Részletes kiírások
január 19. (v) - Budai-hegyek, gyalogtúra
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
A tavaszias télben január 19-én, vasárnap a 39-es túra keretében a Budai-hegyekben, Budapest XI. és XII. kerületében teszünk egy kirándulást. A túra során a Sas-hegyi tanösvény bejárása (és egy kis meglepi) után érintünk gyönyörű kilátópontokat, kápolnát, fogaskerekű vasutat, emlékhelyeket.
Útvonal: Korompai u. – Sas-hegy Természetvédelmi Terület (Natura 2000) tanösvény + meglepi (Z háromszög) Ördög szószék – Kilátó-szikla - Fogaskerekű – (Z) Széchenyi-emlékmű, kilátó - Jókai kert - Orbán-hegy - Kis-Sváb-hegytől 39-es busszal a Széll Kálmán-térig
Táv / szintemelkedés: 11 km / 300 m
Találkozás: 9 órakor Budán, a 8-as busz Korompai u. megállójában (a busz az Urániától 8:35-kor indul)
Költség: csoportos belépő és vezetés a Sas-hegyen (a téli időszakban csak előzetes bejelentkezéssel látogatható)
Javasolt felszerelés: a térdízületek megkímélése végett trekking bot, a sár miatt lábszárvédő, eső ellen köpönyeg, ború helyett derű, s némi útravaló nedű
Jelentkezés: e-mailben, telefonon január 17-ig a túravezetőnél, Huri Noéminél. huri.noemi@gmail.com, 20/2600623, 30/4973144
Szeretettel várlak túrámon családoddal, barátaiddal együtt!
február 1. (sz) - VTSZ téli gerinctúra
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
A Vasutas Természetjárók Szövetsége szervezésében
Szentgyörgyi Tamás emléktúra
(Téli gerinctúra a Budai-hegyekben)
2014. február 1.
Szervezi: VTSZ elnöksége
Találkozó: 9:45 – 10:00 óra között a Farkasréti temető főbejáratánál
(megközelítés 59-es villamossal, 8-as busszal)
Megemlékezés: 10:05-kor Szentgyörgyi Tamás sírjánál megemlékezés
Túrák indulnak: 10:20-kor
Hosszú túra: Farkasréti temető – Farkas-völgy – Széchenyi hegy – Normafa – János-hegy – Hárs-
hegy – Hűvösvölgy 56-os villamos végállomás.
Távolság: 13 km
Érkezés kb. 15:00-kor
Közép túra: Farkasréti temető – Farkas-völgy – Széchenyi hegy – Normafa – János-hegy – Szép
Távolság: 9 km
Érkezés: kb. 14:00-kor
Rövid túra: Farkasréti temető – Farkas-völgy – Széchenyi hegy – Normafa
Távolság kb.6 km
Szint kb. 200 m
Érkezés kb. 12:30 -kor
A közép- és rövid túra együtt halad a hosszú túrával, a túránál jelzett szakaszon.
A túrák útvonala időjárás függvényében módosulhat.
Túravezető: Rósa László (VTSZ alelnök)
ZÖLDSPORT jelentkezés: Huri Noéminél jan. 29-ig e-mailben vagy telefonon
(huri.noemi@gmail.com; 20/2600623)
2014. április 26. (sz) - Szombathely Kámoni arborétum
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
Április 26. szombat,Szombathely: Kámoni arborétum és Vasi múzeumfalu - buszos túra várhatóan a rodoendron virágzásának idején
http://www.kamoniarboretum.hu/
http://www.vasimuzeumfalu.hu/hu/bemutatkozas
Találkozó: 6.15-kor a Flórián téri parkolónál (a hosszú út miatt korán kell indulni).
Indulás: 6.30-kor a Flórián téri parkolóból.
Költségek: vendégeknek teljes árú 4450 Ft az útiköltség és a két belépő. Diákoknak és nyugdíjasoknak 4050 Ft/fő.
A legalább két éve tagoknak várhatóan 3000 Ft körül lesz. Ezek az összegek legalább 49 résztvevő esetén igazak!
Jelentkezés: február 9-ig keflora51@gmail.com Kalinovits Flóránál. Kérlek, jelentkezzetek minél hamarább!
Előleg: legalább 2 éve tagok részéről 3000 Ft/fő, vendégeknek személyenként 4000 Ft-ot kérünk a ZÖLDSPORT Egyesület 16200151-00126984 számú bankszámlájára befizetni február 15-ig. Az utalás megjegyzésébe be kell írni, hogy Szombathely.
Üdvözlettel
Kalinovits Flóra
2014. január 25-26. - Kéktúrázás a Cserhátban
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
Kedves kéktúrázó Barátunk!
2014. január 25-26.
Kéktúrázás a Cserhátban
(OKT. 18. túraszakasz Becskétől Ősagárdig)
Az Országos Kéktúra újabb szakaszát tervezzük megtenni, melyhez Te és ismerőseid is csatlakozhattok, ha szeretnétek újabb élményekkel és pecsétekkel gazdagodni.
február 1. (sz) Kerületi túra: Hárombarát-nyereg - Börzsöny
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
„Nyergeket” felkereső túrasorozatunk következő helyszíne a Börzsönyben található Hárombarát-nyereg.
A túra időpontja: 2014. 02. 01.
Útvonal: Diósjenő vá. – Hárombarát-ny. – Nyír-rét – Fultán-kereszt – Csehvár - Diósjenő
Táv / szint: 17km / 560m
Utazás: A Nyugatiból Vácig vonat, onnan vonatpótlóval Kisvácig majd innen újra
vonattal Diósjenőig. Hazafele ugyan ez fordítva.
Költségek: Vonatjegyek. 2600Ft.
Találkozó: 6,25-kor a Nyugati pályaudvar jegypénztáránál, már megváltott jegyekkel.
Jelentkezés: a horvano@gmail. com címen, vagy telefonon a 06-30-544-2877 emeltdíjas számon.
A túrázni vágyókat sok szeretettel várja a túravezető:
Horváth L. János
Február 11. (k) - Pilisi hegyek
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
február 11 - Pilisi hegyek
Útvonal: Dömös – Rám-szakadék – Három-forrás – Király-kúti-nyereg – Sikárosi vh. – Pilisszentlászló. 20/500
Találkozás: 7.00-kor a Batthyány téren a HÉV végénél.
Költsé
Jelentkezés: február 9.-ig telefonon, vagy e-mail-ben.
Túravezető: Mátéka László
február 15. (sz) Fagyöngy jelmezes túra
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
Űzzük el együtt a telet február 15-én, szombatonegy jelmezes, álarcos, farsangi mulatsággal színesített túrával, a Budai-hegyekben! Útközben keresünk fagyöngyöt, gyűjtünk csipkebogyót, izzó, szíverősítő galagonyát.
Útvonal az Országos Kéktúra mentén: Bécsi út (Rozália téglagyár) – Guckler Károly út - Virágos nyereg – Vihar-hegy - Hármashatár-hegy (495 m) – Látó-hegy, Árpád-kilátó – Glück Frigyes út, Oroszlán-szikla – Vadaskerti emlékmű, régi határkövek – Hűvösvölgy, gyermekvasút (érkezés kb. 16 órára)
Táv / szintemelkedés: 15 km / 600 m
Találkozás: 8:55 órakor Budán, III. ker. a Szentlélek téren a 218-as busz megállójában (a busz 9:00-kor indul)
Javasolt felszerelés: Kéktúra igazolófüzet (OKT 14. sz.), piros vagy szivecskés ruhadarab, álarc vagy jelmez, kereplő, csörgő; a sár miatt lábszárvédő, eső ellen köpönyeg, ború helyett derű, s némi útravaló hami és nedű.
Jelentkezés: e-mailben, telefonon február 12-ig a túravezetőnél, Huri Noéminél. huri.noemi@gmail.com, 20/2600623
Szeretettel várjuk a királylányokat, jedi lovagokat, Piroskákat, farkasokat és a képzelet fantáziadús szüleményeit is! :)
Február 22-23. - Kéktúrázás a Balaton-felvidéken
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
Az eredetileg tervezett február 22-23. VTSZ turista vetélkedő, Bakancsos bál, bükki túra nem kerül megrendezésre.
Helyette: OKT a Balaton-felvidéken
2014. február 22-23.
Kéktúrázás a Balaton-felvidéken
(OKT. 6. túraszakasz Nagyvázsonytól Badacsonytördemicig)
Közgyűlés meghívó - 2014
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
Tisztelt Sporttársak!
Egyesületi elnöki jogkörömnél fogva 2014. március 08-án 13.30 órára összehívom a ZÖLDSPORT Egyesület legfőbb szervét, a TAGGYŰLÉS-t, melynek helyszíne Faragó Sándor sporttársunk udvarháza Pesthidegkúton, címe: 1027 Budapest, Díszfű u. 7.
Találkozás: 9-kor a Moszkva/Széll Kálmán téren az óránál – ha akkor még ott lesz a tér felújítása közben, illetve 13.20-kor Hidegkúton találkozunk Faragó Sanyinál,a Díszfű u. 7. alatt.
A közgyűlés nyilvános! A megjelenés a határozatképesség érdekében elvárt!
Napirendi pontok
1. 2013-évi szakmai beszámoló jóváhagyása
2. 2013-évi közhasznúsági jelentés elfogadása
3. 2014-es túratervek elfogadása
4. 2014-es költségvetés és a tagdíjak elfogadása
5. Egyebek
A közgyűlés határozatképes, ha a tagok több mint fele jelen van– aki teheti, mindenképpen jöjjön el!
Amennyiben a szükséges létszám a meghirdetett időpontra nem gyűlne össze, úgy megismételt közgyűlést hívok össze ugyanarra a helyszínre 14.00 órára, ugyanazon napirendi pontokkal, létszámtól függetlenül.
A jelenlévők kétharmados többsége szükséges az éves beszámoló jóváhagyásához, a közhasznúsági jelentés elfogadásához, az éves költségvetés elfogadásához.
Megjegyzések
A közgyűléshez kapcsolódó Vali-emléktúra útvonalai:
1., Nagykovácsi P Nagy-Szénás K Kutya-h. S Széna-h.- Faizási-erdő (a Budai 50 szalagozott útvonala) - Széltörés-erdő Z Nagykovácsi
innen a 63-as busszal vissza Remeteszőlősig, majd
2., K+ Remete-szurdok K Máriaremete – Budaliget. Táv: 12 km, szint: 200 m.
Költség: BKV jegyek, kiegészítők. Ezeket a helyben benyújtott, az Egyesület számára kiállított szabályos számla ellenében kifizeti!
Tagdíjfizetés: a közgyűlés helyszínén lehetőség lesz a 2014-es ZÖLDSPORT-os tagdíjak befizetésére.
VTSZ tagdíj befizetést legkésőbb február végéig tudunk fogadni!
Budapest, 2014. február 6.
Borsos Gábor sk.
elnök
BIA 25 időpont változás - 2014
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2015. február 23. hétfő, 10:37
Az eddigiekkel ellentétben nem március 9-én, hanem március 23-án vasárnap lesz megrendezve a teljesítménytúra.
Túravezető: Jankus József
Útvonal: Biatorbágy – Kő-orr – Dobogó hegy – Nagy-mező – Sóskút – Kálvária – Biai-horgásztó – Nyakas-kő – Szily kápolna – Lőtér – Biatorbágy
Táv / Szint: 25 km / 700 m Szintidő: max.7 óra
Találkozás: 7 órakor a startnál (Viadukt), ill. megbeszélés szerint.
Költség: Nevezési díj+útiköltség (~1500Ft)
Jelentkezés: a túra előtt legalább két nappal telefonon, vagy E-mailon, de aki ott van velünk jön
2014. augusztus 15-17. - BALATONI VITORLÁZÁS
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
Idén nyáron is vár minket a Balaton, tehát megyünk vitorlázni!
Most két kisebb, teljesen egyforma B25-ös hajó van lefoglalva, ezúttal Balatonszemesen. Innen akár keletre, akár nyugatra indulhatunk, bármilyen szél jó nekünk, csak fújjon. (ahogy tavaly tette :-)
Időpont: augusztus 15-17.
A program: már sokan ismeritek, hajózunk amerre a szél fúj, fürdünk, eszünk-iszunk.
Étkezés: önellátó, ezeken a hajókon nincs főzési lehetőség.
Egyéb: a hajók egyenként 6 személyesek és 4 fekvőhelyesek. Ezért 2-2 fő máshol kell aludjon, (kempingben), de nagyon jól lehet aludni a kokpit (külső nyitott rész) padjain is, polifoamon, hálózsákban.
Várható költség: 16-18 ezer Ft/fő/3 nap + a külső szálláson alvók költsége mindenkire elosztva, kb. 2-3 ezer Ft/fő
JELENTKEZÉS: MÁRCIUS 10-IG e-mailben, és 5000 Ft előleg átutalásával az egyesület bankszámlájára, feltétlen megjelölve, hogy vitorlázás előleg.
Szeretettel várja a jelentkezéseket a túravezető:
Szabó Árpád
arpadzsszabo@freemail.hu
március 11. (k) - Börzsöny
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
Útvonal: Zebegény – Szt. Mihály-hegy – Hegyes-tető – Törökmező – Malom-völgy – Zebegény vá. 20/500
Találkozás: 6.50-kor a Nyugati pu. pénztárcsarnokában.
A vonat 7.07-kor indul.
Költség: Kb.: 2500 Ft.
Jelentkezés: február 9.-ig telefonon, vagy e-mail-ben.
Túravezető: Mátéka László
április 8-10. (k-cs) - Kemeneshát kerékpárral
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
Időpont: Április 8 – 10
Jelentkezés: március 1.-ig telefonon, vagy e-mail-ben.
Útvonal: Kőszegtől Sümegig a kéktúra útvonalán. 130/600
1. nap: Kőszeg – Szeleste 35/200
2. nap: Szeleste – Hosszúpereszteg 60/250
3. nap: Hosszúpereszteg – Sümeg 35/150
Szállás: Apartman házakban, ahol lehet főzni
1. éjszaka: Szeleste
2. éjszaka: Hosszúpereszteg
Utazás: vonattal.
Találkozás: 8.15-kor a Déli pu. pénztárcsarnokában.
A vonat indul 8.30-kor Szombathelyre
Szállásköltség: Kb.: 8.000 Ft
Útiköltség: teljes árú vasúti menetjegyekkel Kb.: 10.000 Ft
Túravezető: Mátéka László
2014. június 20-22 (p-v) - Gemenc túra - gyerekekkel
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
A tavalyi jól sikerült Tisza-tavi gyerekes túra után, és persze, mert ez a túránk tavaly el is maradt az árvíz miatt, idén ismét nekifutunk a Gemenci erdőnek.
A program sokszínűsége miatt nincsen behatárolt korosztály, tavaly például egyaránt volt 3 éves, illetve 14 éves gyermek is.
A Gemenc túra ideje: 2014. június 20-22.
Bővebben: 2014. június 20-22 (p-v) - Gemenc túra - gyerekekkel
március 1. (sz) ajánló
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
március 1. Kerületi túra: Kevély-ny. Pilisborosjenő
Túravezető: Pásztor András
Útvonal: Köves-bérc - Teve szikla - Kevény-nyereg - Csillaghegy
Táv / Szint: kb. 13 km / 420 m
Találkozás: 8.50, Szentlélek tér 218-as busz végállomása (busz indul 9.00)
március 1. Alcsúti arborétum Hóvirágtúra telekocsival
Akinek kedve kerekedett Magyarország leggazdagabb hóvirág faj és fajtagyűjteményének megtekintésére, tartson velünk Alcsútra.
Találkozó: március 1. szombaton a Kongresszusi Központ parkolójában (BAH csomópont) fél 10-kor.
A telekocsik megteltek, az újonnan érkezők gépkocsiról gondoskodjanak.
Távolság összesen 130 km (oda-vissza út), belépő zöldsportosoknak ingyenes, támogatott túra.
Vendégeknek 450 Ft/fő.
Jelentkezni lehet: keflora51@gmail.com, vagy 0036/30/354-63-61 számon lehet.
március 2. (v) - Gyógyító természet Börzsöny
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
Köszöntsük együtt a tavaszt
2014. március 2-án, vasárnap a Börzsönyben!
Gyógyító természet túra: Börzsönyi Kéktúra faöleléssel
2014 a Lélek és a Gyógyulás éve. Ennek érdekében segítségül hívjuk a magyar népi hitvilágot, a kínai yin és yang harmonikus működését hirdető elméletet, valamint az öt elem tanát (a föld, a víz, a tűz, a fém és a fa). Tavasszal átlépünktúrasorozatunk második elemébe:a „Fa” elem uralma alá, amikor új ciklus indul, új élet sarjad, fellélegzik a természet. A „Fa” a szilárdságra és a könnyű megmunkálhatóságra utal. A „Fa” elemszíne a zöld.
A kínai táplálkozástan alapján a „Fa” elem egyensúlyának megőrzéséreebben az időszakbanjavasolt a méregtelenítés, ezért fogyasszunk májat támogató ételeket, gyógynövényeket (pl.zöld leveles saláták, articsóka, spárga, zeller, rukola, petrezselyem, csalán, hajdina, édeskömény, kurkuma, kardamom, kömény, gyömbér, amarant, kamilla, tárkony, bazsalikom, máriatövis)és kerüljük narancs és más citrusfélék, alkohol, édességek, kávé, csokoládé, zsíros húsok és tejtermékek fogyasztását.A „Fa” elem jellemző íze a savanyú.
A túra során alkalmazunk jógatechnikákat és látásjavító gyakorlatokat, elengedjük a hétköznapokban felgyülemlett dühöt, töltődünk a természet és a fa energiájával. Testünk alkotóelemei közül az izmok, inak, a mozgás létrehozói tartoznak a fa elemhez, ezért tudatosan dolgozunk majd ezekkel. Ha a „FA” elemünk egészséges, könnyedek és rugalmasak vagyunk testileg és lelkileg.
Útvonal : Toronyalja-tó – Pusztatorony (Bibe–vár) – Pusztatorony-hegyoldal – Törökmező – Julianus barát torony - Nagymaros-Visegrád v.á,, zömmel az Országos Kéktúra mentén
Táv / Szint: 13,5 km / 520 m, VÁLTOZÁS! A túranaptárban szereplőhöz képest rövidebb távot teszünk meg.
Utazás: vonattal, helyközi busszal: vonat ind. Nyugati 8:07 - Budapest-bérlettel (BB) és csatlakozó jeggyel igénybe vehető elővárosi vonat, Kismaros érk. 8:49, tovább busszal (ind. 9:00) a . Visszaútban 16:05 Nagymaros-Visegrád - 16:54 Budapest-Nyugati
Találkozás: 8 órakor a Nyugatiban a szobi személyvonat utolsó kocsijában
Költség: vonatjegy Budapest-Nyugati – Kismaros, Nagymaros-Visegrád v.á. – Budapest-Nyugati,
Ajánlott felszerelés: a sár miatt lábszárvédő, eső ellen köpönyeg, ború helyett derű, s némi útravaló hami és nedű, bicska vagy kés fafaragáshoz, Kéktúra igazolófüzet.
Jelentkezés: e-mailben, telefonon február 28-ig a túravezetőnél, Huri Noéminél huri.noemi@gmail.com, 20/2600623
Szeretettel várlak év eleji túrámon!
március 14-16. (p-v) - Óbánya, Kelet-Mecsek
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
Március idusán újra Kelet-Mecseki túrák lesznek!
Március 14-16. szabispéntek - vasárnap
2013-ban a nagy hófúvásos időjárás miatt igencsak izgalmasan alakult a program, ezért kész útvonalterveket most nem szeretnék írni, ott a résztvevők felkészültsége és az éppen aktuális időjárás szerint válogatunk a következő csillagtúra célokból!
Látnivalók: Szeged-forrás, Dobogó-Tolna teteje, Lapát-vár, Pisztrángos tavak, Óbányai kilátó, Réka-vár, Csepegő-szikla, Sín-gödör, Szent Ferenc kápolna, kilátás a Réka-völgyre, Réka-völgy, a Mecsek legmagasabb pontja, a Zengő, Kulisz-kockák: Somos-hegy, Hárs-tető, Somos, Somlyó, Szamár-hegy, Szószék, Dögkút-tető, Csalán-hegy; Forrás-túra a Farkas-árokban: Dögkút-tető, Csalán-h., Lendület-forrás, Hideg-oldal, Lencse-kút, Vadvirág-f., Hideg-oldal, Büdös-kút, Kalán Miska kútja, Szamár-h., Jágerok kútja.
Szállás: Óbánya falu végén található, az Öreg malomhoz címzett turistaházban 20 főre van foglalásunk! http://szallas.hu/turistahaz-az-oreg-malomhoz-obanya
1 db 4 ágyas: emeletes ágy, zuhanyzó, WC, 4 db 6 ágyas: emeletes ágy, különálló épületben külön női-férfi fürdő, zuhanyzó, WC, 2 db 6 ágyas: tetőtérben, külön női-férfi fürdő, zuhanyzó, WC.
Szállásdíj fűtési szezonban: 3.000,-Ft-tól/fő/éjszaka. Az árak az ágynemű használatot tartalmazzák. Idegenforgalmi adó: 330 Ft/fő/éjszaka (18-70 év közötti vendégek részére).
Az épületben nagy ebédlő- konyha biztosítja a közös étkezési lehetőséget. A konyha felszereltsége 50 fő részére biztosított, az ebédlőben egyszerre 30 fő tud étkezni.
Igény esetén megoldható, hogy közeli éttermek felszállítják a csoport számára az ebédet, vacsorát!
Költségek: lásd fentebb a szállásköltséget + a telekocsis utazás költsége egyéni megállapodás szerint.
Jelentkezés: eddig már jelentkezett Csiszárik Imréné, Ordasi János, Mátéka László, Pádár Éva, Szabó Lászlóné, Borsos Gábor, Benedekné Bodnár Katalin, Hegedűs Györgyné, Kurinszki József, összesen 9 fő. Még 11 főnek van foglalt hely!
Aki még szeretne jönni, az nagyon-nagyon gyorsan jelentkezzen étkezési és utazási igény, illetve szabad kocsihely felajánlással e-mailen, telefonon 28-áig, mert a szállásadónak pontosítani kell a létszámot!
Megközelítés: Bp. - Óbánya: 180 km. Mecseknádasdról a Réka-völgyön keresztül.
Találkozó: a szálláson 2014. március 14-én 10.30-kor.
Mindenkit szeretettel vár: Borsos Gábor gaborsos@zoldsport.eu, 20/977 5611
KERÉKPÁROS CSILLAGTÚRÁK A BEREGBEN
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
2014. szeptember 11. (csüt) – 14. (vas)
A 4 napos bicajos csillagtúrák során a beregi táj legszebb részeit keressük fel.
Útvonal: 11.- Fehérgyarmat - Penyige (szilvalekvár) - Túristvándi (vizimalom)
~15km / 1h
12.- Túristvándi - Tiszakóród (Túr-bukó)- Tiszacsécse (Móritz) - Tiszabecs (Turul) - Kispalád - Garbolc (Hármashatár) - Rozsály - Vámosoroszi (Templom) - Kölcse (Harangláb) - Túristvándi ~90km/ ~6h
13.- Túristvándi - Nagyar (Petőfi fa) -Tivadar - Tarpa (szárazmalom, Szőlőhegy) - Vámosatya (vár) - Csaroda (templom) - Tákos (templom) – Gulács - Túristvándi ~85km / 6h
14. - Szabad program, hazautazás
A túrák időjárás és erőnlét függvényében bővíthetőek, szintet nem tartalmaznak.
2014. március 22. - Vicinális túra
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
Külön ZÖLDSPORT-os túravezető nem lesz ezeken e túrákon, aki kedvet érez, nyugodtan jelentkezzen az adott túránál megadott túravezetőnél.
2014. március 22-én, szombaton
a Vasutas Természetjárók Szövetsége szervezésében
Vicinális túra a régiókban
A „Vicinális Túra” nyílt, különleges karakterű túra, amely a természeti szépségek élvezete mellett a vasutat helyezi a középpontba. Külön izgalmakat jelenthet a megszüntetett vasútvonalak gyalogtúrával való bejárása, lehetőséget adva arra, hogy a vasútvonal történelmi szerepét megismerhessük.
Vasutas Természetjárók Szövetsége „Vicinális Túra” sorozata a tematikus programok körébe tartozik, amellyel lehetőséget kíván biztosítani mindazok számára, akik a természeti környezetben meglévő vagy valamikor volt, és történelmi emlékeket rejtő épített környezet részét képező vasutakról szeretne élményeket szerezni.
2014. március 22. (sz) - „Jancsi-hegy-től János-hegyig”
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
Kedves sporttársak! 2014. március 22.-én megkezdjük a „Jancsi-hegy-től János-hegyig” című túrasorozatunkat. Első túránkat a Börzsönyben tartjuk Perőcsény és Nagybörzsöny között.
Útvonal: Perőcsény – Jancsi-h. – Holló-kő – Salgóvár – Bányapuszta – Király-rét – Nagybörzsöny
Táv / szint: 16,5km - 633m
Utazás: A Nyugatiból Szobig vonattal, onnan busszal Perőcsényig majd Nagybörzsönyből busszal Szobig ahonnan vonattal vissza a Nyugatiba.
Költségek: Vonat és buszjegyek teljes áron 3810Ft
Találkozó: 7, 25-kor a Nyugati pályaudvar jegypénztáránál, már megváltott jegyekkel.
Jelentkezés: a horvano@gmail.com címen, vagy telefonon a 06-30-544-2877 emeltdíjas számon.
A túrázni vágyókat sok szeretettel várja a túravezető:
Horváth L. János
ELMARAD - 2014. március 29-30. (szo-va) - A Bükk szirtjei
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
ELMARAD
A minden évszakban szép Bükk-hegység szívébe invitállak benneteket
2014. március 29-30. (szo-va)
A Bükk szirtjei, barlangjai és időszakos forrásai + OKT 23.
Samassa kulcsosház szállásközponttal
Bővebben: ELMARAD - 2014. március 29-30. (szo-va) - A Bükk szirtjei
2014. április 5. (szo) - Kerékpárral az előemberek nyomában
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
2014. április 5. (szo)
Kerékpárral az előemberek nyomában
Tavaszi első családi bringás kirándulásunkat a Gerecse lábaihoz tervezzük. A tavaly novemberben átadott Által-éri kerékpárúton tekerünk Tatabányától Vértesszőlősre, ahol megnézzük a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Bemutatóhelyét, az Őskőkori előembertelepet. Ebédelés után a Tatai-tó felé vesszük az irányt. A kirándulás során néhány geoládát is megkeresünk (GCAEVK, GCSamu, GCtths). A menetsebesség a csapatban lévő leglassabban haladóhoz lesz igazítva.
Találkozás: 9:00-kor a Déliben, a győri (4922 sz. személy ind. 9:20) kerékpárszállító kocsiszakaszánál. A vonaton kocsiegységenként 8-8 kerékpár helyezhető el.
Kerékpártúra útvonal: Tatabánya vasútállomás (érk.10:12)– Vértesszőlős (előember-telep) – Tata (tó, vár) - vasútállomás
Táv: kb. 17 km aszfaltozott úton (de lehet duplázni, vissza Tatabányára)
Visszautazás:
14:29 órakor Tatáról visszainduló személyvonattal a Délbe (érk. 15:39), vagy tetszőleges vonattal, vagy visszatekerve Tatabányára.
Költségek:
- vonatjegy (alapjegy + kerékpárjegy oda 70 km 325 Ft, vissza 80 km 375 Ft, START Klub kártyával félárú alapjegyhez szombaton díjmentes kerékpárjegy kell, az útitárs pedig féláron utazhat)
- Vértesszőlős belépőjegyek
Felnőtt: 600 Ft/fő
Diák, nyugdíjas 300 Ft/fő
Család (2 felnőtt+gyerekek) 1.350 Ft/ család
Felszerelés: ivóvíz, ennivaló, csoki, esőkabát, geoláda ajándék
A KRESZ szabályainak megfelelően felszerelt kerékpár, láthatósági mellény, sisak, pótbelső.
Kötelező felszerelés: http://kerekparosklub.hu/kisokos/mielott-nyeregbe-ulnel
Jelentkezés: április 1-ig Huri Noémi túravezetőnél (huri.noemi@gmail.com, 20/2600623)
A túra résztvevői jelentkezésükkel hozzájárulnak a túra során készült fotók interneten, vagy a nyomtatott sajtóban történő megjelentetéséhez.
2014. április 6. (v) - Medvehagymázás a Börzsönyben
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
Ezúton hívunk Benneteket egy börzsönyi medvehagyma keresésre! Reméljük, találunk is :)!
Találkozó: 07.25-kor a Nyugati pályaudvar pénztárcsarnokában
(Diósjenőig megváltott jegyekkel - 1.300 Ft egy útra - de vehettek retúrt is!) Bérleteseknek kiegészítő …
Vonatindulás: 07.41
Érkezés Váci átszállással: 09.25 Diósjenő (Vác-Kisvác között vonatpótló van)
Túraútvonal: Diósjenő - Börzsönyi kék – Tompa haraszt – Úr-hegy – Kámori-völgy - Sági út – Disznós-árok – Törökasszony útja – Pénzásás - zöld kereszt – Bodri-kút - Makkos vadászház– Láz-lapos – Szomolya-puszta - Borsosberény, útközben a zöld kereszttel jelzett úton, a Makkos vadászház közelében van a lelőhely!
12 km / 200 m
Visszaút: 15.19 Borsosberény
Érkezés váci átszállással: 16.54 Budapest, Nyugati pályaudvarra
Felszerelés: szép időt várunk, de az esőkabátot se hagyjátok otthon! Hozzatok valamit, amibe gyűjthetitek, hazahozhatjátok a tavaszi kincset!
Étkezés: napközben megfelelő étel, italfogyasztásról gondoskodjatok! (A medvehagymához jó a zsíros kenyér, vajas kenyér is.)
Jelentkezés: kérem, hogy e-mailben vagy telefonon jelezzétek részvételeteket 2014. április 05-ig!
Üdvözlettel
Koszovácz Erzsébet
36-20-566-5514
További szép hetet kívánok! Mindenkit szeretettel várok!
2014. április 5. (sz) - Kerületi túra, Börzsöny
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
A „Nyergeket” felkereső túrasorozatunk következő helyszíne a Börzsönyben található Koppány-nyereg. A túra időpontja: 2014. 04. 05.
Útvonal: Márianosztra – Kopasz-h. – Nagyirtáspuszta – Koppány-ny. – Márianosztra
Táv / szint 16,5km / 552m
Utazás: A Nyugatiból vonattal Szobig, onnan busszal Márianosztráig. Hazafele ugyanez fordítva.
Költségek: Vonat és busz jegyek. 3100Ft.
Találkozó: 6,45-kor a Nyugati pályaudvar jegypénztáránál, már megváltott jegyekkel.
Jelentkezés: a horvano@gmail.com címen, vagy telefonon a 06-30-544-2877 emeltdíjas számon.
A túrázni vágyókat sok szeretettel várja a túravezető:
Horváth L. János
2014. május 20-23. - Galyatető
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
2014. április 19-21. (szo-h) - Húsvéti vándortúra a Bakony legszebb részein, Zirctől Nagyvázsonyig (OKT 7-8.)
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
Az üde zöld természet újabb kalandra hív a Kéktúra útvonalán, ezúttal a Bakony változatos vidékére. Ha a húsvéti vendégeskedés helyett jó társaságban, friss levegőn szeretnéd tölteni a hosszú hétvégét, tarts velünk!
Utazás: vonattal, helyközi és helyi járatú busszal
04.19-én vonat ind. Bp. Déli 6:30-kor, Veszprém érk. 7:56, átszállás, 8:15-kor ind. Győr felé, érk. Zircre 8:46-kor, a Bakonyvasút napján
04.21-én Nagyvázsonyból 18:15-kor helyközi busszal Veszprém vasútállomásra 19:20-ra érk.; gyorsvonat ind. Veszprém 20:00, Bp. Déli érk. 21:29.
Túra útvonal:
-
nap: Zirc - Borzavár - Szépalmapuszta - Kőris-hegy (709 m) (GCKoOr), kilátó - Barátok útja - (Pörgöl-bg.) - Bakonybél, 17 h-tól Pannon Csillagda link: http://www.csillagda.net/ (Planetárium, Távcsőpark, Csillagásztörténeti kiállítás) Magyarország elsőszámú komplex, csillagászati ismeretterjesztő központja.
Táv: 19,6 km, szintemelkedés: 621 m
2. nap: Bakonybél - Savanyú Jóska rejteke - Németbánya – régi vasút nyomv. – Hölgy-kő vára – Városlőd, Iglauer Park (szállás)
Táv: 19,7 km, szintemelkedés: 424 m
3. nap: Városlőd – Kislőd - Csollányos-völgy (GCVOSZ) - hajdani kisvasút nyomvonalán - Csárda-hegyi Őskarszt (GCOsKa) – Úrkút - Kab-hegy, kilátó (GCkbhg) - Nagyvázsony (Kinizsi vár)
Táv: 26,1 km, szintemelkedés: 557 m
Szállás: 1. nap (04.19/20) Bakonybél, Tamás Panzió (csoportszobában 2500 Ft/fő/éj + 200 Ft/fő/éj IFA, panziós szoba 7000-8000 Ft/éj/2fő + 200 Ft IFA/fő/éj) http://www.tamaspanzio.hu
2. nap (04.20/21) Városlőd, Iglauer Parkban (1800 Ft/fő/éj + 300 Ft IFA/fő/éj, 1600 Ft/faház fűtés/5 fő, SZÉP kártyát elfogadnak) http://www.iglauerpark.hu/
Költségek:
Vonatjegy: 04.19-én Budapest – Veszprém alapjegy 120 km-re (50% 1 100 Ft) + gyorsvonati pótjegy (175 Ft), Veszprém – Zirc között kedvezményes regionális menetdíj 25 km-re (50% 175 Ft), visszaútban 04.21-én Veszprém - Budapest + gyorsvonati felár
Helyközi busz (Nagyvázsony - Veszprém), helyi járatú busz: 250 Ft
Szállásdíj: a már 2 éve tagok számára támogatás igényelhető
Csillagda belépő: felnőtt 1900 Ft, diák, nyugdíjas 1500 Ft.
Ajánlott felszerelés: bejáratott bakancs,trekking bot, igazolófüzetek (OKT, A Bakony őskori és középkori várai, Öreg Bakony Bakancsosa), vizes tartály, fejlámpa, GPS (+ az útba eső geoládákba ajándék), esőkabát, húsvéti meglepik :), „kocsmapénz” (bélyegzésekkor)
Találkozás: szombaton 6:15-kor a Déliben a szombathelyi gyors 1. kocsijában
Jelentkezés: április 10-ig Huri Noémi túravezetőnél (huri.noemi@gmail.com, tel.: 20/2600623), valamint az egyesületi számlára történő 1 000 Ft/fő szállásdíj-előleg átutalásával (Bankszámlaszám: MagNet Bank 16200151-00126984)
A túra résztvevői jelentkezésükkel hozzájárulnak a túra során készült fotók interneten, vagy a nyomtatott sajtóban történő megjelentetéséhez.
Szeretettel várunk a túrán!
2014. május 8. (cs) - ZÖLDSPORT Egyesület rendkívüli taggyűlés
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
Tisztelt Sporttársak!
Elnöki jogkörömnél fogva összehívom a ZÖLDSPORT Egyesület rendkívüli taggyűlését!
Időpont: 2014. május 8-án 17 órakor. Határozatképtelenség esetén ugyanazzal a napirenddel: 2014. május 8-án 17.30 órakor.
Helyszín: 1103 Budapest, Kőér u. 2/b. alatt, a metró telep szociális épülete klubhelyiségében, az Egyesület székhelyén.
Napirend: a Polgári Törvénykönyv és a Civil törvény változásainak egyesületi Alapszabályon történő átvezetése.
Megközelítés: a Népszínház utcából induló 99-es busz Kőér utcai megállójáig és onnan gyalog tovább a Basa utcán, át a Kőéren 650 m, vagy a 3-as metró Határ úti megállójából a Kőér utcán, a Spartacus uszoda mellett elhaladva gyalog 1,1 km. A portán jelszó: a ZÖLDSPORT Egyesület taggyűlésére jöttem SÁLI István engedélyével.
Minden tagunkat szeretettel várunk, azonban azok megjelenését mindenképpen elvárjuk, akik a túrákon támogatásban részesültek!
Sporttársi üdvözlettel:
Borsos Gábor
elnök
2014. május 18. (v) - Buszos túra a Kelet-Cserhátba
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
Útvonal: Becske, Megvilágosodás sztupa; Magyarnándor horgásztó; Herencsény, palóc kereszt; busszal tovább Cserhátszentiván felé, leszállás a Kőfejtő‐hajtűkanyarban.
Túrázóknak: onnan vadászkunyhó ‐ Dobogótető (a túra itt rövidíthető, ekkor 8/300 Hollókőig) K4 Dobos‐kút K4 Malom‐völgy K Sztrahora vára K Gyertyános K Hollókő 15,7/600.
Sétálóknak: Hollókő vára és a falu. Hazafelé busszal, ha még belefér: Cserhátszentiván, Kozárd.
A busz útvonala: Bp. ‐ Vác ‐ Rétság ‐ Romhány ‐ Herencsény ‐ Hollókő ‐ Hatvan ‐ Bp.
Találkozás: 7 órakor a Planetáriumnál, a Népligetben.
Költség: kb. 2‐3 eFt a busz telítettségétől és a 2 éve tagok létszámösszetételétől függően. Vendégeknek és egyéves tagságúaknak önköltséges!
Jelentkezés: április 30-ig Bolobás Zsuzsánál: zsuzsa.bolobas@gmail.com
Mindenkit szeretettel várnak a túravezetők:
Bolobás Zsuzsa és Borsos Gábor
2014. április 19. (sz) - "Jancsi-hegy-től János-hegyig" II.
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
A „Jancsi-hegy-től János-hegyig” című túrasorozatunk második túráját 2014. április 19.-én tartjuk a Börzsönyben, Nagybörzsöny és Szob között.
Útvonal: Nagybörzsöny - Csörge-kút – Koppány-ny. – Nagy-Galla – Zuvár – Sukola- kereszt – Szob vá.
Táv / szint: 19km - 518m
Utazás: A Nyugatiból Szobig vonattal, onnan busszal Nagybörzsönybe, majd Szobról vonattal vissza a Nyugatiba.
Költségek: Vonat és buszjegyek teljes áron 3065Ft
Találkozó: 7,25-kor a Nyugati pályaudvar jegypénztáránál, már megváltott jegyekkel.
Jelentkezés: a horvano@gmail.com címen, vagy telefonon a 06-30-544-2877 emeltdíjas számon.
Az elszánt túrázókat sok szeretettel várja a túravezető:
Horváth L. János
2014. április 26. - Emlékeztető: Gyalogtúra a Pilisben
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
Szombaton bejárjuk a Pilis néhány érdekes pontját. A túra esős idő esetén sem marad el.
Útvonal: Holdvilágárok – Lajos forrás – Kő-hegy – Szentendre
Táv: 13 km Szintkülönbség: 450 m
Találkozó: Batthyány tér, 08.18-as HÉV utolsó kocsijában
Költség: BKV + Volán busz, kb 750Ft
Jelentkezés: április 25-ig Paulik Attila túravezetőnél (paulik_attila@yahoo.co.uk)
A túra résztvevői jelentkezésükkel hozzájárulnak a túra során készült fotók interneten, vagy a nyomtatott sajtóban történő megjelentetéséhez.
2014. május 1 – 4. Vártól várig az Országos kéken (OKT. 2. túra Sümegtől Sárvárig)
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
A Kemenesháton és a Marcal-medencében folytatjuk vándortúránkat a Tátika várromtól a sümegi vár érintésével egy kis majálisozás után Sárvárig.
Utazás: vonattal, helyközi és helyi járatú busszal
05.01-jén vonat ind. Bp. Déli 6:30-kor, Ukk érk. 9:23, átszállás, 9:40-kor ind. Keszthely felé, érk. Sümegre 9:52-kor, továbbutazás Zalaszántó-Hidegkúti majorig
05.04-én Sárvárról 16:27-kor vagy 18:27-kor induló gyorsvonattal Bp. Délibe érk. 19:29, vagy 21:29.
Túra útvonal:
1. nap: Hidegkúti major – Tátika várrom – Sarvaly-eh. – Sümeg bazaltbánya – Sümegi vár, Majális a várkertben – Kisvásárhely; táv: 20,8 km, szintemelkedés: 397 m
2. nap: Kisvásárhely - Ötvösi út - Szajki eh.; táv: 22,8 km, szintemelkedés: 146 m
3. nap Szajki eh - Hosszúpereszteg - Káld - Hidegkúti eh. - Rózsáskerti eh. – Gérce, táv: 30,2 km; szintemelkedés: 40 m
4. nap Gérce - Sárvár; táv: 13,2 km; szintemelkedés: 84 m
Szállás:
- nap Kisvásárhelyen, szállásdíj: nincs, de támogatjuk a Harangláb felújítását
- Szajki-tavaknál, vendégházban szállásdíj: 3000 Ft/fő, teljesen felszerelt konyha, étkezési lehetőség: gulyásleves 800 Ft/fő, lángos; kisbolt is van
- Gércei Mackólakban szállásdíj: 3200 Ft/fő Kéktúrásoknak, teljesen felszerelt konyha, étkezési lehetőség: halászlé 1000 Ft/fő
Költségek:
Vonatjegy: 05.01-én Budapest – Sümeg alapjegy 220 km-re Ukk állomáson át (50% 1850 Ft)+ gyorsvonati pótjegy Ukkig (295 Ft), visszaútban 05.04-én Sárvár – Budapest-Déli 220 km-re (50% 1850 Ft)+ gyorsvonati felár (325 Ft)
Helyközi busz (Sümeg – Zalaszántó Hidegkúti major) 15 km
Szállásdíj: a már 2 éve tagok számára támogatás igényelhető
Ajánlott felszerelés: bejáratott bakancs, trekking bot, igazolófüzetek (OKT), vizes tartály, fejlámpa, GPS (+ az útba eső geoládákba ajándék), esőkabát.
Találkozás: szombaton 6:15-kor a Déliben a zalaegerszegigyors 1. kocsijában
Jelentkezés: április 27-ig Huri Noémi túravezetőnél (huri.noemi@gmail.com, tel.: 20/2600623).
A túra résztvevői jelentkezésükkel hozzájárulnak a túra során készült fotók interneten, vagy a nyomtatott sajtóban történő megjelentetéséhez.
2014. június 14. botanikai túra a Gyógynövény Kutatóba
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
A következő két botanikai túránk helyszíne felcserélődött!
Június 14-én szombaton Budakalászra megyünk a Gyógynövény Kutató botanikuskertjébe.
Július 12-én szombaton pedig a Kertészeti v. Corvinus Egyetem soroksári botanikuskertjébe.
Június 14-i program
Biciklis túraként hirdettem meg, de hogy a többiek se maradjanak le, mód van a kocsival érkezőknek a helyszínen csatlakozni.
Biciklisek
Találkozó: fél 9-kor Óbudán, az Árpád híd budai hídfőjénél található Szentlélek téren. A Szentháromság szobor mögötti hat padon a gesztenyefák alatt.
Bicikli út oda-vissza 17 km, zömmel bicikliúton.
Botanikuskert megtekintése szakvezetővel 10-12-ig.
(Megnyugtatásotokra írom, hogy ez nem én vagyok, hanem Dr László Bencsik Ábel, a botanikuskert vezetője)
Az épületben csomagmegőrző és mellékhelyiség van.
Enni és innivalót hozzatok magatokkal.
Utána két lehetőségünk van.
A ráérők tovább bicikliznek Szentendrére, ahol fagylaltozunk. Illetve rövidebb-hosszabb városnézésre is lehetőség lesz.( Belváros, Szamárhegy, Dézsmaház, Ortodox templom és múzeum, Kovács Margit Múzeum, stb.)
Majd a bicikliúton vissza a Szentlélek térre.
A hazasietők visszatérnek az eredeti útvonalon a Szentlélek térre.
Gépkocsival érkezők
Budakalász, Lupaszigeti út 4.
A budakalászi METTRÓ Áruháztól egy ugrás a Duna felé.
A vezetés 10-kor kezdődik, 9.45-re legyetek ott.
Az autósok is természetesen feljöhetnek Szentendrére egy városnéző sétára.
A botanikuskert megtekintése díjtalan.
Fényképezőgépet, jegyzetfüzetet érdemes hozni.
Készülhettek a kérdésekkel.
Sajnos növényvásárlási lehetőség nincs. Növényekhez nyúlni tilos.
Kérlek előző hétig jelentkezzetek, legkésőbb június 9-ig.
üdvözlettel
Kalinovits flóra
keflora51@gmail.com
06/30/354-63-61
2014. május 10. (szombat, de munkanap) - TeSzedd a kéken Cserhátsuránytól Becskéig!
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
Az Országos Kéktúra vándorútvonal – mely hazánkon körbe vezet a kék jelzésen – vasútállomástól vasútállomásig tartó szakaszain a Magyar Természetjáró Szövetség a TeSzedd a Kéken! elnevezésű szemétszedési akciót hirdetett meg 2014. május 9-11. között, kapcsolódva az országos akcióhoz. Én, aki túravezetőként a kéket járom többedmagammal, az alábbi szakaszt vállaltam el, melyhez várunk még jelentkezőket.
Utazás: vonattal, a Budapest-Keletiből 7:00-kor induló Szalajka IC-vel, aszódi átszállással Magyarnándorig, érk. 8:56 órakor. Visszautazás Becske-alsóról 18:31 órakor Aszódon át, Keletibe érkezés 20:25-kor.
Túra útvonal:
Magyarnándor v.á. – Horgásztó – Kishaláp – Cserháthaláp – Cserhátsurány (innen a kéken tovább, útközben szemetet szedünk) – Terény (Csipkemúzeum) - Szandaváralja (tájház) – Szandavár romjai (527 m) – Becske-alsó v.m.
táv: 24,5 km; szintemelkedés: 511 m
Költségek:
Vonatjegy: Budapest-Keleti – Aszód – Magyarnándor 96 km, gyorsvonati pótjeggyel 50% 1 080 Ft, START Klub 50%-kal, 1 útitársnak is 930 Ft; visszaútban Becske-alsó v.m. – Aszód – Budapest-Keleti személyvonattal 86 km 50% 840 Ft.
Terény, Hunnia Csipke múzeum (támogató jegy felnőtt 500 Ft, gyermek 200 Ft), „kocsmapénz”
Ajánlott felszerelés: kényelmes bakancs, trekking bot, igazolófüzetek (OKT), vizes tartály, GPS (+ az útba eső geoládákba ajándék), esőkabát.
Találkozás: szombaton 6:45-kor a Keletibena Szalajka IC 1. gyorsvonati kocsijában.
Jelentkezés: május 9-ig Huri Noémi túravezetőnél (huri.noemi@gmail.com tel.: 20/2600623).
A túra résztvevői jelentkezésükkel hozzájárulnak a túra során készült fotók interneten, vagy a nyomtatott sajtóban történő megjelentetéséhez.
A szemétszedési akcióhoz más szakaszok vállalásával is lehet csatlakozni. További információ:
http://termeszetbarat.hu/cikk/teszedd_a_keken_-_tisztitsuk_meg_egyutt
Szeretettel várunk a túrán!
2014. május 11. (vasárnap) - Kerületi túra, Csikóvári-nyereg
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
Újabb kerületi túra a hétvégén, rendhagyó módon a szombati munkanap miatt vasárnap kerül megrendezésre.
Pomáz felett a Csikóvári-nyereg lesz az érintendő pontunk.
Figyelem változás az eredeti kiíráshoz képest!
május 11. (v) Kerületi túra: Csikóvári-ny. Pomáz
Túravezető: Pásztor András
Útvonal: Dömörkapu - Lajos-forrás - Tölgyikrek - Csikóvári-nyereg - Pomáz
Táv / Szint: 15 km / 400 m
Találkozás: 8.50 Szentendre autóbusz állomás, busz indul 9.10 (10 perccel az indulás előtt jegyet kell rá váltani, egyébként nem indul el a járat)
Költség: HÉV kiegészítő, buszjegy (250 Ft)
BUDAI 50/30 és CSALÁDI 8 teljesítménytúra
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2015. március 18. szerda, 11:17
LEGYEN BÁRMILYEN IDŐ, REGGEL OTT LESZÜNK A RAJTBAN, VÁRUNK TÉGED IS :)
Ezen a túrán jelen lesz az Eseményjáró Geovödör is! Koordinátái: N47° 31.692' E18° 57.297'
BUDAI 50/30 és CSALÁDI 8 teljesítménytúra IDŐPONTJA:
2015. május 9.
2015-ben 25. alkalommal kerül megrendezésre a BUDAI 50/30 teljesítménytúra, melyet idén immár harmadik alkalommal kiegészítünk a CSALÁDI 8-as távval.
Ez a teljesítménytúra a Budai-hegység egyik legszebb és talán nem a legsűrűbben látogatott részein vezeti végig a résztvevőket.
Az 50 és 30 km-es távok már a hagyományok szerint, a jól bevált útvonalakon kerülnek ismét megrendezésre (térképvázlat).
A 2012-ben indult CSALÁDI 8 résztávval az a kifejezett szándékunk, hogy minél több családot, kiskorú gyermeket csalogassunk a túrázók világába, a gyerekek minél korábban megismerjék a természetjárás örömeit.
Útközben a gyerekeknek játékos természetismereti, és ügyességi feladatokat kell megoldani, amiért apró jutalmakat lehet szerezni.
További élményként Hűvösvölgyből a túra célállomására, Szépjuhásznéra Gyermekvasúttal lehet vissza érkezni, amihez a Gyermekvasút külön erre az alkalomra szóló félárú kedvezményt biztosít.
Kérjük a résztvevőket, hogy környezetvédelmi okokból saját poharat mindenki hozzon magával!
ADATOK | BUDAI 50 | BUDAI 30 | CSALÁDI 8 |
TÁV | 49,2 km | 27,3 km | 7,7 km |
SZINT | 1640 m | 960 m | 287 m |
SZINTIDŐ | 12 óra | 8 óra | 6 óra |
INDÍTÁS | 6.00 - 8.00 | 7.00 - 9.00 | 8.00 - 10.00 |
NEVEZÉSI DÍJ előzetesen április 10. - május 14. között | 1000 Ft | 700 Ft | 0-6 ingyenes 6-14 150 Ft 14 év felett 300 Ft |
NEVEZÉSI DÍJ a helyszínen | 1200 Ft | 900 Ft | 0-6 ingyenes 6-14 250 Ft 14 év felett 400 Ft |
DÍJAZÁS | emléklap, jelvény | emléklap, kitűző | emléklap, kitűző |
Szolgáltatások az 50-30 távnál: zsíros kenyér, üdítő, csokoládé, csomagmegőrzés
Szolgáltatások a Családi 8-as távnál: üdítő, csokoládé, csomagmegőrzés
Szükséges térkép: Budai hegység turistatérképe.
A túra része a Budapest Kupának és a Barangolás a Dunazugban túramozgalomnak.
A túrán mindenki saját felelősségre vesz részt!
2014. május 24. (sz) - "Jancsi-hegy-től János-hegyig" III.
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
A „Jancsi-hegy-től János-hegyig” című túrasorozatunk harmadik túráját
2014. május 24.-én tartjuk a Pilis-hegységben, Basaharc és Dobogókő között.
Útvonal: Pilismarót-basaharc – Savó-kúti-tisztás – Képes-fa – Enyedi halála – Égett-hárs – Szakó-nyereg - Dobogókő
Táv / szint: 18km - 776m
Utazás: HÉV-vel a Batthyány tértől Szentendréig majd busszal Pilismarót-basaharcig.
Dobogókőről ismét busszal Pomázig, onnan pedig HÉV-vel Budapestig.
Költségek: HÉV kiegészítők és buszjegyek teljes áron 1770Ft
Találkozó: 7,00-kor a Batthyány téren a HÉV végállomásnál. (HÉV indul 7,18)
Kapcsolat: a horvano@gmail.com címen.
Az elszánt túrázókat sok szeretettel várja a túravezető:
Horváth L. János
2014. május 25. (v) - GYEREKNAPI BICAJOZÁS GYŐRBEN, a vizek városában
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
EU-s választás után/előtt
Program: egy kis tekerés a városban, egy kis fagyizás, egy kis tekerés a Mosoni‐Duna és a Rábca töltésén, egy kis játszóterezés, némi Radnóti Miklós emlékhely, kevéske izgalmas geoláda keresés, egy kis összehasonlító templomvizsgálat a belvárosban :)
A tervezett táv kb. 24-25 km, persze ez rövidíthető is!
Találkozás: 9.30‐kor a győri pályaudvarnál (a Déliből 07.20‐kor indul a győri személy, vagy inkább felnőtteknek 06.45-kor a szombathelyi gyors).
Költség: telekocsi rész, vagy vonat [teljes áron, bicikliszállítással 7250 Ft L, de a MÁV-nak a családostól a tanulóig 1000 kedvezménye van!]. A túra szabályos számlák ellenében kicsit támogatott, a gyerekeknek esetleg ingyenes az úti ktg.?
Jelentkezés: kérem, aki el szándékozik jönni, az okvetlenül jelentkezzen, hogy a korlátozott helyre a kerékpárok vonatra felférését tudjuk egyeztetni, esetleg a kicsit korábbi vonattal is lehet menni!
Mindenkit, apraját és nagyját szeretettel vár:
Borsos Gábor
gaborsos@zoldsport.eu
2014. május 31-június 1. (szo-v) - II.„ELŐTTEM AZ UTÓDOM” nyárköszöntő hétvégi túra Pilisszentkereszt szállá
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
Már csak néhány napot kell arra várni, hogy kicsi és nagy, fiatal és idősödő „Zergék” lepjék el a Pilis központi részét, mert:
2014. május 31-június 1. (szo-v)
II.„ELŐTTEM AZ UTÓDOM”
nyárköszöntő hétvégi túra
Pilisszentkereszt szállásközponttal
A hétvége egyik célja, hogy a közeli hegyekben, de távol a főváros nyüzsgésétől, együtt, gyermekeink, szüleink társaságában fedezzük fel a kora nyári Pilis szépségeit, érdekességeit, geoládáit és szerezzünk közös élményeket TV és számítógépmentes környezetben, tiszta, erdei környezetben.
A túrák során megismertetjük a gyerekeket (és a felnőtteket) kora nyári virágokkal, a tájékozódás alapjaival, a laptájoló és a GPS használatával játékos formában, „kincskeresés” közben.
Útvonal:
1. nap: A szálláshelyre érkezést (10 óráig) követően (K) Dera szurdok – Szent-kút
(K+,S+) – Morgó-hegy (S) – Kopasz-h. – Hosszú-h. – Dobogó-kő – Eötvös Lóránd
Turistamúzem – Thirring körút – Szerkövek – Dobogókő – (K – OKT 15.szakasz)
Zsivány-sziklák – Kakas-h. - szállásTáv / Szintemelkedés: 14 km / 620 m
Vacsora után ráadás kis éjszakai csillagleső túra.
2. nap: szállás – Kálvária (P, Z) – László kúpja – Grófi út – Pilis (756 m) – Simon
halála – (P+) Vaskapu-szikla – Vaskapu-vgy. – Mária pad (Z) – Klastrom kert – szállás
Táv / Szintemelkedés: 14 km / 460 m
A körtúrákon van több rövidítési lehetőség is.
Szállás: Som-hegyi Turistaházban (Pilisszentkereszt) A turistaházat 2013-ban felújította a Pilisi Parkerdő Zrt., ünnepélyes avatása 2013. október 29-én volt. http://www.parkerdo.hu/som-hegy
Megközelítése: az épület koordinátái: X 639195 Y 260087, 47.684481, 18.903564. A házhoz erdészeti murvás út is vezet, ami személyautóval járható, de sorompóval lezárt, behajtani csak a Pilisszentkereszti Erdészet engedélyével lehet. Pomázról induló helyközi busszal is elérhető, a buszmegállótól kb. 800 m-re van gyalog a ház.
Szállás 3 vagy 4 ágyas szobában, ágyon(ágynemű és hozzá tartozó huzat használattal)
vagy matracon(nem tartalmaz ágynemű használatot, hálózsákot kell hozni). Sátrazási lehetőség is van.
Étkezés: A házban büfé, étterem nem üzemel. Főzési lehetőség van a teljesen felszerelt konyhában, illetve az udvaron bográcsban, vagy Pilisszentkereszt éttermeiben.
Találkozás: 9:45-10:00 a Som-hegyi turistaházban, Pilisszentkereszten.
Költség:
- helyközi buszjegy: Pomáz – Pilisszentkereszt (ind. 8:18 Bp. Batthyány tér, Pomáz HÉV érk. 8:50, autóbuszáll. ind. 8:55, Pilisszentkereszt, Pomázi út 35. érk. 9:16 (12,4 km)
- szállásdíj 3 vagy 4 ágyas szobában, ágyon: 2 700 Ft/fő/éj, matracon saját hálózsákban: 1 800 Ft/fő/éj(Természetjáró kártyára, családoknak 10% kedvezménnyel), továbbá IFA 300 Ft/fő/éj.
A már 2 éve tagok számára támogatás igényelhető.
- étkezés egyénileg (igény esetén paprikás krumpli készítése közösen)
Ajánlott felszerelés: esőkabát, kényelmes lábbeli,trekking bot, papucs, időjárásnak megfelelő réteges öltözet, szúnyog- és kullancsriasztó, hálózsák, törölköző, Országos Kéktúra igazolófüzet + bélyegzőpárna, vizes tartály, fejlámpa, jókedv J
Egyéb: Hegymánia matrica csere-bere,geoládába ajándéknak való apró„kincsek”, este TV nézés és netezés helyett játékos családi vetélkedő (Pilis totó, stb.) rajzverseny a nap élményeiből, csapatépítő játékok, szalonnasütés. Reggeli jógagyakorlatok a turistaház közelében.
Jelentkezés: május 28-ig Huri Noémi túravezetőnél (huri.noemi@gmail.com, tel.: 20/2600623)
A túra résztvevői jelentkezésükkel hozzájárulnak a túra során készült fotók interneten, vagy a nyomtatott sajtóban történő megjelentetéséhez
E hétvégét hagyományteremtő szándékkal szervezzük. Célunk: a családok összetartásának erősítése, a generációk (akár három) között az összhang megtalálása a természet sugallta harmónia által. A következő „Előttem az utódom” hétvége ősszel lesz.
Szeretettel várunk családoddal együtt az „Előttem az utódom” túrán!
2014. június 6 ‐ 9. - Pünkösdi csillagtúrák: Rax, Schneeberg, HoheWand
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
Hosszú évek óta járunk át Sopronból a közeli hegyekbe láncos utakat mászni, túrázni pünkösdkor. Program: ahol még nem és ahol már régen jártunk, másztunk.
06-án, pénteken
Utazás: telekocsikkal: Budapest – Sopron autóval.
Találkozás: pénteken este a Farkas fogadóban: Sopron, Brennbergi út 4.
Szállás: 2‐3‐4 ágyas fürdőszobás szobákban max. 22‐24 fő. (2012‐es és 2013‐as ár csak nekünk: 3500 Ft/fő/éj + 400 Ft IFA). Az étkezéshez kapunk villanyrezsókat!
Bővebben: 2014. június 6 ‐ 9. - Pünkösdi csillagtúrák: Rax, Schneeberg, HoheWand
2014. június 7-9. - Pünkösdi király KÉK a Cserehátban
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
(OKT. 25. túra Bódvaszilastól Boldogkőváraljáig)
Csere-bere Cserehát, nem a Cserhát, hanem más. Dimbes-dombos tájakon, cseres-tölgyes utakon, erdőn-mezőn át nyugis vidék vár reánk. Bakancsot fel, ne tétovázz, koptassuk hát együtt, kedves Túratárs!
Utazás: IC és személyvonatokkal június 7-én Budapest – Bódvaszilas, június 9-én Boldogkőváralja - Budapest
06.07-én Budapest-Keleti ind. 6:30 (5.vágány) Rákóczi EC (Kassára), Miskolc-Tiszai érk. 8:29, ind. személyvonattal 9:08 (Tornanádaskára), Bódvaszilas érk. 10:26.
06.09-én ind. 16:47 személyvonattal Boldogkőváraljáról, Abaújszántó érk. 16:58, személy ind. 17:08, Szerencs érk. 17:40, Vércse IC ind. 18:01, Budapest-Keleti érk. 20:30.
Túraútvonal:
1. nap: Bódvaszilas v.á. – Bódvarákó – Tornabarakony – Rakacaszend - Irota
táv: 25,2 km, szintemelkedés: 484 m
2. nap: Irota – Felsővadász – Nyésta – Abaújszolnok (ikonosztáz) – Baktaték - Fancsal
táv: 21,4 km, szintemelkedés: 434 m
3. nap: Fancsal (pincesor)– Abaújdevecser – Encs – Gilbárt - Hernádcéce - Boldogkőváralja
táv: 16,6 km; szintemelkedés: 272 m
Szállás, étkezés:
1. nap: Irotán június 7/8 TÚL AZ ÓPERENCIÁN Erdei Iskola és Vendégházban felszerelt konyhával (Petőfi Sándor út 76.), szállásdíj: 3000 Ft/ fő, étkezés: vacsora 1500 Ft (leves, húsos étel), reggeli 800 Ft (vegyes tál)
2. nap: Fancsalon június 8/9, házban 2 000 Ft/fő/éj, étkezés: gulyásleves, töltött káposzta 900 Ft/fő
Költségek:
Vasúti menetjegy:
Oda útban: 2014.06.07-én Szombaton 50%-os egyúti jegy, START Klub kártya tulajdonosnak és egy útitársnak is: 1980 Ft + 475 Ft IC pót-és helyjegy, összesen: 2455 Ft, 238 km
Vissza útban: 2014.06.09-én 50%-os egyúti jegy, START Klub kártya tulajdonosnak is: 2100 Ft + 625 Ft IC pót-és helyjegy, összesen: 2725 Ft, 248 km (Ha az interneten, az otthon nyomtatott menetjegyet választod, 3%-kal kevesebbet kell fizetned. https://jegyvasarlas.mav-start.hu/eTicketV2/hogyan_vasarolhatok_hpt.html)
Szállás, étkezés (lásd fentebb részletezve)
Ajánlott felszerelés: csere zokni; csere elem; bejáratott, kényelmes bakancs és saru; trekking bot; igazolófüzetek (OKT); vizes tartály; GPS (+ az útba eső geoládákba ajándék), esőkabát, szúnyog- és kullancsriasztó, hólyagtapasz, minimál cucc.
Találkozás: szombaton 6:15-kor a Keletibena Rákóczi EC-n
Jelentkezés: június 1-ig Huri Noémi túravezetőnél (huri.noemi@gmail.com tel.: 20/2600623).
A túra résztvevői jelentkezésükkel hozzájárulnak a túra során készült fotók interneten, vagy a nyomtatott sajtóban történő megjelentetéséhez.
Szeretettel várunk a túrán!
2014. június 07. - Kerületi túra, Szakó-nyereg
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
„Nyergeket” felkereső túrasorozatunk következő helyszíne a Pilis-hegységben található Szakó-nyereg.
A túra időpontja: 2014. június 07.
Útvonal: Pilisszentkereszt – Dobogókő – Szakó-ny. – Hoffmann-vh. – Két-bükkfa-ny. – Klastrom-kút - Pilisszentkereszt
Táv / szint 16,4km / 591m
Utazás: A Batthyány térről HÉV-vel Pomázig onnan pedig busszal Pilisszentkeresztig.
Hazafele ugyan ez fordítva.
Költségek: HÉV kiegészítő és buszjegyek. 1120Ft.
Találkozó: 7,00-kor a Batthyánytéren a HÉV végállomásánál.
Kapcsolat: horvano@gmail.com címen.
A túrázni vágyókat sok szeretettel várja a túravezető:
Horváth L. János
2014. jún. 29 – júl 03. - Vízitúra a Duna déli szakaszán
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
Újabb nyár elé nézünk, és ahogy ez lenni szokott mifelénk, a nyár nem múlhat el vízitúra nélkül, mert:
Navigare necesse est - azaz: hajózni meg kell
Idén már a nyár elején belecsapunk a habokba, és nem akárhol: hazánk szép nagy folyóján, a Dunán, annak is az alsó szakaszán.
A részletek:
Június 29-én vasárnap a Római-partról indulva 5 nap alatt Mohácsig evezünk. Július 3-án, csütörtökön délután Mohácson kikötés után átadjuk a hajókat, és menetrend szerinti busszal utazunk haza.
1. nap: 9-kor átvesszük a kenukat a Római-parton, az Óbudai Sportegyesület telephelyén, majd átevezünk budapesti hidak alatt, megcsodálva fővárosunk panorámáját. Egészen Ercsiig húzunk, ahol kikötünk és tábort verünk. 45 fkm
2. nap: Sátorbontás után indulás a következő táborhelyig: Dunaföldvárig. 52 fkm
3. nap: evezés Fajszig. 50 fkm
4. nap: evezés Bajáig. 30 fkm
5 nap: evezés Mohácsig 32 fkm
A táborhelyekről még részleteket nem tudok írni, lehetőség szerint kempingeket keresünk, de lesz vadkempinges éjszaka is.
A napi távok nem tűnnek kevésnek, de a Dunával nem járunk úgy, mint tavaly a Körösökkel, biztosan számíthatunk a sodrására. Ezen az alsó szakaszon átlagban 3-4 km/óra a sebessége.
Kísérő kocsink nem lesz, a teljes felszerelést a hajókban visszük.
Étkezés: önellátó módon, de természetesen megbeszélés szerint közös főzések is lesznek.
Költségek: kenuk bérleti díja + hazaszállítása kb. 10.500 Ft/fő
menetrendszerinti buszjegy (telj.árú) poggyászjeggyel 4.855 Ft
kempingdíjak (ez még bizonytalan) kb. 1.500 Ft/fő/éj
a közös főzések költsége kb. 2.000 Ft/fő
A túra a már legalább 2 éves tagsággal rendelkező résztvevőknek támogatott, támogatás keretösszege: 50.000 Ft
Előlegfizetés: kérek minden jelentkezőt, hogyjúnius 10-ig 5.000 Ft előleget utaljon át az egyesület bankszámlájára: MagNet Bank 16200151-00126984 megjelölve, hogy vízitúra előleg
Hazautazás: Mohácsról menetrend szerinti autóbusszal:
Mohácsról ind: 15.40, Bp Népliget érk: 18.40
A buszra a csoportos hely már le van foglalva, csoportos jegyet kell venni, ami alapvetően teljesárú, de az egyéni kedvezmények érvényesek, (diák, közalkalmazott, stb).
Aki kedvezményes jegyre jogosult, kérem jelezze jún 8-ig, mert a jövő héten meg kell venni a csoportos jegyet. A kedvezményes jegyvételhez szükség van a diákigazolvány számára, a közalkalmazotti kedvezménynél meg magára az igazolványra.
Szükséges felszerelés: kényelmes nyári ruházat, fürdőruha, papucs,vagy vizicipő, esőkabát, naptej, kalap,vagy sapka(!), sátor, hálózsák, matrac, étkezési kellékek, elemlámpa, vízhatlan csomagolásmód, (hordó, vastag nejlonzsák) határtalan jókedv, vidámság
Találkozó: júni. 29-én vasárnap fél 9-kor az Óbuda SE Vízisport telepén
Bp. III. ker Rozgonyi Piroska u. 28
Sok szeretettel várnak mindenkit a túravezetők:
Faragó Sanyi és Szabó Árpád
A jelentkezők névsora:
Malek Gabi
Mátéka Laci
Pádár Évi
ifj.Mátéka Laci
Alberovszki Anita
Mátéka Roland
Mátéka Dénes
Stépán Györgyi
Lesták Feri
Szente Ildi
Füzes Csongor
Lesták Lea
…………. Attila
Csiszárik Imi
Izafé Barbi
Svébis Misi
Faragó Sanyi
Szabó Árpád
2014. június 14. (sz) - Jancsi-hegy-től János-hegyig IV.
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
A „Jancsi-hegy-től János-hegyig” című túrasorozatunk negyedik túráját 2014. június 14.-én tartjuk a Pilis-hegységben, Két-bükkfa-nyeregtől Pilisvörösvár vá-ig.
Útvonal: Két-bükkfa-ny. – Pilis-ny. – Klastrompuszta – Iluska-f. – Pilisvörösvár vá.
Táv / szint: 17,6km - 283m
Utazás: HÉV-vel a Batthyány tértől Pomázig, onnan busszal Két-bükkfáig, majd Pilisvörösvárról vonatpótló busszal Budapestig.
Költségek: HÉV kiegészítő és buszjegyek teljes áron: 990Ft
Találkozó: 7,00-kor a Batthyány téren a HÉV végállomásnál. (HÉV indul 7,18)
Kapcsolat: a horvano@gmail.com címen.
Az elszánt túrázókat sok szeretettel várja a túravezető:
Horváth L. János
2014. június 28. (sz) - Sárkányhajó - Tata
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
HA JÚNIUS VÉGE, AKKOR TATA, HA TATA, AKKOR
SÁRKÁNYHAJÓÓÓÓ !
Immár ötödször áll össze remek sárkányhajós csapatunk, hogy minden erőnket összeszedve, minden tudásunkat bevetve, magunkat és az evezőket sem kímélve küzdjünk hullámokkal, széllel, másodpercekkel és ellenfelekkel. :) (az eredményeket ne taglaljuk, tudjuk, hogy nekünk nem az a fontos)
Idén erre június 28-án kerül sor a megszokott helyen: a Tatai-Öreg-tó, Építők parkja tóparti terület (madárvárta)
Csapatunk már be van nevezve, hajó már le van foglalva, már csak a mindenre elszánt csapattagok jelentkezését várom minél hamarabb!
20 fő evezős (min 4 hölgy) + egy dobos kerestetik, ezenkívül sok-sok szurkolót is várunk szeretettel.
Találkozó: 28-án 8.30-kor a fent említett tóparti területen
Utazás: egyénileg, kocsival, vagy vonattal
vonat: Bp Déli 6.20 - (Tata) Tóvároskert 7.20 innen kb. 2 km séta a tópartig
visszafele minden óra 32 perckor indul vonat
Költségek: utazási költség, (telj.áru vonatjegy oda-vissza 2980 Ft) a nevezési díjat az egyesület fizeti
Szükséges felszerelés: egyesületi egyen póló, csak egyforma pólóban lehet evezni!!
ezen kívül fürdőruha, (esőkabát) papucs, enni-inni való, és határtalan jókedv
Egyéb: Ez a verseny a tatai Víz, Zene és Virág Fesztivál keretein belül zajlik, ezen a hétvégén péntektől vasárnapig sok más program vár mindenkit az Öreg-tó körül.
http://vizzenevirag.hu/
(aki részt vesz a dunai vízitúrán, ne sokat időzzön itt, mert másnap reggel indulunk a Rómairól)
Szeretettel várom a lelkes csapattagok és szurkolók jelentkezését!
Szabó Árpád
arpadzsszabo@freemail.hu vagy arpadzsszabo@gmail.com
06-30-503-5434
2014. június 20-21. - Szent Iván éjszakai túra
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
Túravezető: Jankus József
Útvonal: Budakeszi - Mamut fenyők - Katona sírok - Nagy-Kopasz - Apatóczky liget - Nagykovácsi - (Solymár)
Táv / Szint: kb. 20 km / kb. 900m
Találkozás: Széll Kálmán (Moszkva)téren, pénteken 20 órakor
Költség: BKV bérlet, jegy, két pótjegy
2014. július 12. (sz) - BOTANIKAI TÚRA 4. Kertészeti Egyetem soroksári botanikus kertjébe
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
„A kertész, az erdész nem nélkülözheti a kert, az erdő növényeinek ismeretét, s a műveltebb európai népek általános műveltségéhez tartozik hazájuk legjellegzetesebb néhány száz növényének név szerint való ismerete.” JÁVORKA Sándor
A volt Kertészeti Egyetem 60 hektáros botanikus kertjébe látogatunk el. A bejárást úgy képzeljétek el, mint egy síkvidéki túrát réteken, erdőkőn át, tóparton, lápokon keresztül. Nemcsak a soroksári táját járjuk be, hanem Magyarország tájegységeivel, növénytársulásival, valamint a távoli földrészek növényivel is megismerkedünk útközben.
Mindenkit szeretettel várunk egy nyári barangolásra, s remélem, aki megismerte ezt a vadregényes kertet, az év minden évszakában visszavágyik ide.
Találkozó:
2014. július 12. szombat
Gépkocsival érkezőkkel -- 9,30-kor Soroksár, Kertészeti Egyetem megállónál található főépület parkolójában.
Autóbusszal érkezőkkel:
A 166-os busz hétvégén óránként jár!!!!!!!!!!!!!!!!!!
A Boráros tér felől érkezőkkel a 166-os autóbusz Pesterzsébet, Baross utcai megállóban ( 23-as busszal szemben van a megálló) találkozunk --8,50-kor. A busz 9,10-kor indul a megállóból, és 9,26-ra érkezik Soroksár, Kertészeti Egyetem megállóba.
A busz másik végállomás Ferihegynél van.
Belépő: teljes árú 500 Ft/fő, diák és nyugdíjas 300/ fő.
Enni és innivalót mindenki hozzon magával, vásárlási lehetőség nincs.
Július 1-ig várom jelentkezéseteket.
Üdvözlettel
Kalinovits flóra
keflora51@gmail.com
06/30/505-9239
2014. július 5. (sz) - Balaton átúszás
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
2014. július 5. (sz) - ELHALASZTVA - Balaton átúszás
A 32. Pek-Snack Balaton-átúszás szervezőbizottsága az előrejelzést, illetve a balatoni vízi-rendészet vezetőjének véleményét is figyelembe véve úgy döntött, hogy a rendezvényt elhalasztja.
A tervezett új időpont: július 19., szombat.
Az új időpont miatt már Szabó Árpit keressétek!!
E-mail: arpadzsszabo@freemail.hu, Tel.: +36 30 503 5434
Idén is lesz Balaton-átúszás!
Időpont: 2014. július 5. (szombat) 7.00-13.30 A Balaton-átúszásról – a több évtizedes gyakorlatnak megfelelően – a rendezvény előtti csütörtökön, tehát július 3-án a déli órákban lesz döntés! Figyeljétek a híreket!!! http://www.balaton-atuszas.hu/
Táv: 5200 m, szint: 0 m :)
Utazás: telekocsival, vagy vonattal. A Déliből a korábbi fonyódi sebesvonat 07.00-kor indul, de az is csak 09.30-ra ér oda két és félórás “száguldás” után, mint a 07.30-kor ugyancsak a Déliből induló kanizsai-keszthelyi gyors/IC. Ez 09.38-ra ér Boglárra. Erre lehet helyjegyet is venni, meg a nélkül is lehet utazni, de korán fel kell rá szállni a várható zsúfoltság miatt!,
Találkozás: Balatonbogláron, a Platán strandnál 09.45-kor!
Innen - a csomagok leadása után már vonalkódos csuklópánttal - áthajózunk Révfülöpre. Az utazás a vonalkódos csuklópánttal rendelkezőknek ingyenes!
Fényképezőgép, kocsikulcs, lakáskulcs, telefon, ékszerek, stb. értéktárgyak megőrzését nem vállalják! Ha valaki mégis a csomagjába ezen tárgyakat beleteszi, érte felelősséget a rendezők nem vállalnak.
Startolás: A révfülöpi kikötőből, folyamatosan 8.00-14.00 között.
Nevezési díj: 6000,- Ft/fő. 14 éven aluliaknak (2000-ben és utána születetteknek) 4000.- Ft/fő. A rendezvényt a ZÖLDSPORT Egyesület az SZJA 1%-okból korlátozott mértékben támogatja szabályos számla ellenében (ZÖLDSPORT Egyesület 1103 Budapest, Kőér u. 2/c)!
Nevezni Révfülöpön, a kikötőhöz közeli labdarúgópályán fogunk a kinyomtatott, magunkkal hozott előnevezéssel és a lehetőleg otthonról hozott orvosi igazolással!
Előnevezés: http://www.sarkany.hu/balatonatuszas/index.dw?menu=2
Orvosi igazolás: http://www.balaton-atuszas.hu/hirek/2014-04-14-orvosi_igazolas
Mindenkit szeretettel vár Borsos Gábor (halasztás esetén Szabó Árpival vegyétek fel a kapcsolatot!)
gaborsos@zoldsport.eu
2014. július 6. (v) Kéktúra a Vértesben Gánttól Bodajkig
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
(OKT régi 10.részlet / új 101. túra)
Utazás: helyközi busszal (oda: Bp., Népliget autóbusz-pu. ind. 7:35, Zámolyi átszállással, Gánt érk. 9:11; vissza: Bodajk, vasútáll. bejárati út 15:21 ind., Székesfehérvár átszállás, érk. Bp. Népliget 17:10-kor).
Útvonal: Gánt - Öreg-tölgyek - Csókakő vm. - Gánti-barlang - Szőlő-hegy - Antal-árok – Hajdúvári vh. – Pátrácos - Vén cser - Kocsmáros-domb - Vár-völgy – Csókakő - 81-es út, Sandokan étterem – Csókakő-v.m. – Bodajk, vasútállomás bejárati út
Táv: 19 km, szintemelkedés: +290 m
Menetidő: 9:15 – 15:15 (6 óra), ebből tervezett pihenő 3x15 perc, átlag haladási sebesség 4 km/h, tehát lendületesen
Költség: buszjegy kb. 3.200 Ft teljesáron
Ajánlott felszerelés: bejáratott bakancs,trekking bot, OKT igazolófüzet, vizes tartály, egy napi hideg élelem, esőkabát, bélyegzéskor „kocsmapénz”.
Találkozás: vasárnap 7: 20-kor a Mór felé induló 1253/913 sz. járatnál Budapest, Népliget autóbusz-pályaudvaron
Jelentkezés: Huri Noémi túravezetőnél (huri.noemi@gmail.com, T: 20/260 0623)
2014. július. 13. (v) - Kék helyett Kék (GYALOGTÚRA A PILIS LÁBÁNÁL)
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
Mivel Noémi kéktúrája a Vértesben elmarad, hasonló túrára invitálunk szintén a KÉK útvonalán (15 sz.túra) a Pilisben.
Időpont: július 13. vasárnap
Útvonal: Bécsi út Rozália téglagyár - Pilisborosjenő - Teve-szikla - Egri vár - Kevély-nyereg - Csobánka - Szent-kút - Pilisszentkereszt 18 km/690m
Találkozó: 13-án 9 órakor a 10-es úton az Üröm vasúti megálló nevű buszmegállóban
Megközelíthető: Árpád-hídtól sárga busszal (ind.800-as 8.30-kor, vagy 840-es 8.45-kor)
vagy Szentlélek térről 218-as kék busszal,(ind. 8.32-kor)
Ez egyben a Fogarasi-havasok felkészítő túrája, de csak annak, aki min. 20 kg-os hátizsákkal járja végig az útvonalat. :-))
Jelentkezni lehet Szabó Árpádnál, de nem feltétlen kell előre jelentkezni, aki ott lesz vasárnap 9-kor, velünk tart.
Szeretettel várnak mindenkit a "felkészülők":
Potor Szilveszter és Szabó Árpád
2014. július 19‐27. Garda-tó: túrák és láncos utak - csodás környezetben!
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
Programok:
1. nap: Utazás, városnézés a szállásról indulva /Bastione / Santa Barbara kápolna, strandolás.
2. nap: Malcesine – felvonóval a Monte-Baldo-ra – gerinctúrák két irányba igény szerint - vissza levonóval – városnézés, várlátogatás.
3. nap: Arco városnézés, várlátogatás /+ Colodri via ferrata B 1,5 280, strandolás.
4. nap: Strandolás / Susatti B 6,5 + Amizia B 6,5 válaszható, vagy kombinálva a kettőt.
5. nap: Tókerülés, Sirmione városnézés.
6. nap: Torbole – Nago kirándulás / Mt. Albano via ferrata D 3 300, strandolás.
7. nap: Limone gyalogtúrák igény szerint, Limone városnézés.
8. nap: Strandolás, hazautazás.
A programot az időjárás és a jelentkezők igénye szerint a helyszínen pontosítjuk.
Találkozás: 2014. július 19-én szombaton 06.30-kor a Blaha Lujza téren, a Corvin áruházzal szemben levő parkolóban: Érem a várom a Nemzetinél, ott, ahol a 6-os megállJ. Ide is érkezünk majd vissza 26-án az esti órákban. Utazás: bérelt kisbusszal.
Szállás: a tóparti Torbole-ban, a Maroadi kempingben, sátorban.
Költségek:utazás kb. 32 eFt/fő kisbusszal + szállás kb. 15 EUR/nap kempingben, sátorban + felvonó 19 EUR + Malcesine vár belépő 6 EUR + étkezés egyénileg.
Figyelem! Az előzetes kalkuláció összetétele megváltozott, mert a foglalóra megelőlegezett pénzt nem EUR-óban, hanem forintban szedjük: sátrasoktól 4500, házastól 5080 Ft-ot.
Jelentkezés: a túra az előjelentkezések alapján betelt!
Felszerelés: a kempingezéshez sátor, hálózsák, derékalj, főző, stb., valamint a mászóknak a mászáshoz szükséges klettersteig felszerelés + extrém sport biztosítás is szükséges! Bőröndöt ne, inkább sporttáskát hozzatok, mert az utánfutóban kevés lesz a hely!
Mindenkit szeretettel várnak a túravezetők: Borsos, Fodor, Mátéka, Paulik
2014. július 19. (sz) - Nyári gyalogtúra a Börzsönyben
- Részletek
- Szülőkategória: Programok
- Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02
A Fogarasi-havasokra való második felkészítő túránkat most következő szombaton tartjuk a
Szent-Mihály-hegyen Nagymaros fölött.
Közepes nyári túrának ígérkezik, persze csak annak, aki nem 25 kilós hátizsákkal járja végig :)
Útvonal: Nagymaros – K+ - Köves-mező – K – Hegyes-tető – Julianus barát torony – K – S – Szent-Mihály-hegy – S - SΩ - Remete-barlang – jelzetlen – S+ - So – Ernő forrás – So – Bodzás pihenő – Zebegény 13.5 km / 880 m
B. változat: Bodzás pihenő után –S – K – Köves-mező – K+ - Nagymaros 16.5 km / 1000 m
A két lehetőség között majd a helyszínen dől el a kérdés.
Utazás: vonattal ind: Bp Nyugati 8.07 érk: Nagymaros 8.56
Visszafele óránként jár vonat, de 4 óra után 2 vonat jön óránként.
Költség: vonatjegy telj. áron oda-vissza: 2.240 Ft
Találkozó: a Nyugatiban a pénztáraknál 19-én 7.45-kor
Jelentkezés: Szabó Árpádnál mélen, vagy telefonon (30-503-5434), de nem kell feltétlen jelentkezni, aki ott lesz 7.45-kor megváltott vonatjeggyel, velünk tart.
Sok folyadékot hozzatok, mert meleg lesz, és sapkát/kalapot nap ellen!
Szeretettel várnak mindenkit a felkészülők:
Potor Szilveszter és Szabó Árpád