november 7. (sz) - Gyalogtúra a Budai-hegységbe

Gyere velünk túrázni a Budai-hegységbe!
Hűvösvölgybe villamosozunk fel a Széll Kálmán térről, majd a Hármashatárhegyi repülőtér közelében lévő Goodall tanösvényt és a Gercsei-kápolnát érintve végigsétálunk a Paprikás-patak mentén Solymár széléig, megcsodáljuk az őszi erdő színeit. Budaligetről, a Honfoglalás utcai 157-es buszmegállóból busszal utazunk Hűvösvölgybe, a villamos végállomásra, itt ér véget a túránk kora délután.

Kétméteres távolságot tartunk, nem fogunk rohanni, többször megállunk pihenni, nézelődni.

Ha eljössz, könnyű bakancs, túrabot, időjárásnak megfelelő öltözék mellett az elegendő inni- és ennivalóról se feledkezz meg!

Ez könnyű túra, esős időben is meg lesz tartva, ekkor érdemes kamáslit, poncsót is hozni, forró teát, és a túrabotot feltétlenül.

A találkozó időpontja 08.30-9.00 körül várható, a pontos időpontot az e-mailes jelentkezés után írom meg.
A túra indulását a járványügyi helyzet befolyásolhatja, ezért a indulást a november 6-i körlevélben még megerősítem a jelentkezőknek.


A túrakiírás:
Túravezető: Paulik Attila
Útvonal: Hűvösvölgy, villamos végállomás - Jane Goodall tanösvény - Vörös-kővár - Gercsei-kápolna - Szarvas-h. - Millennium emlékkő - Rózsika-sétány - S+ - Budaliget, Honfoglalás u. (157).
Táv/szint: 10,88 km, +355 m/-305 m.
Találkozó: megbeszélés szerint, a Széll Kálmán téren a 61-es villamos megállójában.
Jelentkezés: e-mailben (paulik.attila@gmail.com).