A ZÖLDSPORT Egyesület 2014.-évi találkozója - Bakonybél

Idén négynapos volt a Köztársaság ünnepe, és ami a lényeg, hogy idén ritkaságképpen éppen itt és éppen most nem esett az eső. Bezzeg a megelőző napok
esőzése gazdagon bővítette a patakok vízhozamát és áztatta el a turista utakat!


2014. október 23.

Az első (fél)napon Bakonybélből a Gerence fogadóbeli (többeknek ismerős, kellemes emlékeket ébresztő) szállásunkról először a Borostyán-, vagy Szent-kúthoz
mentünk, majd felsétáltunk a kálváriához, illetve megkerestük az itt elrejtett geoládát is. Tovább a Csúcs-hegyre fel, majd a hegyoldalban a sáros utat elhagyva a Bányász-
kúthoz ereszkedtünk le a fiatalosban. Itt ettük meg szendvicseinket is. A Rómer Flóris emlékúton a Kerteskői-szurdokban igen izgalmasra sikerült a mászás, mert az itteni
haladás a magas vízállás miatt egyáltalán nem volt nevezhető menésnek.

Hiszen jócskán kapaszkodva haladhattunk csak a patakmeder szélében a sziklafal alatt. Ki is
maradt az Oltár-kőhöz való felmenetel, mert nem tudtunk volna száraz lábbal átkelni a patakon. Az Éliás-hegy érintésével az országúton érkeztünk meg Somhegypusztára. A
kis településen áthaladva értük el a csalódást keltő Árpád-kutat. Aztán a Száraz-Gerence-völgyben már aszfalton haladva jött szembe szüleivel a legifjabb zergénk –
most éppen kerékpárral! Megkerülve Bakonybélt értünk szállásunkra.

Vacsora a szomszéd Hotel Bakonyban volt a társaság felének (a többiek saját gyártású étkeket fogyasztottak), majd este az idei túrákról vetítettünk képeket.

http://www.zoldsport.eu/galeria/category/193-2014-oktober-23-26-bakonybel-1-nap

2014. október 24.

 

A második napon a kék jelzésen indultunk el és hamarosan elértünk egy felújított mészégetőt. Innen jó kilátás nyílt Bakonybélre. A kisebb túrát, illetve falunézést
választók visszaereszkedtek. A többiek aztán megkezdték a kapaszkodást felfelé a Hideg-völgyben. Rövid idő után a Vörös-föld felhagyott bauxitfejtésénél megtaláltuk a
geoládát is. Tovább a Nádajtó-árok szélén nézegethettük a sajnálatosan tarra vágott oldalak miatt a távoli tájakat. Itt, a legjobb kilátásnál az egyik ős-geoládát kerestünk
meg. Aztán egy erdészeti feltáró úton haladtunk kilométereket a Witt-kilátóhelyig. Ez egy jól kiépített pihenőhely és egy erdészet által nagyon szépen gondozott emlékmű,
persze geoládával! :) Már csak egy kicsit kellett ereszkedni az erdészeti úton, majd elértük Móricházát, illetve a Vörös János-Séd völgyében egy felhagyott vasút nyomvonalán értük el Gerencepusztát, a Hotel Odvaskőt. A Gerence-völgyben vezető kék kereszt jelzés egy olyan helyre vezetett, mely videózásra késztetett! Ugyanis egy leszakadásnál majdnem a vízben kellett haladni, de a gondos útkezelőknek köszönhetően egy kifeszített kötél segítségével nagyjából száraz lábbal sikerült átkelnünk ezen a technikás szakaszon. Volt még egy köteles szakasz, mégpedig egy meredek emelkedőn kellett felkapaszkodnunk a sáros talajon és igen jó segítségnek bizonyult a kiépített kötél! A Gerence fogadó finom meleg fűtéssel várt bennünket. A saját és éttermi gyártásban készült vacsora után ezen az estén nosztalgia vetítést tartottunk: ki hogy nézett ki 25-30 évvel ezelőtt?

http://www.zoldsport.eu/galeria/category/194-2014-oktober-23-26-bakonybel-2-nap

2014. október 25.


A harmadik napon volt a csúcs-túra. Bakonybélből a Száraz-Gerence völgyén, aszfalton indultunk. Majd a Pörgöl-barlangnál leolvastuk a szükséges színt és számot a
virtuális geoláda „megtalálásához”. Tovább a Barátok útján a Százhalomhoz értünk. Itt vált ketté a csapat: akik nem vállalkoztak a Kőris-hegy megmászására, azok tovább
haladtak a Barátok útján Kisszépalma-pusztára, majd onnan a Száraz-Gerence-völgyön át tértek vissza Bakonybélbe. A csúcsosok a Márvány völgyben, még ködben,
gyökérben-fában, foggal-körömmel kapaszkodva értünk fel az Ördög-likhoz, ahol persze mint minden érdekes helyen, itt is geoláda található! Aztán már csak egy merész
emelkedő következett a Kőris-hegy csúcsáig. Pazar lett volna a kilátás a 709 méteres magasságban épített fa kilátóról, ha éppen nincs vágható köd, de az volt  :) . Aztán, ahogy az aszfalt-szerpentinen ereszkedtük, egyszer csak csoda történt: kisütött a nap!
A Boroszlán-tanösvényen, az Öreg-Szarvad-árokban haladva egészen más volt a hangulatunk. A geoláda a szikláknál volt elrejtve, megint csak ládaérdemes helyen jártunk! Az árok hű maradt vízgyűjtő jellegéhez, többször is le kellett térni az „útról”, hogy ne süllyedjünk a sárba. Kis kitérőt tettünk a tervezett útvonalunkról az Odvas-kő-barlanghoz, ahová 1000 grádics, de legalábbis jó sok lépcső vezetett. És a geoládához még a barlang fölé is kellett kapaszkodni És még hátra volt a Bakonybéli Szarvad- árok enyhe, de hosszan tartó emelkedője is hátra volt még. A csapat nagyobb része innen leereszkedett Bakonybélbe, de hárman átmentünk még a Tönkölős-hegyen keresztül Bakonyújvár (Podmaniczky-vár) romjaihoz, a geoládához. Aztán csiki-csukiban vissza kellett kapaszkodni a Tönkölősre és leereszkedni a hazafelé vezető úton a Likas-kőhöz, és annak geoládájához. Aztán a Cser-árkon át értünk szállásunkra, a Gerence-fogadóhoz. Éppen hogy csak odaértünk a vacsorára, mely után kisebb buli volt: énekeltünk, zenéltünk.

http://www.zoldsport.eu/galeria/category/195-2014-oktober-23-26-bakonybel-3-nap

2014. október 26.


A negyedik napon a szállás elhagyása után szétszéledt a csapat. Voltak, akik korán hazaindultak, voltak, akik a Pannon Csillagdát, az Erdők házát, a zarándokudvart nézték meg. És voltak, akik az első hazai láncos utat választották: a Cseszneki vár fala alatti sziklán másztuk meg a C nehézségű ostromlók útját. A mászás nem bizonyult könnyűnek, mert minden csúszós-nyálkás, sáros volt, így a nehezebb D és E utakkal most nem próbálkoztunk. Majd legközelebb!

http://www.zoldsport.eu/galeria/category/196-2014-oktober-23-26-bakonybel-4-nap