Sikonda 2011

Ismét egy kiválóan megszervezett és lebonyolított, látnivalókban és programban gazdag találkozót szervezett nekünk a Vasutas Természetjárók Szövetsége.

Templom alatt Sikondán gyűltünk össze vagy 140-en az ország minden tájáról és örömmel üdvözöltük egymást  ismét.  Azok akik olyan szerencsések voltak, hogy az 1999-es évi találkozón már részt vettek itt Sikondán, duplán örülhettek. A ZÖLDSPORT Egyesület középtúrás csapata először volt itt, mégis óriási örömmel fogadta a megnyitón fellépő Pécsi Vasutas Koncertfúvós Zenekar nagyszerűen sikerült előadását. Igazán elhallgattuk volna még egy jó ideig, de a zenekar kiváló karmestere jelezte, hogy sötétedik és már a kottáig sem látni.

E kiválóra sikerült megnyitó másnapján nyakunkba vettük a környék szép látnivalóit.  Személyes örömünkre szolgált, hogy a kiválasztott középtúrát a nagyszerű túravezető: Rósa László vezette.

Az utunk nagy része klimatizált völgyekben vezetett, ami a nagy melegben kimondottan jól esett. Megcsodálhattuk a Melegmányi-völgy szépséges vízeséseit, Mánfán az Árpád-kori igen jó állapotban lévő templomot és még egy jó kis fürdőzés is belefért Sikondán mindenki örömére.

Másnap hűen megmaradva remek túravezetőnknél busszal mentünk a Lapisig, ahonnan fölgyalogoltunk a híres Tubesre. A kilátóból remek látvány tárult elénk mind a négy égtáj felé. Visszatérve a Lapisra  Vágotpuszta felé vettük az irányt. A meglepően szép környezetben nagyot piknikeltünk, meggyeztünk, nem zavarva az ebéd után szunyókáló sporttársainkat sem.  A hazafelé vezető utunk során sétát tettünk a Sikondai tavaknál. Varázslatos vidék. Megkoronáztuk a jól sikerült túránkat egy jó kis sörrel a tavi sörözőben, s hazatértünk vacsorázni. A táborban lebonyolított esti étkezések igen jó minőségűek és bőségesek voltak mindenki megelégedésére.

 

Megérdemel pihenés
Szombaton a környék látnivalóit busszal néztük meg. Remek ismertetőt hallhattunk a Máré-várban, Pécsváradon a várat volt alkalmunk megismerni, ahol ismét remek tárlatvezető mutatta be a település nevezetességeit, köztük az alsó kápolnát és a plébániatemplomot. Jutott egy rövid időnk arra is, hogy a Dombay-tó körül sétáljunk egyet és indultunk Zengővárkonyra. Remek összeállítást láthatunk a Szalma-múzeum kiállított kincsei között, de legalább ilyen érdekes volt a Tojásmúzeum is.  Elzarándokoltunk Rockenbauer Pál sírjához és még egy fagyizás is belefért a programba, mielőtt hazaindultunk.

Igazán izgalmas vetélkedőnek lehettünk résztvevői este, megizzadtunk, kifulladtunk, izgultunk és jól együtt működtünk a gazdagon összeállított vetélkedő anyagon. Köszönjük Tamás a türelmedet és munkádat!

Ezúton is köszönjük a szervezőknek és a lebonyolítóknak a remekül sikerült összejövetelt és várjuk a folytatást.
A ZÖLDSPORT Egyesület középtúrás csapata nevében:  Marsovszky Erzsi.