VTSZ híradó 58.

Részletek

Szülőkategória: VTSZ

Módosítás: 2014. november 11. kedd, 16:59

2010. I. negyedév Kézirat gyanánt. 58. szám

A Vasutas Természetjáró Szövetség Kiadványa (VTSz)

Szerkeszti: Rósa László

HIVATALOS TÁJÉKOZTATÓ A SZÖVETSÉGI PROGRAMOKRÓL

A február 20-i miskolci közgyűlésről

Talán már azok is elfelejtették, hogy volt a szövetségünknek februárban közgyűlése, akik részt vettek rajta. A híradónk megjelenési gyakoriságából is eredően az eseményekről szóló beszámolók már inkább a történetírás” kategóriájába tartoznak, mintsem, hogy igazi friss hírként hallanánk róla, ám erről a közgyűlésről érdemes „történeti” okokból is ismételten megemlékezni.

A beszámolókat elfogadó közgyűlésre 51 küldött kapott meghívót, akikből 35 fő vett részt, ami 68.8 %-os megjelenési arányt jelent, amit túlzottan értékelni nem érdemes. Sokkal fontosabb jellemző, hogy az elnökség mit terjeszt elő és a küldöttek milyen aktivitást mutatnak.

A közgyűlés szokatlan napirendi sorrendekkel indította a munkáját, mert először FB tagot, és póttagot választott. E napirend előtt jelentettük be, hogy Rigó Zoltán sporttársunk, volt elnökünk és FB elnökünk lemondott. Lemondólevelét, amelyet úgy éreztünk, hogy az egész közösségnek is szólt, ismertettük. Távollétében is megköszönve munkáját fejeztük ki reményünket, hogy ígérete szerint továbbra is aktív segítőnk marad. A közgyűlés FB tagnak G. Nagy Jánost, póttagnak Kovács Lászlót, és szinte közfelkiáltással Fazekas Dénesné, Idát FB elnöknek választotta. Másik szokatlan napirend keretében a közgyűlés megváltoztatta székhelyünket, amiről majd ismételten hírt adunk, amikor a bíróság bejegyezte.

A közgyűlés legfontosabb feladata az éves beszámolók megvitatása és elfogadása volt, íme, a szégyenkezésre okot nem adó legfontosabb számok:

A fenti adatokból látható, hogy a szövetség nagyon jól gazdálkodott, lényegében stabilizálta a tagdíjbevételeit (egyébként a taglétszámát is). A megtakarítások mögött elsősorban az adminisztrációs kiadásokat érintően az informatikai beszerzések elmaradása, másodsorban a rendezvényi tartalékok megőrzése húzódik, azaz nem a rendezvények tervezett költségvetésének megkurtítása áll.

Az eredmény-kimutatás mellett az elnökség bemutatta a 2009. évi költségvetés végleges számait, amely lényegében a hivatalos számviteli beszámoló eredményeinek a magyarázatául is szolgált. Ezekre az eredményekre minden VTSZ tag büszke lehet, és elmondhatja, hogy egy stabil szervezet tagja. A következőkben a mérleg legfontosabb értékeit mutatjuk be:

A gazdálkodás bemutatása és a frissen megválasztott FB elnök értékelése után a résztvevők egyhangúan elfogadták a VTSZ Beszámolóját és Közhasznú jelentését (a dokumentumok megtalálhatók a honlapunkon, a http://www.vtsz1990.hu/index.php?Menu=kozhasznu címen.)

A 2010-es költségvetés módosítása már az őszi közgyűlésen elfogadott jövőépítés szellemében történt, a november óta ismertté vált bevételi többletek ismeretében, kifejezetten a tematikus, a fiatalok számára is izgalmasa programok finanszírozása érdekében megnövelte a rendezvényi tartalékokat. A módosított sorok az alábbiak (értékek Ft-ban!):

A közgyűlés az előre kitűzött időpontra be is fejezte a munkáját, mindenkinek eredményes vetélkedést, jó bálozást (ezek követték a közgyűlést) és sikeres túraévet kívánva búcsúzott az elnökség.

Szentgyörgyi Tamás

Vasutas Természetjáró Vetélkedő

2010. február 20.

A Vasutas természetjárók Bükki Egyesülete és az MVSC már több alkalommal szervezett közös rendezvényt. Így volt ez a természetjáró vetélkedővel is. Tizenöt évvel ezelőtt a miskolci tagszervezetek összefogtak és bemutatkozásként közösen megszerveztek egy vetélkedőt, ami nagy népszerűségre tett szert. Ez éven ismét jubilálhattunk, hiszen ez volt a XV. Vasutas Természetjáró Vetélkedő. Most ismét visszanyúltunk a gyökerekhez és a Vasutas Természetjárók Országos Vetélkedőjét az MVSC természetjáró szakosztályával közösen szerveztük meg, Miskolcon. Ezen a rendezvényen egy új személy mutatkozott be, Ő volt a vetélkedő megálmodója, összeállítója és levezetője Bartók Julianna személyében.

A vetélkedőt ez éven is a VTSZ közgyűlése előzte meg, majd egy rövid pihenő után kezdetét vette a fejtörő játék. A VTBE titkára bemutatta az új stábot, köszöntötte a résztvevőket. Csarnai Béla az MVSC elnöke bejelentette, hogy ezzel a rendezvényünkkel emlékezzünk meg az időközben elhunyt túratársainkról. Így Rátkai Feri Bácsiról, aki évekig lelkes szurkolóként nyomon követte a vetélkedő munkáját, Szabó Pista Barátunkról, aki az első vetélkedőtől kezdve évekig lelkesen hozta Miskolcra a Győriek népes csapatát, Vadászy Paliról, aki mint a VTSZ alelnöke esetenként a zsűri munkájában vett részt, Vízkelety Laci Bácsiról, aki lelkes tudósítóként vett részt rendezvényeinken és végül Ráczi Győző túratársunkról, aki évekig a Bánréve csapatában vetélkedett. A résztvevők 1 perces néma felállással adóztak az elhunytak emlékére.

A vetélkedőn 8 csapat ült asztalhoz. A versenyzők között üdvözölhettük az eddig mind a 15 alkalommal szereplő Győrieket, Ők 2 csapattal is indultak, harmadik alkalommal köszönthettük a Záhonyiakat, akik szintén két csapattal neveztek, továbbá itt voltak a törzsvendégnek számító Budapesti Lokósok, egy-két év kihagyását követően ismét asztalhoz ültek a BKV-s versenyzők is, valamint két csapat a Zöld Sportok és a Szendrő csapata a Borsod Megyei szakosztályokat képviselte. Mivel a vetélkedő megszervezését és lebonyolítását az MVSC vállalta fel, ezért Ők az idén sport etikai okok miatt nem indítottak csapatot.

A Vetélkedő helyszíne immár hetedik alkalommal a MÁV Tiszavas Járműjavító Kft. tanácsterme volt. Örömmel vettük, hogy a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség is néhány év kihagyásával ismét csatlakozott a vetélkedőnkhöz, így a vasutas csapatokkal együtt helyi csapatok is összemérhették tudásukat.

A négytagú zsűri összetétele: Balabás László MVSC és VTBE, Bernáth Marietta B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség, Haraszti Gábor TKM, valamint Rósa László a VTSZ alelnöke. A vetélkedő tizenegy fordulóból állt, ami nem kis feladat elő állította a vetélkedő csapatokat. A vetélkedő feladatainak részletes bemutatása a következő beszámolóban olvasható.

Eredmények: I. Lokomotív TE 156 pont,

II. Szendrő 133,5 pont,

III. ZVSC II (9872) 123,5 pont,

III. Boglyos bakancsosok 123,5 pont.

Az 1-6 helyezett csapatok oklevelet kaptak, az 1-3 helyezett csapatok átvehették a VTBE és a TKM ajándékcsomagjait, valamint számukra a B.-A.Z. Megyei Természetjáró Szövetség egy-egy hosszú hétvégét ajánlott fel a kulcsos házaiban.

A vetélkedőt a szokásos közös vacsora, majd a bakancsos bál követett, ahol 160 fő szórakozott hajnal 3 óráig. A bál keretén belül volt élőzene és discó, fellépett egy amatőr táncdalénekes hölgy Antal Istvánné személyében, de az est meglepetése a volt Debreceni Szakosztályvezetőnk (Kristály, majd Navigátor) Huri Noémi igényes és színvonalas hastáncbemutatója volt. Egy buliból nem maradhat ki a tombola sem, ahol értékes nyeremények voltak. A fődíj egy tutajozással egybekötött félpanziós hosszú hétvége a Pienini Nemzeti Parkban, a Dunajec partján a Pltnik szállóban, amelyet a szálló tulajdonosa ajánlott fel. A második díj pedig egy több ezer forintos igen gazdag ajándék kosár volt.

Akinek mindez nem volt elég, vasárnap bekapcsolódhatott a miskolci kocsonya fesztivál színes programjába, vagy részt vehetett kisebb bükki túrákon.

Összefoglalva, egy nagyon kellemes hangulatú rendezvénnyel sikerült jubilálnunk és méltóan megünnepelnünk a 15. Vasutas Természetjáró Vetélkedőt. A viszontlátás reményében köszönjük mindenkinek a részvételét.

Kovács László

VASUTAS TÚRANAP

Beszámoló a Budapest-környéki programjáról

Igazi tavaszi időben találkoztak a vasutas természetjárók a tárnoki vasútállomáson. A 32 főből a túlnyomó többség vonattal érkezett, de voltak, akiknek az autó volt kedvezőbb utazási eszköz. Az érkezés után a túravezető röviden összefoglalta Tárnok és környékének településeinek jellegzetességeit, a földtani különlegességeket, a törökkor utáni újratelepítéseket. Természetesen Tárnok vasúti történelméből nem hiányozhatott a Déli-Vasút rövid bemutatása sem.

A csapat ezután a helyi autóbusszal beutazott a régi falu központjába, ahol megtekintettük a jellegzetes, tárnoki kőből épült XX. század eleji házakat, amelyek közül némelyek állapota egyszerre dicsérte az építőjét és a mai használóját, míg mások sajnos nem igazán mondhatók a hagyományőrzés példáinak. Az emlékművek köveinek „megolvasása” után elindult a túra a Benta patak mentén a Horgásztó irányában. Az ősfűzest elhagyva megközelítettük az éppen rendezés alatt lévő Benta patak partját (a patak vize meglepetésünkre tiszta volt) és elértük az M7 autópályán átvezető gyalogjárdát. Itt történt egy sajnálatos balest. Egyik turista társunk az átjárónál elesett, és mint később megtudtuk csúnyán eltörött a csuklója. Ő a Horgásztótól egyik társunkkal a baleseti sebészetre ment. A csapat folytatta útját Öreghegy természetvédelem alatt álló részére, amely az Érd-Tétényi-fennsík egyik jellegzetes része. A tetőről a szép, kissé párás időben látszott a távolban az etyeki Korda Stúdió, Martonvásár, Százhalombatta, de a Velencei-hegységet csak sejteni lehetett. Sajnos csak néhány tavaszi virágnak örülhettünk, amin nem lehetett csodálkozni, hiszem másfél hete itt még hó volt!

Az Öreghegy után pincelátogatás következett borkóstolással, zsíros kenyérrel. A helyben termett chardonay, kadarka kóstolását zsíros kenyér alapozta meg (amit a saját zsák tartalma egészített ki). A pincelátogatást tombola követte, amelyen természetesen bort lehetett nyerni. Innen utunk - a „civilizáció eredményeit” kerülgetve a Fundoklia-völgyhöz folytatódott, ahova kisebb-nagyobb nehézségek, csúszkálás-mászkálás (elesés) árán leereszkedtünk és az érdi oldalán az elmúlt év végén átadott jól kiépített tanösvényen haladtunk tovább. A Fundoklia-völgy érdi oldalán kis táblák bemutatják a látogatónak a geológia és a természet helyi különlegességeit. „Visszakapaszkodva” a tárnoki oldalra, az úgynevezett Zapánszkyra (hegyre) érkeztünk, ahol az Öreghegyhez hasonlóan sok pince található, de mi most a kőfejtőt látogattuk meg. A kőfejtőben annak tulajdonosa Onestyák Emil úr fogadott minket és részletesen bemutatta a bányát, beszélt a kőbányászat történetéről, és a bánya közelmúltbeli és jelenlegi használatáról. A csapat elhűlve láthatta a kőfejtő belső méreteit (különösen úgy, hogy a lábaink alatt még mintegy 10 méter feltöltés is volt). A még nagyobb meglepetés a kőfejtő hasznosításának mai formáinak bemutatása volt, hiszen megtudhattuk, hogy a kőfejtés megszűnte után a háborúban raktárként, később gombatelepként, napjainkban pedig filmstúdióként hasznosul. Híres magyar filmek helyszínéül szolgáló kőfejtő „filmstúdió” részében még láthattuk az itt is forgatott Hellboy-film kulisszáinak maradványait is.

A látogatás végén a túravezető ünnepélyesen megemlékezett a Vasutas Turista Nap országszerte természetet járó társainkról, megidézte azon a társaink emlékét, akik már az égi ösvényeken követik lépteinket. A megemlékezés után a csapat lesétált az Öreghegy buszmegállóhoz és innen egy része a vasútállomásra, egy része az autójához ment tovább.

A jó idő, a különleges látnivalók reméljük minden résztvevőnek emlékezetessé tette a 2010-es Vasutas Turista Napot. A sérülteknek gyors gyógyulást kívánok

Szentgyörgyi Tamás

Kelet-Magyarországi program programok

Gyalogtúránk kiinduló pontját, Sárándot vonattal közelítettük meg. Megérkezésünk után Komlósy Jolán túravezető köszöntötte a túrán megjelent turista társakat, és ismertette a túra útvonalát. Szentesről ketten látogattak el hozzánk túrázni, a MÁVTI csapatából négyen, nem szervezett természetjárók öten, baráti körükből kilencen, tehát a túrán összesen húszan vettünk részt. Sárándról jelezetlen úton indultunk el az egyedi természeti értéket képviselő, 250-300 évesre becsült „1000 éves tölgy” vagy más néven „Rákóczi-tölgy”-fához. A fa törzsét négyen-öten tudják csak átfogni. Mi körben állva, egymás kezét fogva köszöntöttük a helyi zarándokhelyként is ismert hatalmas fát.

Utunkat tovább folytatva megnéztük a festői környezetben található Rókás-horgásztavat. A tónál egy kicsit pihentünk, majd indultunk tovább a gyönyörű tájakon kanyargó földutakon a Vekeri-tó irányába. A Vekeri-tónál elfogyasztottuk ebédünket, és szép lassan sétálgattunk a fák között megbúvó ösvényeken túránk utolsó pontjaként megjelölt Pac iskoláig.

Itt mindenki buszra szállt és a késő délutáni órákban értünk haza, kellemesen elfáradva, újabb élményekkel gazdagodva, új ismerősöket szerezve. A túra útvonala: kb. 16-18 km.

Szabados Kálmánné

Túranap az Aggteleki hegységben

Szombaton  megtartottuk a vasutas túranapot az Aggteleki-hegységben. Utazós túra lévén nem számítottam nagy létszámra, mert egyre kevesebben tudnak áldozni az útiköltségre, és a táv sem volt kicsi (20 km) némi szinttel körítve, nem beszélve a tiltott részen található utak minőségéről.

Így aztán kicsit meglepődtem, hogy mégis összejöttünk 15-en (az igaz, hogy 4 szakosztályból -  vagy úgy is mondhatnám, hogy a városból).

Utunk vonatozással kezdődött, a Bódva völgyén haladva jutottunk el Jósvafő-Aggtelek állomásra, ahol már várt minket az autóbusz, ami Szögliget és Szín községeken áthaladva vitt el túránk kiinduló pontjára.

Gyönyörű időt kaptunk, Szinpetriből felfelé indulva azonnal vetkőzni kellett, volt, aki rövid ujjú pólóban járta végig az utat.

Első pihenőnket Szelce-pusztán tartottuk, az erdészeti üdülőnél épített pihenőnél. Innen jelzetlen úton haladtunk tovább, és a Lopó-Galya Ny-i oldalán kanyarodtunk fel a Nagy-oldali töbrökhöz. Az út helyenként még havas-jeges, az olvadás miatt többnyire sáros volt, majd később sziklásra váltott. A kései olvadás miatt a megszokott helyeken csak most kezdett kibújni a kakasmandikó pirosas hajtása, a töbrök mélyét és az északi oldalakat még hó borította.

Az Oltár-kő felé haladva az ördögszántásban viszont sikerült néhány mandikót találni, de ezek is csak 5-8 cm-esek voltak. Így sikerünkön felbuzdulva boldogan pihentünk meg az Oltár-kőn, és gyönyörködtünk a kilátásban, mely a levegő párássága ellenére is szép volt. Csúcs-csokoládé helyett birsalmasajtot fogyasztottunk, majd a keskeny, letört ágakkal tele ösvényen megindultunk a Fertős-tető, majd a Kerek-Gárdony felé. Innen már többnyire lefelé haladtunk, utunkat csak a sziklás, letört gallyakkal teli talaj nehezítette.

A Gergés-lápa füves részére kiérve megcéloztuk a hucul ménes karámját, majd az országos kéket elérve azon folytattuk utunkat a vadregényes Tohonya-szurdokban. Megpihentünk még a Kossuth-barlangnál, jót kortyintva a barlangból kifolyó kristálytiszta vízből, majd Jósvafőt elérve bakancsmosás, és megérdemelt sörözés, fagyizás következett az autóbusz érkezéséig. Az autóbusz Jósvafő-Aggtelek vasútállomásra vitt bennünket, ahonnan vonattal utaztunk vissza Miskolcra.

Csarnai Béláné

Nyugat Magyarországi programok

Először a Pannonhalma-Ravazd teljesítménytúrákon

Március 20-án, az első igazán tavaszias-napsütéses szombaton benépesültek a Pannonhalma környéki erdők a Győri Vasutas Természetjáró Egyesület először megrendezésre kerülő teljesítménytúráin, melyet a Vasutas Turista Napra hirdettünk meg.

Az utóbbi évtizedben túravezetőink és tagjaink is számtalan teljesítménytúrán vettek már részt. Ezeken a túrákon fogalmazódott meg a gondolat: mi is szervezhetnénk teljesítménytúrát, mégpedig „szűkebb hazánkban”, a Sokorói-dombságban. A választott útszakaszokon a jelzéseket az utóbbi másfél évben újítottuk fel, ahol pedig szükséges volt, szalagozást alkalmaztunk. A közel 30 fős szervezői gárda túrát megelőző napjai izgatott várakozással teltek. Az előkészületek mellett mindenkit az foglalkoztatott leginkább, első megrendezésre hányan jönnek majd el a 3 távon meghirdetett túráinkra.

Nos, a hivatalos indítási idő előtt már szép számmal gyülekeztek a túrázók a rajthelyen. A két nagyobbik távú teljesítménytúrát a Győr-Veszprém közötti 82-es sz. főút melletti Ravazdról indítottuk, hogy a résztvevők a dombságban egy-egy körutat megtéve és az ellenőrző pontokat felkeresve érjenek vissza a célba. A legnagyobb távon, előjelentkezések híján, alaposan alulbecsültük a várható létszámot, ezért hamar elfogyott a színes térképvázlattal ellátott itiner-készletünk. Ám a jó szöveges leírással és útvonaltáblázattal ellátott fekete-fehér itinerek is jól vizsgáztak a túrázók részéről.

A 32 km-es távon inkább felnőttek indultak, de négy 7. osztályos ásványrárói diák is sikerrel vette az akadályt. A jánosházi pihenőhelyig mindkét túra közös útvonalon haladt, majd innentől a 30-asok a dombság fő vonulatán északi irányban haladva Écs falunál (automata ellenőrzőpont) hagyták el az erdőt. Győrságig a betonos útszakaszt a szőlőföldek mellett húzódó földes utak váltották fel. A túrázók a „Szőlőhegyről” tekinthettek vissza a dombság eddig bejárt, hosszan elnyúló vonulatára. Innentől a tájkép folyton visszatérő eleme a kimagasló dombtetőn álló Pannonhalmi Apátság impozáns épületegyüttese lett.

Győrságot elhagyva a versenyzők kitartóan kapaszkodtak fel a pannonhalmi dombvonulat lankás gerincére, melyre a Haranglábnál (automata ellenőrzőpont) értek fel. Néhány kilométer szép panorámás útszakasz megtétele után érkeztek meg az Apátsághoz. Itt és az Illaki-erdőben, az Imre herceg-hegyre telepített pontokon már frissítőt és ellátást is kaphattak a túrázók. Közben sokan felmentek a Boldog Mór apátról elnevezett kilátóra is, hogy onnan tekintsenek le a környező tájra. Ravazd határában a fáradók a Béla-kút forrásvizével olthatták szomjukat - ahol a krónika szerint IV. Béla királyunk is ugyanezt tette – majd hamarosan beérkeztek a célba.

Mint utólag kiderült, a legnépszerűbb a Ravazdi róka 15 teljesítménytúra volt. Ezen vett részt a legtöbb diák, de felnőttek és sok gyermekes család is benevezett erre a túrára.

A Ravazd környéki erdőségeket járva - arányosan elosztva - két ellenőrzőpontnál (a jánosházi és a sándorlaki pihenőhelyeken) kaptak ellátást a kisebb-nagyobb csapatokban érkező gyaloglók. Visszafelé kanyarodva a Rókavölgyi-úton hagyhatták el a szép tölgyest a Ravadra visszaérkezők. A célban kapott szép oklevélnél is népszerűbb lett a „ravazdi rókás” kitűző.

A legkisebb – 10,8 km-es – távot Pannonhalma vasútállomástól indítottuk. Több környékbeli gyermekes család és felnőtt benevezése után az iskolások együtt indultak el vezetett túrán a túravezetőnkkel. Először az Apátságnál bélyegeztethették le igazolólapjukat, majd a Boldogasszony-kápolnát tekinthették meg, ahol az altemplomban érdeklődéssel nézték meg a korábbi főapátok temetkező helyét. Ezután a Boldog Mór kilátó teraszáról fürkészték a tájat és rövid étkezés után az Illaki-erdő felé gyalogoltak tovább. Itt az Imre herceg-hegy tetején kialakított pihenőhelyen találták a következő ellenőrzőpontot, ahol a frissítő mellé csokit is kaptak a túrázók. Az erdőből kiérve ők is megpihentek a Béla-kútnál, az erdészet épületében pedig erdőpedagógus mutatta be a környező erdők élővilágát az Erdészeti Kiállítás anyagának segítségével. Ezután még a Sólymos Szilveszter kilátóba is sokan felmentek.

A célba érkezve mindenki átvehette a jól megérdemelt oklevelét és kitűzőjét. Zsíros kenyérben és süteményben sem volt hiány. Ráadásul a legnagyobb létszámmal résztvevő iskolai csoportok szép serleget is kaptak.

A 406 indulóból 114-en a 32 km-es, 168-an a 15 km-es és több mint százan a 11 km-es távot teljesítették.

Akiknek köszönettel tartozunk: a Cartographia Kft.-nek a térkép használatáért; a ravazdi Jegenye étteremnek a színvonalas rendezési helyszínért, a forró teáért, valamint az ízletes vadpörköltért; a KAEG Zrt. Ravazdi Erdészete munkatársainak a támogató segítségért és az Erdészeti Kiállítás bemutatásáért; a Ceres Sütő Rt.-nek a felajánlott kenyérért és az egyesület tagjainak a rendezésért és a finom süteményekért, pogácsákért.

Reméljük, mindenki kellemes emlékekkel tért haza a túrákról, hiszen a Sokoró is a sáros helyett inkább a napfényes arcát mutatta a résztvevőknek.

Jövőre újabb útvonalakkal várjuk a túrázni vágyókat a Sokorói-dombságba!

Csuka István elnök, Győri Vasutas Természetjáró Egyesület

BESZÁMOLÓK SZÖVETSÉGI PROGRAMJAIRÓL

Vetélkedő szervezés….

Avagy hogyan lesz a rablóból pandúr vagy fordítva? Ez is mindjárt egy találós kérdés lehetne egy vetélkedőn! Mármint hogy a ki rabló és ki a pandúr? Én mindenesetre kemény 14 éven keresztül a másik oldalon tartózkodtam, arattam le babérokat és bújtam meg valahol a hátsó fertályon, mint versenyző.

De az őszi közgyűlésen az a megtiszteltetés (?) érte szakosztályunkat, hogy megbízást kaptunk a februári vasutas turistavetélkedő megszervezésére. Ebben a feladatban próbáltam én helytállni. Én nem tudom megítélni, hogy milyen sikerrel, csak azt tudom elmondani, hogy milyennek láttam én belülről a dolgokat.

Elől járóban azt mondom el, hogy nekem a legnagyobb sokkhatást, az okozta mikor közölték velem, hogy nemcsak összeállítani kell a feladatokat, hanem le is kell vezetni a vetélkedőt. Mikrofonnal a kezemben! Közismerten nem vagyok egy szótlan típus, de ha mikrofon van a közelemben vagy megnémulok, mint a hal vagy dadogok, vagy selypegek … szóval van gondom. De érdekes módon, végül is ez jelentette a legkisebb problémát. Annyi dolgom volt és annyira izgultam, hogy nem volt időm törődni a mikrofon lázzal. Állítólag a vége felé már elég laza is voltam: Naná… a vége felé, amikor már kezdtünk túl lenni rajta.

Novemberben még úgy tűnik rengeteg az idő, de aztán, hipp-hopp jő a február és nincs mese. Ötlet persze rengeteg van, saját is meg az elődünktől (Kokó) átvett is. Na meg neki kell ugrani az internetnek és jönnek a sziporkák… elvileg. Gyakorlatilag az ötletek fele már az elején ki hullik, vagy mert túl nehéz, vagy mert túl, könnyű vagy mert nincs technikai háttér. És amikor már nagyjából együtt van a váz (mi lesz, hogy, és miért), akkor jön a döntő momentum a forgatókönyv összeállítása, a tematika az idők meghatározás. Na, ide kell a több szem többet lát, és a „versenyzői” rutin.

Itt most végig megyek a vetélkedőn és megpróbálom elmondani mi volt az elképzelés a cél az egyes feladatoknál és hát… mi sikeredett belőle. Elmondanám még, hogy technikailag nem voltunk eleresztve (pl. nem volt kivetítő). Ami nem panaszkodás, mert sok esetben még jót is tett a vetélkedőnek.

A feladatok

Számkeresés. Bemelegítésnek szántuk. Egy borítékban cédulákat kaptak a versenyzők, amelyen számok voltak 1–31 között sorban. Ezeket kellett sorba rakni és bölcs matematikai érettséggel megállapítani, hogy melyik szám hiányzik a sorból. Elárulom a 19 –es volt ez! Az izgalmakat fokozta az egy percenként megszólaló hajókürt, amely az idő múlását és egyben a pontok számának csökkenését jelezte. A feladat egyszerű volt, de technikai előkészítése nehéz. Ellenőrizni a borítékokat, hogy minden szám meglegyen!

Igaz-hamis. Közkedvelt teszt formula. Általános kérdésekből állt. A tudás mellett a szerencse is szerepet játszik benne. Még rá is tettünk egy lapáttal. Ugyanis valamennyi állítás igaz volt!!!! Ezt nehéz elhinni egy versenyzői szívnek )) Én mindesetre figyelmeztettem a csapatokat!

3 az egyben. Sokak szerint a legnehezebb, de hogy a legidőigényesebb feladat volt az biztos. Olyannyira hogy a feladat előkészítését a többi feladattól függetlenül Csarnainé Gizike végezte. A csapatok tájékozódási, térképismereti és „túrajelentési” tudásának felmérésére szolgált. Útvonal hosszat kellett mérni, szinteket számolni, térképjeleket megrajzolni és egy egyszerű szerkesztést elvégezni. Nem is adtunk rá konkrét időt. A feladatot a szünet végéig kellett leadni. Nagyon jó megoldások születtek. Utólag láttam fotókon, hogy a versenyzőknek külön örömöt okozott a segédeszközül kapott színes fonal húzgálása. Ebben a dologban egyébként nagy szabadságfokot adtunk a csapatoknak. Mindenki olyan színű madzagot választott magának amilyet akart. (Vagy amilyen jutott neki)

Várfelismerés. A szívem egyik csücske. Sajnos nem sikerült kivetítőt szereznünk, de hála Kokónak, valami gyönyörű színes várképeket adtunk a versenyzők kezébe. Utólag bele gondolva, könnyítettünk a helyzetükön. A kivetítőnél ugyanis nincs idő visszamenni egy –egy képre. Sőt a „maradékból” még kértek is annyira jól sikerült képek voltak!

Vasutas kvíz. Az egyik vasutas találkozón döbbentettek rá bennünket, hogy mégiscsak vasutasok lennénk, és illik némi vasutas tudomány. Ebből született ez a kvíz, ami megpróbált a laikus és a szakember a határon lavírozni.

Európa játék. Az ötletet egy külső forrásból merítettem. Nagyon jó kis feladat volt és érdekes, de a technikai megvalósítása rengeteg ötletelést igényelt. Ennél a feladatnál beléptettük a szerencse faktort is. A versenyzőknek kihúztak egy borítékból 5 db zászlót és öt darab képet. Ezeket kellett öt perc alatt feltűzni Európa térképére. Általában elég jól teljesítettek a csapatok. Itt jelentkezett egy kicsit a tapasztalatlanságunk. Amíg egy-egy csapat töprenkedett, addig a többiek „ráértek” Szerencsére ott volt nekik az bizonyos hármas feladat, de az ilyenekre vigyázni kell!!! Ami még „hozadéka” ennek a feladatnak, hogy elrakható, fejleszthető és máshol, máskor is felhasználható.

Ki szerezte. A szünet után úgy gondoltuk, hogy kipihenten egy nehezebb feladattal indítunk, általános műveltségi ismeretek. Különböző alkotások szerzőit kellett kitotózni. A versenyzők szerint nem volt nehéz. Persze a totó egy könnyebb műfaj, mint megválaszolandó kérdések. Egy vitatott kérdés volt. Illetve egy valaki vitatta. De ebben az egyben biztos voltam. Tudniillik Bartók nem véletlenül kerül be kérdések közé. A Kékszakállú herceg várát biztos, hogy ő követte el.

Turamix. Ebben a feladatban mély humoromat akartam megcsillogtatni. Hmmm… arról feledkeztem meg, hogy a feladatokat nemcsak megoldani kell tudni, hanem idő kell az elolvasásukra is. Így aztán rövidnek bizonyult az 5 perc. Sokan még az első résznél, a lengyel szövegsilabizálásnál tartottak mire letelt az idő. Aki átugrotta a cikis részeket az jobban járt. Csúcsrajáratás, kakukktojás, közmondások.

Népis-régies: Végső erőfeszítésnek szántuk. nekem nehéznek tűnt, de a sok jó megoldás azt mutatatta, hogy a turisták otthon vannak a növények és madarak népies neveiben.

Nyomolvasás . Ez már a szellemi levezetés. Tartalék feladatként lett beépítve, de szerencsére maradt rá idő. Aranyos kis tappancsok és ezeket kellett felismerni.

Szendvics és hidegtál készítés. Ez már gyakorlati feladat volt a felszabadultság jegyében. Amikor szóba került, hogy benne leszek a vetélkedőben az volt az első, hogy ezt meg fogom csinálni. Vannak az embernek évekig dédelgetetett elképzelései, de a szakosztályi bulikon ez nem jött össze. Most aztán lőn! Bár kissé költségigényesnek bizonyult, de hála a főszervező nagyvonalúságának ez a része is megoldódott a dolognak.

Minden csapat kapott egy egység csomagot. Most nem ecsetelem az egységcsomag egyszerűségét (!) és olyan anomáliakat, hogy a péntek esti szép kerek zsemle másnapra lapos volt és töppedt.

Itt szeretném megköszönni a versenyzőknek azt nagyon jó érzést, amit fantáziájukkal, ügyességükkel és nem utolsó sorban humorukkal okoztak. Nem egyszerű szendvicsek születtek itt, hanem történetekkel fűszerezett ételköltemények. Sajnos nehéz leírni egy sajtból készült sátrat, vagy egy sárgarépa betétes uborka hálózsákot. De volt sombrerós madárijesztő, tengerparti nyaralás, katicabogár, sündisznó, sakktábla és persze hagyományos gyönyörű snack parádé. És mindez a rendelkezésre álló véges mennyiségű parizerből, sajtból, vagy a díszítő elemnek szánt 1/8 ad kiviből vagy paprikából. Egy valamivel nem kellet spórolniuk a versenyzőnek. Ez a fogpiszkáló volt!

Üvöltözés. Ennek neveztük el. Kis szakmai beütés. Mivel én hivatásos környezetvédő lennék (igaz hogy vizes). Ebből jött a hangerőmérés. Az alapszituáció a versenyző felér a hegyre és kurjant egyet. Nem kell félteni az embereket. Beindult a fantázia. A „jaj istenem eltévedtem, mi lesz velem”-mel ?? kezdődött, aztán jött a „Csúszok haza bébibogyó” de a pálmát egy olyan nőcis visítás vitte el, amitől kis híján lepergett a vakolat.

Ezzel vége is lett a feladatoknak. Az eredményhirdetésig a versenyzők elfogyasztották a pályaműveket. A műsorvezető kifújta magát, és mérhetetlenül megkönnyebbült. A zsűri pedig gőzerővel értékelt!

Itt emlékeznék meg a zsűriről. Előzetes elképzeléseimben a zsűri úgy szerepelt, mint aki szépen végigüli az eseményeket, és mosolyogva kiosztja a díjakat. Hát nem egészen. A zsűri az keményen dolgozik. Végig. A mi esetünkben, precízen és pontosan, és tőle telhető gyorsasággal.

A végén egy kis tanulság azért. Én úgy vélem, mint nem pártatlan szemlélő, hogy a dolog egy kicsit „komolyra” sikerült. Több vidámság felszabadultság, lazaság kellene. De így elsőre? Soha rosszabbat!

És köszönet mindenkinek, aki csak egy hajszálat is hozzátett az egészhez. Nem írok győztes csapat neveket nehogy kimaradjon valaki. Én tudom és ők is tudják. És ez a lényeg.

Na meg az hogy

„Bakancsban , vasparipával !”

Bartók Julianna (MVSC)

EGYESÜLETI, SZAKOSZTÁLYI ESEMÉNYEK

Irány a Fogaras!

A mezőberényi Alföld Turista Egyesület 2009.évi kerékpáros túrája Romániában.

Egyesületünk 2009-es programtervezetében fontos „tételként” szerepelt a már hagyományosnak mondható, az évek során mindig másik tájegységre szervezett kerékpáros túránk. Ebben az évben hosszas előkészítő munka után a Mezőberény – Gyula – Kisjenő – Borosjenő – Borossebes – Brád – Abrudbánya – Zalatna – Tövis – Balázsfalva – Kiskapus – Nagyszeben – Felek – Bilea -tó – Argyas – Rimnicu Valcea – Brezoi – Petrozsény –

Karánsebes – Resicabánya – Temesvár – Arad – Battonya – Mezőberény útvonalat gondoltuk bejárni a bringákkal. „Szép” feladatnak tűnt a dolog, ugyanis a táv körülbelül 1200 – 1300km-nek, míg a szintemelkedés 14 000 m-nek látszott a tervezett útvonalon. Át kellett kelnünk a Déli – Kárpátokon kétszer is, odafelé a Fogarasi – havasokon, vissza pedig a Latorica – havasokon keresztül.

Ilyen előzmények után találkozott a Mezőberényből, Kondorosról, Békésről, Békéscsabáról érkezett tízfős lelkes kis csapatunk a 44-es főút Békéscsaba – Gyula közötti részén található Veszely – csárdánál július 10.-én, egy szép nyári péntek reggelen. Az útra kísérő gépkocsink is volt, egyesületünk egyik tagjának Ford Tranzit típusú, platós és 6 férőhelyes fülkés kisteherautója. Rövid létszám, kerékpár és eszköz ellenőrzés után nekivágtunk nem mindennapi utunknak.

Gyulánál a határon, igen furcsán néztek ránk, amikor mondtuk, hogy hová megyünk bicik-livel…,itt csak a szomszédos Gyulavarsándig szoktak menni – mondták. De hát mi nem foglalkoztunk az ilyen kishitű emberekkel, egy kicsit tovább akartunk jutni….! Kisjenőn, majd Borosjenőn át még síkvidéki tájon értünk első napi célunkhoz, Borossebesre. Itt a Békés megyei román nemzetiségi kapcsolatok révén a polgármester vendégszeretetét élveztük, egy panzióban kaptunk remek szállást vacsorával együtt, másnap reggel pedig kávéval, teával búcsúztak tőlünk. Borossebesen megnéztük a román ortodox templomot – van belőlük bőven Romániában – hát mi tagadás a mi templomaink díszítése elég egyszerű ahhoz képest! Második napunkat már esőben kezdtük és immár hegyes – völgyes vidéken vitt az utunk. Szerencsére hideg nem volt, a tervek szerint haladtunk. Brádon megnéztük az egykor gyönyörű, ma jobb sorsra érdemes vasútállomás épületét, elég lehangoló látvány volt. Kristyor falu után, a hegyek tövében volt második éjszakai szállásunk. Másnap reggel „lihegve”jött Marci, kísérő kocsink sofőrje – kizárta magát a kocsiból!!! A slusszkulcs a helyén, az ajtók pedig bezárva…! Jelen sorok írója a szervezés kapcsán elég sokat gondolkozott, hogy mit ne hagyjunk otthon, hát a tartalék kulcsot csak elfelejtettem! Mit tegyünk? Az üveg kiszedéséhez nem értünk, a központi záras ajtót kinyitni nem tudjuk, az üveget betörni nem akartuk…, mit csináljunk? Vasárnap lévén „kijövő” szerelőre sem számíthattunk. Végül is telefon haza, a tartalék kulcs – amit hat év alatt nem is használtak – szerencsére meglett és Hoffmann Ádám bácsi lánya és férje voltak olyan szívesek és utánunk hozták. Még szerencse, hogy még csak 200 km-re voltunk otthonról és nem 600-ra!

Tehát a gépkocsi maradt, mi pedig indultunk tovább, hiszen az előre lefoglalt szállások miatt napi programunk nem tolódhatott. Ismét esőben indultunk, ami egész nap ki is tartott. Itt már előttünk magasodtak az Erdélyi – érchegység vonulatai és még a délelőtt folyamán „megmásztuk” a Bucsesdi – hágót 1250 m-en. Sajnos a gyönyörű tájból a párás, esős idő miatt nem sokat láthattunk, maradt a felfelé kerékpározás nagyszerű érzése… Abrudbánya mellett elhaladva továbbra is nehéz szerpentines volt az út, Zalatnára azonban már egy hosszú lejtő után értünk be, ahol „megcsodálhattuk” az egykori bányaművelés ipari létesítményeinek kietlen romjait illetve a faluszéli cigánytelep putrijainak egész sorát. Nemsokára utolért minket az autónk is, immár együtt érkeztünk Tövisre, aznapi szállásunkra. Itt azonban kellemetlen meglepetés várt minket, ugyanis az előzetesen a brassói mozdonyvezetők által lefoglalt fűtőházi szobáinkról nem akart tudni a recepciós hölgy. Telefon haza - megoldás nem volt. Szerencsénkre előkerült egy magyarul beszélő férfi, segítségével a városban találtunk megfelelő szállást. Este még volt időnk városnézésre, a vasútállomás épületét látván mintha a szegedi nagyállomáson lettünk volna! Az egykori vasúti épületek egységes arculata még a mai napig sem tűnt el, legyünk bármennyire a határtól.

Hétfőn reggel immár szép napsütésben folytattuk utunkat, lankás dimbes – dombos tájon, a Nagy – Küküllő folyó völgyében. Balázsfalva, Kiskapus – ahol megint szörnyülködhettünk az egykori bányaművelés romjain – érintésével értünk a szászok földjére. Szelindeken megnéztük az egykori vár romjait majd továbbhaladva nemsokára Nagyszebenbe értünk. Néhány éve az Európai kultúra fővárosa volt a város, nagyon szépen felújították a központot, városnézésen csodáltuk meg látnivalóit. Napi utunkat folytatva muszáj volt rámenni a rendkívül forgalmas 1 – 7-es főútra, majd arról letérve egy alapos kaptató után értünk Felekre, mai szálláshelyünkre. Itt már előttünk sötétlettek a Kárpátok magaslatai, kissé aggódó tekintettel szemléltük, hogy holnap oda kell felmenni? Még nem tekertünk eleget a mai napon, úgyhogy a társaság egy része elment megnézni a faluban található Bruckenthál kastélyt, a másik - szomjasabb – része pedig elment csapolt sört keresni. Találtunk!

Kedd reggel kellőképpen kipihenve vágtunk neki az aznapra tervezett nem túl hosszú távnak – 56 km, -de fel kellett tekernünk a Bilea – tóig 2050m szintre. Utunk egyik nehéz etapja volt ez, hiszen fél napon keresztül felfelé kellett haladni. Szerencsére az időjárás kedvező volt, így ahogy egyre feljebb jutottunk, pihenéseink közben gyönyörködhettünk az egyre jobban kitárulkozó panorámában. Kicsit széthúzódott a társaság, de félúton a Bilea – vízesésnél bevártuk egymást. Némi pihenés után valamennyien sikeresen felértünk a Bilea – tóhoz, ahol gyönyörködhettünk az elénk táruló lélegzetelállító panorámában. Egy kis vásározás után elindultunk immár a déli oldalon lefelé. 10 km igazi bringás ereszkedés után értünk a Piscul Negru -nak nevezett helyre, ahol két éjszakát töltöttünk.

A szerda pihenőnapunk volt. „ Pihenésképpen”a társaság egyik része eltekert a Vidraru – tó környékére kirándulni, a másik fele pedig gyalogtúrára indult. Románia második legmagasabb csúcsa, a Negoj volt a cél (2535m). Nagy élményünk volt ezen a helyen, hogy mindkét éjszaka „meglátogatta” panziónk környékét egy medvemama három bocsával egyetemben.

Csütörtökön immár a történelmi Magyarország határán túl ereszkedtünk lefelé, igen rosszúton. Megcsodáltuk a Vidraru – tó duzzasztógátját, majd Argyason keresztülhaladva a déli oldal lankáin Ramnicu Valcea -nál értünk az Olt – folyó völgyébe. Szűk sziklafalak között, szép tájon vezet az előbb már említett 7 – es főút, szörnyű nagy forgalommal. Szerencsére Brezoig kellett csak rajta menni, ahol aznapi szállásunk volt. Ez is egy magán panzió volt, nagyon szép helyen, igényeinknek teljesen megfelelve. Egyébként szállásaink általában 40 lei-be, 10 euróba kerültek.

A következő nap volt utunk másik „húzós” etapja, ismét átkeltünk – immár visszafelé –a Kárpátokon. Igen meredek szerpentineken kínlódtunk egyre feljebb, hogy aztán a tetőn megállapíthassuk, hogy Vidra – tó szinte teljesen ki van száradva. A térképeken jelentős vízfelületnek látszik, a valóságban alig van az alján valami kis víz. Petrozsényig lefelé jött a következő „fekete leves”, a 7A főútnak nevezett rettenet. Mintha egy rossz földutat megszórtak volna vasúti zúzott kővel, aszfalt sehol, borzasztó volt, „sírtak” a bringák. Egész napos megpróbáltatásainkra még „rátett” a kollégiumi szállás „minősége”, mit mondjak, nem aludtunk túl sokat.

Megváltás volt a reggeli indulás és igen jó időben, jó úton, jó hátszéllel haladtunk Hátszeg irányába. A szép főtéren való pihenés után ismét hegyes – völgyes úton értünk célunkba, Vajdahunyadra. Sajnos a várat csak kívülről nézhettük meg, rendezvény miatt nem engedtek be. Sajátos kettősség a történelmi falak közvetlen közelében az egykori bányaipar pusztuló látványa. Utunk 10. napján, vasárnap, esős időben indultunk. Visszamentünk Hátszegre, onnan pedig Karánsebes felé vettük az irányt. Jó útviszonyok mellett, nem túl meredekeken haladva csodálhattuk meg a balról látszódó Szárkő – havasok ormait. Karánsebesre érve városnézésre is volt időnk és kedvünk, ugyanis a panziónk itt nem volt valami fényes.

Hétfőn délelőtt fájó szívvel láttuk, hogy a hegyek elmaradnak mögöttünk, leértünk a síkságra. De előtte még Resicabányán megnéztük a mozdonymúzeumot. Igazi szép emlékei az egykori gépgyártásnak a kiállított különböző nagyságú, típusú gépek. A vasútállomásból kiágazó vágányon, egy parkban vannak kiállítva a mozdonyok. Temesvár előtt „földutaztunk”még egy kicsit a kukoricások között a dűlőutakon, a román térkép sem lehet mindig pontos. Nem volt szerencsénk a vasúti szállásokkal, Temesváron a fűtőházi laktanyában sem „akartak” tudni rólunk, pedig elvileg itt is foglalt helyünk volt. Hosszas telefonálás után minden jóra fordult, került magyar nyelvű mozdonyvezető és lett szállásunk is, és mintegy kárpótolva minket – ingyen aludhattunk. Itt már nem volt kedvünk várost nézni, tudván, hogy holnap, utunk utolsó napján 160 km vár ránk!

És eljött – milyen hamar elrepült az idő – a kedd, amikor is „innen már hazavisz minket az istállószag!” Ádám – akitől a mondás származik - valószínűleg már látott kerékpárt, mert úgy történt ez a nap, ahogy mondta. Aradon keresztülhaladva Battonyánál léptük át a határt, hogy néhányan még a keddenként szokásos egyesületi ülésre is odaérjenek este 6 órára.

Végül is 1260 km megtétele és vagy 14 500 m szint megtétele után, jó fáradtan, de épségben, szerencsésen hazaértünk. 12 napos utunk alatt csodálatos tájakat jártunk be, kis csapatunk pedig nagyon jól összekovácsolódott, jelen sorok írója csak köszönettel tartozhat valamennyi résztvevőnek, akik megérdemlik, hogy név szerint is említsük meg őket: Csicselyné Klári; Jancsóné Sarolta ;Varga Judit ; Pusztainé Vali; Hoffmann Ádám; Benedek Gábor; Szabó László; Csicsely Alex. Kísérő autónk „parancsnoka”: Kajtor Márton és végül e sorok írója:

Pusztai László

Rósa László

II. negyedévi programok:

Vicinális túra, az Esztergomi vasútvonal bejárása túrával egybekötve: 2010. ápr. 20.

Tavaszi csillagtúra Bogács központtal: 2010. ápr. 29-máj.2.

Külföldi túra Szlovéniába: 2010. jún. 5-10.

57. Országos Vasutas Turista Találkozó Debrecenben: 2010. jún. 23-27.