Nockberge túra 2020. augusztus 9-13.

Szülőkategória: Beszámolók
Módosítás: 2020. szeptember 14. hétfő, 11:18

A geocaching.hu weboldal térképét tanulmányozva akadtam rá erre az általam ismeretlen terepre Karintiában, Budapestről kb. 6 óra autózásnyira. Döntően gyephavas táj, kétezres csúcsok, a közelben felvonóval megközelíthető háromezressel, az Ankogellel. A tervezés során igyekeztem olyan szállást találni, ahonnan ezek a helyszínek kisebb autózással megközelíthetőek és ha nagyobb létszám jelentkezne a túrára, akkor mindannyian elférjünk. Szent Oswaldra esett a választásom, a Ferienhaus Nocki minden igényünket kielégítette, sőt lett volna még kényeztetésre is lehetőség!

Az utazás fáradalmait Bad Kleinkircheim egyik csücskének, a Bach városrésznek felkeresésével töltöttük. Cseperésző esőben először egy tündéri kis templomban, illetve annak kriptájában gyógyítottuk az ott fakadó vízzel a szemünket, majd a közeli idegenforgalmilag kiépített mészégetőben gyönyörködtünk. Innen már elhagytuk a város adta komfortzónát és felsétáltunk egy geoláda jelszót rejtő fedett hinta-nyugágyhoz. Aztán egy hídon átkelve a zúgó-morajló patak felett, lefelé tartottunk a víz hangját követve, míg frissen kivágott gallyakkal el nem torlaszolt útszakaszhoz nem értünk. Naná, hogy megkerültük és nem soká tapasztaltuk a torlaszolás okát: le volt szakadva az esőzések következtében a turistaút. Alulról kerülve is próbálkoztunk eljutni a megadott koordinátához, de onnan is a vessző-torlasz fogadott bennünket. Így hát visszasétáltunk a Szent Kathrein templom alatt hagyott kocsihoz és most már megkerestük a szállásunkat, egy ötfős apartmant. A szállásadóinkról már korábban kiderült, hogy magyarok és hogy a szálláshoz Karintia kártya is jár!

https://photos.google.com/share/AF1QipPyIlfjlbaSs1ldxDHaaYyG3zjGpeAOdilr_hiDm85Wp6MefsNRcYcVZwpxYgR1gg?key=N0ZXVWtjVWdWS29kU1hMMzVadXR3b2dPTzlXdUtR

A különféle időjárás jelentéseket böngészve azt találtuk, hogy a következő nap lehet az egyedüli a csúcstámadásra, ezért reggel idejében indultunk, hogy az elsők között juthassunk fel az Ankogel felvonóval a hegygerincre – sajnos bemelegítés, akklimatizálódás nélkül. Csak kauciót kellett letennünk az imént említett kártya birtokában és ingyenes volt a fel-le utunk. Az utolsó levonó fél ötkor indul, ehhez kellett alkalmazkodnunk, beosztani az időnket. Az előző napi időjárás kissé ránk ijesztett, ezért nem kevéssé túlöltözötten és a változó időjárás és az ismeretlen körülmények miatt – mint később kiderült feleslegesen cipeltük a jégcsákányokat, hágóvasakat, köteleket, beülőket. Lehet, hogy a tapasztalatlanságunk is közrejátszott ebben. Minden esetre jól haladtunk – lefele vagy száz méter szintet. Onnan aztán már sziklákon lépdelve, oldalazva kezdtük falni a szintet. Az idő melegedett, meg mi is. Egy megbízhatónak vélt rejteknél a fölösnek gondolt cuccokat elrejtettük, de előbb Kata és Sanyi is jelezte, hogy itt megállnak. Árpi és K.Gábor nekieredtek. Hamarosan következett a havas rész, ahol nyári kásás havat találtunk a gleccseren néhol berúgott lépésekkel, néhol a lefelé tartók lecsúszásaival. Az emelkedő nem volt meredek és az esetleges kicsúszás esetére sem volt a hómező végén sem balesetre okot adható meredély. Túlesve ezen a szakaszon azért még jócskán kellett kapaszkodni a Kis-Ankogelre is, 3096-ra. A fiúk előre mentek én még felcammogtam a kis csúcsra, keresgettem egy jó darabig a termetes sziklatáblák alatt a com-os geoládát, de aztán feladtam. A tovább haladást meg a keresgélést is.

Az éppen arra járóktól kértem egy fotót, aztán visszaereszkedtem, illetve jókat csúszkáltam a havon. Katáék sem ültek egy helyben, egy kis pihenő után jót túráztak a gleccseren. Fölszedve az eldugott cuccokat már együtt indultunk vissza a felvonóhoz. Megfontoltan haladtunk , így az Ankogelt (3252 m) megmászó fiúk is utolértek bennünket. Olyannyira, hogy a felvonó felső állomásától jó 100 méterrel lejjebb levő Hannover hausban is tudtak még egy frissítőt inni. Persze a szállásra hazaérve már mindenkinek jutott egy kis malátaszörp a sikeres csúcsmászás, illetve a teljesítmény és a szép hegyek örömére!

https://photos.google.com/share/AF1QipPK-tmbLkJFHQettc8JUq43nB3TsknIiXaeT40bMjVz5K9V48f2SwG65r6ukOf5yg?key=RTRmTGRUNWRWOUprVXRYQy15S0pxMFVBRG4wZ0FR

Még mindig a várható időjárás határozta meg a következő napi tervünket. Ebből az derült ki, hogy fáradtság ide, vagy oda, nem lehet halasztani az egésznapos gerinctúrát! A szállásunk közeléből indult a Brunnach-felvonó, melyet a Karintia kártyánkkal fizettünk ki. Felérve 1908-ra, a régóta vágyott környezetbe csöppentünk: szép kilátás, gyönyörű gyephavas táj, jókora víztározó tó, a gyerekeknek játszótér. Azért elindultunk, bár a mai nap túra idejét csak a sötétedés határolta be. Az első hegyünk a Mallnock (2226 m) volt egy idézet leolvasása bizonyította a 11 pontos geoláda jelszavaihoz, hogy erre jártunk. Kisebb ereszkedés után kezdtünk újra felfelé liftezni. De ma már nem volt rajtunk olyan felszerelés-súly, úgy hogy viszonylag jól haladtunk. A fiúkat elengedtük, mert ők még C, D erősségű láncos utakat is szerettek volna mászni a Falken steigen. Szóval folyamatosan a gerincen, de a túrán mindvégig tehénlegelőn haladtunk tova. A következő megálló a Klomnock (2331 m) volt, légvonalban ez a csúcs esett legtávolabb a szállásunktól. Innen leereszkedve ettük meg a szendvicseinket, mert kezdett beborulni és esőben mégsem jó étkezni. Aztán a felhő is megjött, a Steinnock (2197 m) után a Falkert spiccről (2308 m) csak a sífelvonó két oszlopát láttuk ködleni. Az alant elterülő festői tájat a tóval nem láttuk. Viszont egy érdekes asztal nagyságú iránytű mutatta, hogy mi merre van, lenne, ha látnánk. Igyekeztünk lemenni innen, mert dörgött rendesen. Nem egészséges a kitett gerincen mászkálni, amikor csapkod a környéken a mennykő. A fiúk is telefonáltak, hogy elérték a beszállást a vasalt útba, de bizonytalanok a mászást illetően. Eső csak pár csepp esett, de a felhőben nem lehetett tudni, hogy milyen folytatásra számíthatunk. Mint utóbb kiderült, nem hogy másztak a néhol csúszóssá váló köveken, de a nehezebb utat választva jócskán teljesítőképességük határán voltak közben. Mi meg szép lassan kezdtük elveszíteni a szintet. Előbb egy gyephavas lejtőn, ahol idébb-odább voltak jelzett kövek. Itt is sokat segített azért a gps, nem voltunk rászorulva a jelző kövekre. A legelő szélére leérve, egy kerítés mentén ha nem is manna, de rengeteg áfonya ízesítette meg a hangulatunkat. Ezzel visszaértünk a fenyő övbe, elmúlt a villámcsapás fenyegetettsége, a nap is kisütött és persze egy csapásra meleg lett. Az erdőben kanyargó szekérutat többnyire levágva a jelzett utat követve értünk le a haza vezető völgyútra. Kerül amibe kerül, beültünk az első étterembe a jó korsó sörre kb. 1450-en.. Mire lefürödtünk addigra a jócskán kimerült mászóink is megérkeztek – épen, egészségesen de kimerülten.

https://photos.google.com/share/AF1QipOjD7Iot2PxLD_ab_VO3pNmo8YYY_4wgZW2ZtJm9dd5HbkHhb38IiXK5lwZTwFuQg?key=VDhwMDF4VkkwSEZERTNLRExvNU9nZFlXSjRQN2V3

Következhetett másnap a lazább nap. Elautóztunk a Ragga-szurdokhoz. A parkolóból kisebb séta a pénztár. Már mondanom sem kell, igen Karintia kártyával ingyenes. És kezdődött a Ragga által szurdokká mélyített völgy. Fent az ég, valahol középen a biztonságos, sziklafalba erősített járda, lépcső, korlát, alant pedig a zúgó-morgó, kavargó, vízesések sorát alkotó patak. És ily körülmények között próbáltuk leszorítani a fényképek, videók számát élvezhető mennyiségűre… De minden jónak vége szakad egyszer, mi is felértünk 260 méter emelkedés árán a legfelső fordulóhoz. Még próbáltunk tovább menni az erdei úton, de itt már táblával tiltották a tovább menetelt egy gyalogosnak „behajtani tilos!” táblával. Úgy hogy visszaereszkedtünk a rückweg-visszaúton. Aztán kocsiba pattantunk és átautóztunk a Malta-völgybe.

Mondanom sem kell, hogy megint csak nem kellett fizetnünk az útért. A Mellnik vízesésnél kiszálltunk, hogy hűljön az autó motorja, meg gyönyörködjünk a vízesések földjének egyik szép példányában. Egy fedett hídon jutottunk át és az innen-onnan fotók elkattintása után még lábakat is áztattunk a patakban. Felfelé még kényszerűen megálltunk egy alagút előtt, mert annak keskenysége miatt 20 percenként felváltva lehetett csak közlekedni. No ráadásul egy vízesést is meg lehetett nézni a várakozás ideje alatt. A hátralevő idő persze a vízesésnél is látható volt. Egyszer csak felértünk a kiszemelt víztározóhoz, ahol sebtében leparkoltunk, mert már jelezte a kocsi motorja, hogy igencsak melege van. Egy kisebb gyalogtúra következett a Kölbreinsperre víztározó tó túlpartjára (1902 m) egy, az építkezés közben elhunyt építők emlékére épült csiga alaprajzú épülethez. Visszafelé már a tó csücskében frissítettük magunkat némi üdítővel. Aztán a szél feltámadásával ritkultak az autók a parkolóban és a 200 méter magas gáton is elfértünk már. Jókat nézegettük ezt a monumentális alkotást és persze nézegettük a gát szélére épített kilátóból az alattunk elterülő tájat. Amíg felfelé a motor melegedett a kelleténél jobban, addig lefelé a fék szaga adott okot az aggodalomra. De szerencsésen hazaértünk.

https://photos.google.com/share/AF1QipNS35kezFuGCkDjuq9xgta-G3yzopVO89553JZh4VpUmxohXFqkauHtEh5_mp3SPQ?key=ZDVYeXRhQXlnLTc3bVJBeVJsaHpIWW84SWY5cW1B

Az utolsó, már hazafelé induló napon a Nockberge fizetős úton újfent próbára lett téve az autónk: öten ültünk benne és a tetőn ott volt még a síboxba rámolt holmi is! A tetőig telepakolt csomagtartóról már ne is tegyünk említést. És a döccenőknél keményen felütött a kocsi, itthon derült ki, hogy nincsenek meg a felütést tompító gumibakok. Szóval néhol csak egyesben tudtunk menni a hajtűkkel tűzdelt úton. Az első nyeregben 2024 méteren pihentettük az autót, addig felmentünk a körkilátást nyújtó, de nem látogatott Schiestelnockra, ahol 2206 méteren az összedőlt kereszt alkatrészeit felhasználva felállítottunk valami hasonlót. Leérve a nyeregben levő hütte feletti harangot megkondítottuk, hogy teljesüljön a kívánságunk.

Innen előbb le 1500-ra, majd újra felautóztunk az Eisentalhöhe parkolójába 2049-re és igazán csak felsétáltunk a csúcsra, 2189-re. Az ott, a minden égtáj felé mutató táblákat körülvevő korlát nem volt elég zárt, így a tehénkék lepényében tapicskoltunk, hogy leolvashassuk, mi merre van.

Aztán ugyanerre vissza a kocsival le-fel-le a tündéri Wildebenseeig. Na ez a kis tó minden prospektus dísze lehetne! Az ezt körülvevő tanösvény pedig telis-tele volt képekkel és állat, madár, fű, fa, virág, kőzet magyarázatokkal.

De még nincs vége a jónak, rossznak, mert a kocsival lementünk, aztán újra fel az 1795-ön levő Turracher magasánál levő tóhoz is. Ennek partján a moderntől a monarchia korabeli építészeti stílusú nyaralókat, szállodákat láttunk és egy kabinos felvonóval összekötött bobpályát is. Az ásványmúzeumot kihagyva hazafelé vettük az irányt. Több felütős döccenő árán hazajutottunk.

https://photos.google.com/share/AF1QipOt2SorhAUWXflimQckBSCdQLw1S1gMKqOPevjzlF5tvTxv_W4L3avrFwqzUU71gQ?key=UFdpWFNKOXRUR1RMbmRWaTdzUnNyMTRCYTZYZTRn

Azt gondolom, hogy a túra során volt nehezebb, könnyebb út is, de mindenhol csak az érdekes és szép tájakkal találkoztunk!

BG