december

  • Könnyű gyalogtúra a Budai hegyekben december 10-én szombaton

    Gyere velünk túrázni a Budai-hegységbe! A Széll Kálmán térről a Márton Áron térig villamosozunk (ott is tudsz csatlakozni, ha az közelebb van). Megmásszuk az Ördög-orom sziklákat, végighaladunk a hatállomásos tanövényen. A terep kissé technikás - porladozó, csúszós dolomitsziklákon kell felmennünk, ez a legnehezebb része a túránknak. Később az Úti Madonna Kápolna és a Széchenyihegy vasútállomás érintésével elsétálunk a Tündér-sziklákig, majd megnézzük a Szépjuhászné közelében a Budaszentlőrinci pálos kolostorromot. A Hárs-hegyi szívbarát tanösvényen keresztül érjük el a Vadaskerti utcai villamosmegállót (56, 61), itt ér véget a túránk kora délután.

     

    Szokás szerint nem fogunk rohanni, többször megállunk pihenni, nézelődni. Ha eljössz, könnyű bakancs, túrabot, időjárásnak megfelelő öltözék mellett az elegendő inni- és ennivalóról se feledkezz meg! 

    Ez könnyű túra, esős időben is meg lesz tartva, ekkor érdemes kamáslit, poncsót is hozni, és a túrabotot feltétlenül, mert az Ördög-orom sziklái nehezen járhatók olyankor.

    A találkozó időpontja 08.00-9.00 körül várható, a pontos időpontot az e-mailes jelentkezés után írom meg. 

     

    A túrakiírás:

    2022.12.10. (szo) Könnyű gyalogtúra a Budai hegyekben

    Útvonal: Márton Áron tér (59A) Z3 Ördögorom panorámagerinc, tanösvény – Széchenyi-h. Z Tündér-h. Z3 Z+ Pálos kolostorrom – Hárs-hegyi tanösvény – Vadaskerti u. (56, 61).

    Táv/szint: 11,3 km, +490 m/-445 m.

    Költség: BKV.

    Találkozó: megbeszélés szerint, a Széll Kálmán téren az 59A villamos megállójában.

    Jelentkezés:  e-mailben (paulik.attila@gmail.com).