szép hosszú túrával bejárták a Torockótól keletre eső hegyek-völgyek világát.
A többiekkel átbuszoztunk a Túri-hasadékhoz. Ez egy kevésbé ismert, de gyerekek számára nagy kalandot jelentő via ferrátaként kiépített turistaút. Az út a patakmederben és helyenként a patak felett vezetett. A bejáratnál még szelíd hasadék bent sok meglepetéssel szolgált. A felnőttek nehezebben vették az akadályokat, a gyerekek annál jobban élvezték a kalandot.

Néhányan, akik a via ferrata felszerelés híján nem tudtak velünk tartani a szakadékban, felülről szemlélték meg azt.

Mivel az időnk rendületlenül jó volt, a következő napon is pataktúrát csináltunk. A Szolcsvai búvópatakhoz túráztunk. Ez egy különös természeti jelenség. Egy fennsíkon született patak egyszer csak eltűnik egy hatalmas vízeséssel a hegy egyik oldalán nyílt barlangban, majd a hegy másik oldalán újra előbújik. Barlangász felszereléssel és megfelelő felkészültséggel végig lehet járni a patak földalatti útját is, de mi most erre nem vállalkoztunk. Először a kibúváshoz vezetett az utunk. Mivel ez elég hosszú volt, a gyerekekkel csak idáig mentünk.

Amíg a gyerekek a patakban strandoltak, játszottak és pihentek, a felnőttek átmászták a hegyet, hogy megnézhessék a vízesést is. Voltak néhányan, akiknek még ez sem volt elég, és a még Bedellő oldalában lévő Sipota vízesést is felkeresték.

Eljött az utolsó túranap. Ez már hab volt a tortán. A Remetei szurdok végigjárása igazán komoly kihívás minden gyakorlott túrázónak is. Jó lett volna magunkkal vinni a gyerekeket, mert tetszett volna nekik is a patakban gázolás, de az 5km-es megközelítő gyaloglás már unalmas lett volna nekik. Így aztán velük csak a patakozás egy helyben volt kivitelezhető. Egy strapabíró legényke azért velünk tartott, és bebizonyította, hogy jól gondoltam eredetileg. Ez a túra is való gyerekeknek. A szurdok végigjárása a felnőttek számára is különleges élmény. Itt nincs mese, előbb utóbb le kell venni a bakancsot, és vizicipőt kell húzni.

Az első sziklakapuig sokan elmerészkedtek, de a vízben gázoló szakaszra már nem mindenki vállalkozott. Akik ott visszafordultak, a Remetei Kolostor látnivalóival kárpótolhatták magukat.

A szurdok végigjárása után a visszafelé vezető út a szakadék-széli sziklapárkányokon vezetetett. Innen beláthattunk oda ahol korábban jártunk. Akik fürgébben mozogtak, azoknak még módjukban volt egy rövid pillantást vetni a kolostorra is.

. ..

Az utolsó torockói esténket egy kis közös kiértékelő megbeszéléssel, majd a szokásos gitár kísérte énekléssel zártuk.
Már csak a hazautazás napja maradt hátra. Mivel a kempingünkből a kihajtás csak Torockó irányában volt lehetséges, és a buszunk csak ott tudott a hazavezető irányba fordulni, még egy rövid megállással alkalmunk volt a sikeres túra résztvevőit egy kép erejéig felsorakoztatni Torockó méltán híres házsora elé. Hazafelé jövet a kötelező pihenőt a sofőrünknek Csucsán adtam ki. Amíg neki a pihenő ideje telt, mi meglátogattuk a hajdani Boncza kastély kertjét, és tiszteletünket tettük Adynál. Ő ide húzódott vissza a háború zajától, amikor Csinszkával összeházasodtak. Ebben a kis vadászlakban éltek. Itt most egy kis Ady emlékhelyet tart fenn a Petőfi Irodalmi Múzeum.

Még egyszer megálltunk buszunkkal a Király-hágónál. Innen néztünk vissza Erdélyre abban a reményben, hogy még visszajövünk.