Beszámoló a Bánságban 2013. 08. 17–22-e között tett túrákról

Részletek

Szülőkategória: Beszámolók

Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:01

17-én szombaton a Budapest – Kiszombor – Csanád – Temesvár – Oravicabánya – Oláhszászka útvonalon kocsijainkkal előbb jobb, majd egyre rosszabb minőségű utakon értük el szállásunkat, Sasca Romanát, a Nera-szurdok/Cheile Nerei panziót. http://www.cheilenerei.ro/
Szállásunk elfoglalása után a vacsoráig hátra levő időben elindultunk kicsit átmozgatni elgémberedett testrészeinket. Oláhszászkáról átsétáltunk a keskeny aszfaltúton Szászkabányára és az első kis közértben szerencsénkre finom hideg italokkal üdítettük magunkat a nagy melegben. Néhányan még elmentek a közeli kolostorba is. Aztán uzsgyi a szállásra, mert menet közben jöttünk rá, hogy az ígért vacsoraidő az itteni idő szerint egy órával hamarabb van, mint amit a mi óráink az otthoni időt mutatva jeleztek. A vacsora - lévén a szállásadó eredeti szakmája szakács - igen ízletes helyi jellegű töltöttkáposzta, puliszkával. Vegetáriánus sporttársunknak külön készített ételt minden este. (11 km, ↑100 m ↓100 m)

https://plus.google.com/photos/114859845996775189406/albums/5915196157151157697

18-án vasárnap, az első túranapon a kiadós és ízletes reggel elköltése után Oláhszászka faluvégi szállásunkról mindjárt egy érdekes helyen találtuk magunkat. Ugyanis egy kétes állapotú, de biztonságosnak bizonyuló gyalogos függőhídon jutottunk át a Nerán. Erről az átkelésről sok-sok kép is készült. Aztán a Nera folyó jobb partján felfelé indultunk. Érdekes és vadregényes volt sziklafalba vájt gyalogösvény, mely a Bej-patak torkolatánál kisebb alagutakban folytatódott. Ezekben jól le kellett hajolni és jól kinyitni a szemünket, hogy valamit sejtsünk arról, milyen is a sötétség takarta út. A rómaiak idején itt aranybánya
működött, melynek kiszállításához sziklába vájt utak, alagutak készültek. Ebből a korból maradt fenn a ma is használatos római út. A nem mindennapi élmények és látvány miatt kissé elmaradtunk a kitűzött időtől, így kicsit kevesebbet pihentünk a fizetős hídnál, mely a Nemzeti Park bejáratánál található. A Bej-patak (Beu) völgyében ezután egymás után jöttekmentek a gépkocsik, poroltak az orrunk alá, nem győztünk félrehúzódni előlük. Azért sikerült felfedeznünk a térképen nem jelzett Vaioaga vízesést, melynél megint csak fotózások következtek. Aztán tovább menve megint csak a vasárnapi kocsikkal küzdöttünk, míg ki nem értünk egy mesterségesen felduzzasztott tóhoz, ahol egy sátrazásra alkalmas területre bukkantunk. Ennek végében kapu zárta le a pisztrángnevelő medencékhez vezető utat. A kocsik is itt parkoltak le (Valea Beului), itt sikerült jó hideg sörökhöz, illetve forrásvízhez jutnunk. Az egyik autóból szétáradó román zene hangjaira elfogyasztottuk szendvicseinket, majd tovább indultunk a Bej völgyén felfelé. Nem sokára elértük a Bej szemét (Lacu Ochiu
Beu), vagyis egy hangulatos kis erdei tavacskát, melyen pallókon kellett átkelnünk. Kisvártatva felértünk a Bej vízeséshez (Cascadele Beusnitei), melyről csak a víz hiányzott. Illetve így szárazon, kisebb csepegések alatt be lehetett bújni a vízesés alagútjába. Ott látszott, hogy a föld belsejében azért folyik némi víz. A vízesés tetején jókora mésztufa lépcsők jelezték, hogy általában nem a víz szűke a jellemző a patakra. Ez volt túránk célja, innen fordultunk vissza. Út közben még felkerestük a már ismert büfét is, majd néhányan megfürödtünk a Bej-patak öblében, megmosakodtunk a jéghideg vizű Bej-patakban is. A Nera völgyében visszafelé már nem töltöttünk annyi időt, mint idefelé. Hajtott bennünket a remény, hogy hamarosan igazi fürdőt vehetünk a függőhíd alatti folyószakaszon, a kevésbé hideg vízben. Az időt a mártózással jól kihasználva, vacsoraidő előtt hazaértünk. (22 km, ↑300 m ↓300 m) Vacsora: grillezett sertésszelet rizzsel, savanyított dinsztelt káposztával

https://plus.google.com/photos/114859845996775189406/albums/5915201918578883793

19-én hétfőn Oláhszászkáról, szállásunkról a tegnap megismert Nera szurdokban indultunk a függőhídon, a sziklabemaráson, a tuneleken keresztül a Nemzeti Parkos fizetős hídig. Innen azonban most a Nera völgyében folytattuk utunkat, de errefelé már nem zavartak bennünket a kempingbe járó autók. A Nera völgye errefelé nem volt olyan romantikus, vadregényes. Első pihenőnk a felhagyott, romos Damian erdészháznál, annak közelében levő réten volt. Némi tízóraizás után tovább álltunk, folytattuk utunkat a jobb parton. Az egyik folyókanyarban jókora tűzrakó helyet találtunk és a hely fürdésre is alkalmasnak látszott. A csoport egyik fele itt telepedett le, míg a többiek sziklába vájt úton, drótköteles szakaszon mentek tovább. Sajnálhatják azok, akik eddig sem jöttek el! Kísérő kutyánk éktelen sírásba, visítozásba kezdett, mert nem tudott a keskeny párkányon átmenni. Nemsokára a tovább menő csoport a Nera gázlójánál átkelt a folyón. A bal parton hamarosan újabb sziklába vájt úton haladtak, majd egy kanyarban megint csak kisebb drótköteles szakasz következett egy pici alagúttal. Ez a rész nagyon fotogén volt. Majd egy erdős rész következett, a kishitűek itt visszafordultak, nem remélték, hogy a hátra levő csekély időben lehet még szép rész. Néhányan azonban felfedezték, hogy kb.1,5 km múlva van még sziklába vájt út! Innen aztán már mindenki visszafordult az idevezető úton, hogy legyen még kis idő a fürdésre is. Így aztán kisebb csoportokban fürödtünk és tértünk vissza a szállásunk közelében levő függőhídhoz, illetve az alatta elterülő pancsoló helyhez. Vacsorára grillezett vegyestál volt sültkrumplival. (22 km, ↑350 m ↓350 m)

https://plus.google.com/photos/114859845996775189406/albums/5915203957291469025

20-án kedden a Nera felső folyásához indultunk az ízletes, jó nagy adag reggeli után, de most már kisbuszokat béreltünk az Oláhszászka – Sopotu Nou – Dristie útvonalra. Az egyik kisbusznak után kellett tölteni a hűtővizét a kéznél levő 5 literes kannából. Ezeken a hegyi utakon a tömegközlekedésül szolgáló Mercedes kisbuszok képesek csak járni, személygépkocsival enyhén szólva sem ajánlott csak vész esetén! Soputu Nou-ig két „sávon”, onnan viszont már csak egy sávos erdészeti úton haladtunk Dristie-ig. Ott alig lehetetett valamennyire úgy félreállni, hogy ne legyenek a járgányok útban. A gyalogtúra a Nera folyó felső völgyében magánterületeken vezetett. Az egyes telkek határában jókora, mindig bezárandó kapukon keresztül haladtunk. Errefelé nem kellett meredek, sziklába vájt ösvényeken mennünk, inkább mezőkön, kukoricások végeinél vezetett utunk. Persze azért az út elkeskenyedésével együtt egy kis falétra színesítette az egyhangúságot. Így értünk el egy folyókanyarulathoz, ahol sátrazó helyet találtunk. Volt egy kisebb eredménytelen próbálkozásunk a tovább menetre, de az ösvény annyira járatlannak tűnt, hogy inkább visszafordultunk. Így találtuk meg a sátrazó helytől nem messze azt a gázlót, amelyen aztán átkelve már volt egy tábla, mely 13 méter távolságra, a hegyoldalba jelölte az Ördög-tavat (Lacu Dracului). Ahogy ilyenkor lenni szokott, mindenki felfedező útra indult a tóhoz, mely egy szép nagy barlang szája alatt lefolyástalanul terült el. A barlangba bevilágítottunk, hogy leereszkedhetünk-e, de olyan csúszósnak látszott, hogy inkább nem próbáltuk meg. Viszont a kellemesen hűvös levegő alkalmas volt arra, hogy itt költsük el szendvicseinket. Ezután a csapat ketté vált: az egyik fele itt maradt a folyónál fürdeni-pancsolni. A másik csapat meredeken felkapaszkodott a hegyoldalban és jókora kerülővel, szinte vissza irányban haladva érte el azt a nyerget, melyből már helyes irányba fordulva tovább már leereszkedve lehetett folytatni az utat a Jordán-forráshoz (Izbucu Iordanului). A menősebb csapat végül aztán innen fordult vissza és jó tempóban, időben ért a parkoló kisbuszokhoz. A lazább csapat – több ideje lévén – többször is megmártózott út közben és még a parkolás közelében is. (14 km, ↑300 m ↓300 m)
Mivel a mai túrán nem voltunk elkényeztetve olyan lehetőséggel, hogy belülről is lehűthessük magunkat, ezért megkértük sofőrjeinket, hogy az első boltnál-kocsmánál álljunk meg  tankolni. A csapat kedvencei a Timisoreana és az Ursus sörök voltak, jó néhányan a kisebb alkoholtartalmú, de citrommal ízesített üdítőket részesítették előnyben. Itt kell megjegyezni, hogy egyetlen túratársunk sem volt dohányos! Mivel sikerült megkérni idefelé a fősofőrt, hogy menjünk be még az eredetileg indulóhelynek tervezett Sopotu Nou-ból Dristie-ig (2,3 km), ezért tudtuk ellensúlyozni azt, hogy az út rossz minősége miatt sokkal tovább tartott az oda- és vissza út, mint azt eredetileg elterveztük. Így sikerült Oláhszászkára időben visszaérni a bérelt autóbuszokkal. Vacsora: sült pisztráng burgonyával.

https://plus.google.com/photos/114859845996775189406/albums/5915205985056650849

21-én szerdán megint bérelt autóbuszokkal indultunk az Oláhszászka – Oravicabánya – Stájerlakanina – Krassó úton. Majd a túrát a Karas-szurdokba leereszkedve, egy íves fahídon átkelve kezdtük meg. Először városszéli betonmederben, csövekkel szegélyezve láttuk meg a patakot, lehangoló volt. De szerencsére igencsak hamar következett egy kisebb betongát, mely fölött már a természetes medret láthattuk. Gyanúnk szerint az gáttól lefelé fektetett csővezetéken keresztül folyhat a kisvárosba az ivóvíz, mert a lakott területet átszelő mederbe már nem sok víz jut a jelenlegi alacsony vízállás mellett. Utunk többnyire a sziklafal és a patakmeder találkozásánál vezetett, most azonban nem voltak bevájások. A kanyarokban gyakran voltak sátrazásra alkalmas területek, szemben meg szép sziklafalak – néhol termetes barlangokkal a falban. A menet izgalmát fokozandó volt egy olyan bedőlt fa, amelynek átmászása meghátrálásra késztette a csapat egyik részét. A többiekből is levált néhány fő, akik egy meder feletti barlang és a közelében levő fürdőhely csábításának nem tudtak ellenállni. Itt volt hidegvízbe gázolás, fényképezkedés, szedrezés, hülyéskedés. A tovább menők elérték a gázlót a Karas patakon, de átkelés nélkül tovább haladtak még kb. 2 km-t a Karas patak szurdokában, jelzetlen ösvényen. Fáradtságuk jutalmául szép, sziklába vájt útszakaszokat járhattak meg a patak mentén. Egy helyen a Karas-patak egy beszakadt  barlangi meanderben talált utat magának mintegy 150 m hosszon. A simára csiszolt szűk mederszakaszban helyenként több méter mély volt a víz. A sötétkék kristálytiszta víz nagyon csábított egy meander úszásra, de sajnos ez már nem fért bele az időbe. Innen fordultak aztán vissza.
A visszaúton már csak olyanok fokozták az izgalmakat, hogy a fürdés utáni vágytól sürgetve valahogy ketten eltévedtek. Egyikük megtalálta a csapatot, másikuk azonban a hegygerincen keresztül, úgyszólván futva érte el a „nektárt” adó kocsmát és a már ott várakozókat. Innen tudott csak jelzést adni a túravezetőnek, hogy megvan, ne keressék. A megfontoltan haladókJ visszafelé még heveny aranykeresésbe is fogtak kisebb reményekre okot adó eredménnyel, de nem üres kézzel! Persze a sok csillogó ezüstösen ragyogó téves riasztás mellett azért sárgállott is egy-két kisebb „aranyfüstöcske”. (16 km, ↑200 m ↓200 m)

https://plus.google.com/photos/114859845996775189406/albums/5915207225897731217ű

Időben megérkezett mindenki, némi belső hűtés után a Krassó – Stájerlakanina útvonalon bérelt autóbuszokkal utaztunk a következő érdekes helyszínre. Stájerlakanináról Oravicabányára vonatoztunk a 150 éves bányavasút még üzemelő pályaszakaszán. (33 km, 2 ó) A vasutat az Osztrák Állami Vasúttársaság építette Karasjeszenő – Oravicza - Anina között. A Karasjeszenő - Oravicza szakaszt 1856. november 1-én helyezik üzembe. Az Oravicza - Anina szakaszt 1863. december 15-én helyezik üzembe. A vonal kapcsolódik a Temesvár - Báziás vonalhoz, bár a Temesvár alatti szakaszok később készülnek el. Célja a stájerlakaninai szén és vasérc, ill. az OÁVT helyi vasgyára termékeinek Báziásra, azaz a Dunához juttatása. (Báziáson, a Néra folyó torkolatánál fontos vasúti-vízi átrakó működött, innen indultak az Al-dunai személygőzösök is.) A vonalon előfordul 20 ezrelékes emelkedő is! A hegyvidéki ívek 114-190 m sugarúak. 14 alagút épült, a leghosszabb a krassovai, 660 m. Kilenc alagutat teljesen, hármat részben kifalaztak. 131 kisebb műtárgy, 11 viadukt van a 33 km hosszú vonalon. Az oravicai 7x10,2 m, téglaboltozatú. Hat viadukt 7, 9, 11, egyenként 7,58 méteres nyílásból álló kőboltozatú. Hosszuk 53-83 m között változik. Négy viadukt esetében a szélső nyílások 9,48 és 15,8 m fesztávolságú tégla és kőboltozatok, a középső rész 13-37 m hosszúság között változó vasszerkezetek. Teljes hosszuk 46-131 m között változik. A hidak nagy része 114 - 474 m sugarú ívben van. Magasságuk a völgyfenékhez képest 15 - 37,2 m között változik. Eredetileg 7 m hosszú, 25,3 kg-os sínek, majd ezeket 32,1 és 37,2 kg tömegű sínekre cserélték. Több állomás (Lissava, Krassova) a nagy pályaemelkedés miatt csak az egyik végén van bekapcsolva a nyíltvonalba, az állomás másik, csonka végén fordítókorong kapcsolja össze a vágányokat. A stájerlakaninai állomás az OÁVT első magasépítményi szabványterv-választékából épült fel. Jellegzetes tetőidomú, kétszintes felvételi épület. A Pestről az 1861. május 6-tól érvényes menetrend szerint reggel 9-kor induló gyors délután 1:43-kor volt Szegeden, 4:58-kor Temesváron, este 7:43-kor Karasjeszenőn és este 8:18-kor Báziáson.
Forrás: Horváth Ferenc - dr Kubinszky Mihály, Magyar vasúti építkezések Erdélyben. http://www.hontours.hu/leirasok/?sw_27_item=1284

Oravicabányáról már jó este bérelt autóbuszokkal mentünk szállásunkra, Oláhszászkára. Vacsorára gombás csirkeszeletek voltak burgonyával.

https://plus.google.com/photos/114859845996775189406/albums/5915208511963666273

22-én csütörtökön már Pestre indultunk személygépkocsijainkkal előbb az Oláhszászka – Oravicabánya – Temesvár útvonalon. Temesváron a 3 órás városnézés során többnyire az itt elrejtett geoládák leírásai segítségével a következő nevezetességeket tekintettük meg: ortodox főszékesegyház, Lloyd és más paloták, valamint az opera a Győzelem terén, Temesvár legjei közül az ország (Osztrák-Magyar Monarchia) első városi kórházát (1745), az ország első sörgyárát (1718), az ország első közvilágítását bemutató lámpást és az 1867-óta szolgálatot teljesítő sok-sok villamost. Továbbá a hatalmas neo-román, neo-gótikus stílusban
épült Millenniumi Templom mellett a gyárvárosi régi, most már görög-katolikus templomot, a szépen csinosodó Dóm téren a székesegyházat, a szentháromság, vagy pestis szobrot a szökőkúttal, a Barokk palotát a kovácsoltvas páva dísszel. Menet közben ráleltünk a zsinagógára is, de célunk volt megnézni még a hajdani vár nagyon szépen helyreállított Mária Terézia bástyáját és a Hunyadiak első kastélyát is. A Béga-csatorna partjára tartva megosztották társaságunkat az ARTUBORG szoborparkban található avantgárd műalkotások.
Szívesen maradtunk volna még, de ezután a Temesvár – Csanád – Kiszombor – Budapest útvonalon haza hajtottunk.

https://plus.google.com/photos/114859845996775189406/albums/5915211675593376865

A túra résztvevői: Benedekné Bodnár Katalin, Borsos Gábor, Faragó Sándor, Faragó Sándorné, Fentor József, Fodor Tibor, Fodor Tiborné, Hegedűs Györgyné, Kurinszki József, Marsovszky Miklós, Marsovszky Miklósné, Mátéka László, Ordasi János, Ordasi Jánosné, Pádár Éva, Pathy-Nagy László, Pathy-Nagy Lászlóné, Radnóti Sándor, Szabó Lászlóné, Szepesi János, Szerencsi Judit, Varbai Judit