Tanárnő kérem az úgy volt, hogy Mátéka Lacival 2023-ban elbicikliztünk Törökbálinttól Velencéig https://photos.app.goo.gl/QXDKzweE4MFSyF4B8. Persze a teljesség úgy kívánja, hogy a maradékot is pótoljuk a Balatonig. Ráadásul az egyik biciklizést szerető kessertársunk négy szakaszra bontva beládázta az egészet. Így aztán tavaly ősszel, az idei év tervezésekor elhatároztam, hogy meg kell ezt csinálni. Ámde! A korábbi túra tapasztalata az volt, hogy Biáról Etyekre jó hosszú emelkedő van, onnan meg egyenesen tolást követelő brutál emelkedő, ezért is visszafelé kell majd teljesítenünk. Ezt támasztotta alá és jó döntésnek bizonyult, hogy több kiszállási lehetőség is van és a végén nem leszünk a vasútnak sem kiszolgáltatva. Ahogy érünk, úgy érünk. A kétnapos út közepén illik megszállni, de az érdeklődők számának megfelelő létszámot elhelyezni képes szállást csak Fehérváron találtam. 10 fő a Ruttkai Vendégházba került, mely a város határában van ugyan, de a tolós emelkedőjű Öreg-hegyen. Aztán a jelentkezéskor kiderült, hogy szükség van további szállásra is, ez az Öreg Bika Vendégház lett, de csak a hegy lábánál.
Tehát az úgy volt, hogy 14-en vágunk majd neki a túrának, de közbeszóltak a betegségek, így 11 bicikliző maradt. Tibi csak Fehérvárig jött velünk és Miki volt, aki az operációja utáni állapotában kocsival segített bennünket. És milyen jó volt ez, nem csak a csomagok szállításában, de a vonóhorogra szerelt kerékpárszállító lehetőség miatt is! De ne vágjunk a dolgok elébe! A Déliben találkoztunk az általam tervezettnél egy órával későbbi, 9.30-kor Füredre induló vonatnál, mert annak volt kerékpárszállító kocsija és oda fértünk el a biciklikkel – nem csak mi. A felrakást segítők szerint most indult be a szezon igazán. A Kelenföldön felszálló társainknak csak erélyes fellépéssel tudtuk foglalni az ülőhelyeket is a Füredre induló vonaton. Az út során az „ablakklíma” működött, a menetszél jó hangos huppogó hangot produkált. De 10.43-ra megérkeztünk Akarattyára – egy másik biciklis csapattal együtt sikerült mindenkinek a saját bringájához és csomagjához jutnia. Klári is csatlakozott hozzánk, őt Miki hozta az autóval. Itt még át lehetett adni a kocsiba némely csak a szálláson szükséges cuccot könnyítésül. Vizet is tankoltunk kulacsainkba. Mivel a vonaton, de még a vasúti megállóban is zárva volt a wc, ezért sürgősen találni kellett egy alkalmas helyet, sikerült is mobil wc-t találni egy szabadtéri szórakozóhelyen. Aztán nyeregbe szálltunk és eltekertünk a Balatonhoz. No nem egészen, hiszen csak a magaspart tetejéről csodáltuk meg a víztükröt, a strandot – ahonnan a jókedvű fürdőzők felhallatszó hangjai tettek minket iriggyé. Már majdnem delelőn volt a kánikulai, 30 fok feletti meleget sugárzó nap, mire aztán elindultunk Fehérvár felé.
Szóval kisebb lejtővel kezdtük a bemelegítést, az út kifogástalan volt. Itt-ott meg-megálltunk geoláda pontot keresni ezen-azon a tereptárgyon. Fülén egy fából faragott szoborparkot találtunk – árnyékban! A megyei óriások geoláda sorozat Fejér megyei fája éppen útba esett Szabadbattyánban. Csoda helyre kerültünk! A Cifrakert közepén levő tavat óriási platánok övezték, ezekből háromnak még nevet is adtak: Szent György, Szentháromság, Szent Erzsébet. Előbbin még hintázni is lehetett. A geoláda ugyan nem lett meg, de a pótjelszó segített. Zoli kiolvasta a bringaút leírásából, hogy jó lenne megnézni a Kula-tornyot. Korábbi ládázások során már eljutottunk ide, de most szerencsére pici kitérőt kellett csak tenni érte.
A kánikula miatt koronázó városunk szépségeinek, érdekességeinek felkeresése most kimaradt. Ami az építészetet illeti, a Vidi stadionja mellett tekertünk el. A szállásainkon sikerült kissé felfrissülnünk, majd a Ruttkaiból gyalog, a Vén Bikából autóval mentünk a Bányató Vendéglőbe, ahol rendesen „bekajáltunk” és kiszáradás ellen is tettünk hathatós intézkedéseket (még vizet is ittunk😊). Maga az étterem egy bányató partán található, fotogén hely, melyet egy fekete gólya uralt.
https://photos.app.goo.gl/XkMcr8id1UfYwk9N9 43,7 km, 272 m szint fel.
Korán keltünk ugyan reggel, a megszokotthoz képest korábban is feküdtünk le. Nem érkezett kérés esti mesére. A szállásunk a Ruttkaiban ár-érték arányban kiválónak volt mondható.
Reggel nem indult jól a nap, Árpinak az éjjel leeresztett a hátsó kereke. Gyakorlott szerelőként hamar javította, ámde újra leeresztett. Értekeztünk a másik szálláson levőkkel, hogy induljunk el, Árpit majd utánunk hozza Miki kocsival. A találkozó félre sikerült, mert az itthon felvett trekket követve nem a megbeszélt helyen találkozunk. Ilyen is van, eltévedt a ráadásul türelmetlen túravezető 😊. De aztán nekilendültünk, Kovács Kati kajakkirálynőnk Velence-tavi kacsalábon forgó akadémiájáig (50 méteres verseny úszómedence, mászófal, kikotort versenypálya) csak Pákozdon álltunk meg egy csúnya emelkedő közepén – geoládát keresni.
Eddig nem esett szó csapatunk összetételéről, pár „csitrinket” leszámítva egyikünknek sem kellett jegyet vennie a vonatra. Korelnökünk Zoli, aki elektromos rásegítés nélkül (!) kerekezett a maga 84 évével feltéve igen-igen magasra a mércét. A déli part, no meg a vasút vonzásában két jócombú lányt vesztettünk, Rózsa és Viki elköszönt. Mi meg feltekertünk Nadapra, onnan át Pázmándra. A fafaragással díszített kerékpáros pihenőhelyen háromkerekű bicikli volt kitelepülve, méghozzá hűtött italokkal. Ugyan a Hegyalja vendéglőbe terveztem az ebédet, de jól esett a hűsítés. Vagy 600 méteres emelkedő után találtuk meg az éttermet, de zárva volt. Így az árnyékos teraszán szendvicseinkből csaptunk ebédet. Mondani sem kell, Árpi úja defektet szerelt. Mire végeztünk, kinyitott az étterem. és Árpi a defektsorozata miatt, Bea pedig innen inkább a kápráztató hőség miatt a vasútra tekerést választotta. Zoli, hogy ne tartson fel bennünket, autós szállítást kért. Legurultunk a korábbi frissítőpontra, ahol most csak vizet vételeztünk. Kisebb emelkedő, majd hasonló lejtő után Kajászóra, majd onnan egy brutál, már rásegítést igénylő emelkedő után Tordasra értünk. Nem csoda, hogy Martonvásáron a Brunszvik kastély helyett Kata és Zsuzsi inkább a vasutat választotta. Éppen elérték a Délibe menőt.
Megfogyva bár, de törve nem, hárman folytattuk a tekerést egy jókora lótelep mellett Gyúróra. Ahogy Rejtő írja, jönnie kellett a menetrend szerinti sportfröccsnek, mely alkalmassá tett bennünket az út folytatására. Ahogy szintén Rejtő írja, megfolytatása következett egy igen meredek emelkedő képében. Ámde itt is szükségük volt a rásegítőink használatára, anélkül csak tolva tudtunk volna feljutni a kereszthez, a kerékpáros pihenőhöz. Kifújtuk magunkat, megsimogattuk az akksikat és a villanymotorokat, hogy segítettek nekünk. Aztán hangulatos fasorban, lankás emelkedőn tekertünk, a távolban feltűnt a Korda filmstúdió is. És jött az etyeki emelkedő – ebből az irányból meredek lejtő. Mindenféle sebességrekordok születtek, talán 50 fölött is járhattunk! De, mint minden jónak, ennek is vége szakadt, mert Etyek közepén egy újabb jó várt bennünket: a kávézónál Mikiék a következő sportfröccsöt ígérték. Ejtőztünk, hallgattuk a távolinak tűnő mennydörgést és latolgattunk, hogy merre, meddig tovább. Nem tudtunk megbízható időjárás előrejelzést találni, mert nem vonult a zápor, hanem helyben keletkezett a gomolyfelhőkből. A cél – egyelőre – Biatorbágy vasútállomás lett. Az emelkedő utcás faluból kijutva az újabb elhíresült etyeki emelkedő lejtőjén száguldottunk lefelé. Balra lefotóztuk a tavat és már Bián eljutottunk egy kereszteződéshez, melynek tábláján balra a vasút, jobbra Budapest felirat volt. Újabb válás, Klára és Jóska az előbbit, jómagam az elázást kockáztatva a másikat választottam. Így pár méter tekerés után elértem a Viadukt melletti viaduktot, jó rálátással a hírhedt régire. Tovább a hegyeshalmi vasúti fővonal mellett vezetett az utam. Majd az M0, M7-es autópályák felett Törökbálintra értem enyhén vizes útfelületen tekerve. Az utolsó geoládánál, logolás közben kezdett cseperegni az eső. A kellemes áztatás következtében sikerült a kánikulát elfelejteni. Követtem a Budapest feliratot és nemsokára Budaörsön találtam magamat, de ott sajnos nyomot vesztettem. Előbb egy lányt próbáltam követni, de megállt és azt mondta, hogy nem mondja már a fülébe az útvonalat az ő segítője. Aztán ahogy tájfutóként mondtuk, az irány jó Kelenföld felé, gyerünk. Kis utcák után a Budaörsi út mellett vezető kerékpárútra leltem. A közúton itt már hömpölygött a víz, de az autósok – mint végig az utunkon rendesek voltak (igen sokszor átengedtek bennünket az elsőbbségükről lemondással), mert lassítottak, hogy ne terítsenek be vízzel. És hipp-hopp máris Őrmezőn voltam, lelifteztem az aluljáróba. A MÁV-os információnál tippet kértem, hogy a Déli körvasút átépítése miatt Kőbánya-Kispest felé jelenleg nem közlekedő vonat helyett mit ajánl. Egyre csak azt hajtogatta, hogy szálljak nyeregbe és tekerjek oda. Nem írom le a nyomdafestéket nem tűrő válaszomat. A 2-es vágányhoz nem vezet lift, így a mozgólépcsőn ügyetlenkedtem fel a biciklivel, hogy aztán a tapolcai vonat bevihessen a Délibe. Éppen egy osztrákoktól a nyárra bérelt bicikliszállító kocsiba tették fel a hivatásos segítők a gépemet és majdnem engem is😊. Becammogtunk a Délibe, onnan a Moszkván keresztül legurultam a Dunapartra, és a Margit hídon át már a Nyugatiban is voltam. Kerestem egy 20 perc múlva induló alacsonypadlós KISS-t. Amíg az indulásra vártam a légkondis kocsiban, szép kis zápor kerekedett. Vigyáznom kellett, mert KöKin menetrend szerinti várakozása volt a vonatnak én meg jól elaludtam. Közben újra volt egy zuhé. Azért Ferihegyen időben leszálltam és szárazon hazatekertem. A biciklit le kellett fürdetni, hogy ne koszosan tegyem el, utána következhettem én. Vacsora közben feltöltöttem a képeket, de mire kibabráltam volna a gps-ből az út adatait, Árpi már rám írt, hogy mennyit mentünk és milyen szintet. Aztán leveleztem a rejtővel, mert a biai híd korlátján nem találtam a jelszó részletet. Válaszolt is és így mind a négy szakasz megtalálását be tudtam jelenteni. És persze elküldtem a résztvevőknek a köszönetet, hogy ebben a hőségben is velem tartottak, türelmük volt kivárni a geoláda kereséseket és Miklósnak a hatalmas segítséget az autós kísérésért! Olvasom, hogy Zolit egészen hazavitték, hálás köszönet! Árpi türelmét csodáltam, hogy sokadszorra is javította a defekteket! Írta, hogy villamossal ment a Decathlonba, ott vett már új külsőt és új belsőt is. Köszönöm a dicsérő szavakat, tovább inspirálnak!
https://photos.app.goo.gl/bbxEKW7vNA3GkGo26 81,8 km, 743 m szint fel.
Még egyszer köszönöm!
Gábor