Négy évszak a Júlia-Alpokban 2018. 07. 21-28.

Szülőkategória: Beszámolók
Módosítás: 2019. január 01. kedd, 15:38

Július 21-én, szombaton reggel indultunk Buda és Pest egy-egy központi helyéről, majd keresztátülésekkel házas és sátras cserék következtek, aztán irány Ausztrián keresztül Szlovénia. A Wörthi-tó déli oldalánál a Pyramidenkogel kilátónál megálltunk azzal a céllal, hogy lifttel vagy gyalog felmegyünk, de a borsos ár miatt ezt kihagytuk. Bár jó pár kilátót láttunk már, de olyat, aminek alakját egy balett-táncos piruettje ihlette volna, ráadásul a belsejében egy rozsdamentes acélcsúszda is van. Na, ilyet eddig még nem láttunk, igaz, most is csak kívülről. A Predel-hágó több pontjánál megálltunk, minő véletlen, egy geoláda multipontjainak közelében! Az első világháborús emlékek egyes erődjeit is megnéztük közben (olasz erőd, szlovén erőd). Mivel Bovec volt az úticélunk a Soca/Isonzó mentén való kirándulásokkal, egyértelmű volt, hogy sokszor találkozunk I. világháborús emlékekkel, amelyek többünk családját közelről érintették, így a kiváló kirándulások mellett a felmenőkre való emlékezés is teret kapott.

https://photos.google.com/share/AF1QipPGHpgnEz5Uh8sbOWtK0ZBftlB7Vyqf6Mcdd4t5dgGaBDiIWvZQEoUMCKVM0BDlwA?key=dk5SN1laRHo5UldzNnBJWVdwZnFYcDlqRFRBUXVR

Július 22-én, vasárnap az eltervezett utak sorrendjét az időjárás jelentésekhez igazítottuk, amik persze különböző mértékben váltak be. A magashegy a saját törvényeivel, egy-egy nagyobb hegygerincen a fürge szél hipp-hopp átbucskáztatja a felhőket, amikből már ránk is ömlik az eső!

A mai napra is esőt jósoltak, ezért nem a hegycsúcsok meghódítását tűztük ki célként, hanem kisebb kirándulásokat. Első utunk a Javorca kápolnához vezetett. A kápolna belsejében nagyméretű fatáblákra írták fel az ezen a fronton elesett katonák neveit, sok-sok magyar név is található!. Kisebb tárlókban a katonák személyes tárgyait állították ki. Pádár Évi is érintett volt a felmenői által, a családi relikviák közül elhozta a környéken harcoló nagypapa tiszti szolgája által készített favillát. Fájó szívvel kellett megállapítanunk, hogy az elesett magyar katonák nagy száma ellenére a kápolnában többféle nyelven elérhető prospektusok között magyar nyelvű ismertető nincs. A készséges múzeumi dolgozó azt mondta, hogy kevés a magyar látogató errefelé. Némi autózás után a Kosec körtúrakövetkezett, melynek során több kisebb vízesést láttunk. Majd a sziklahasadékban, vagy inkább kissé nyitott barlangban lezúduló Kozjak vízesésben gyönyörködtünk és az odavezető úton első világháborús állásokat is láttunk.

https://photos.google.com/share/AF1QipMyWmIM3AD_hkGv56UGcx9mpIEGdjXzp1bBU2yI_yvQY8Ki_jQ1LULgvsa7EuGq7A?key=Q3Q2d3hUT0g0X3FPX3pQRnJNWHFiMWMzemYxTmRn

Július 23. hétfőn,bízva az időjósok előrejelzéseiben a mai napra a Mangart2679 méteres csúcsát tűztük célul. Fizetős úttal indítottunk: hosszú, keskeny, meredek szerpentinen mentünk felfelé. Így volt, aki az autó ablakán ki sem mert nézni a mélység felé. Kínos volt két autó találkozása is, lefelé egy magyar autós nem is akart hátra tolatni, hogy igen szűken, de elférjünk. Keskeny úton hátramenetben haladni, amikor az út a hegy vonalát követve nemcsak nagyon szűk, de még kanyarodik is! Ha itt tartanák a rutinvizsgát, bizony jóval kevesebben szereznének jogosítványt!

A parkolás után a kisbuszból kilépve hideg szél borzolta nemcsak a hajunkat, de a kedélyünket is. Újabb leckét kaptunk, hogy is kéne bepakolni egy ilyen túrára: meleg aláöltözet, vastag polár, sapka, kesztyű bizony egyeseknek csak jól jött volna! Terveinkben a csúcs szerepelt, amihez több úton is el lehetett jutni: a kevésbé bátrak az A-B via ferrátát vehették igénybe. Volt, aki felnézett a két hegy között húzódó, A-B-nek titulált mászóútra, és magától lemondott annak teljesítéséről. Így végül is Tama vezetésével öten a kirándulás mellett döntöttek. Kétféle mászóúton is fel lehetett menni a csúcsra, a szlovén út és olasz út találkozásánál váltunk szét, majd lefelé a két csapat újra összetalálkozott. A csúcsról szép kilátás nyílt, érdemes volt feljönni ide! Egyes mélyedésekben a teletidézve megmaradt a hó, azon keltünk át, a hideg szél és az eleredő eső sem a nyár közepét idézte. TÉL-NYÁR.

A mászóút teljesíthető, helyenként ugyan kitett, de jól biztosított volt. Természetesen vitát lehet azon nyitni, hogy egyes helyeken nem is volt rá nagy szükség, míg más helyen megnyugtató volt, hogy volt mibe beakasztani a biztosítást. A nehézséget a nagy és hideg szél okozta, aminek erőssége változott a szerint, hogy a szélnek kitettebb vagy védettebb oldalon voltunk éppen. A csúcs elérése után az eső is eleredt, valamint jó nagy szél kerekedett, aki épp játékos kedvében lehetett, mert időnként vitorlaként felfújta az esőkabátokat és pelerineket. Neki talán tetszett ez a játék, hát nekünk kevésbé. Azért épségben leértünk valamennyien és a sétálókkal is jól sikerült időzíteni az autóknál való találkozást.

https://photos.google.com/share/AF1QipN__ouM1T6IRx1N8PORWmMPBnnq3QJjS4lO0zg--bUXS2coaqUFuI5Li0P__n_Dww?key=bm1jZ3VSVUU3U3kwc0NWZ1BoZkJNdTB2VUdweHJB

Július 24. kedd, a Kaninhoz menve reggel az első felvonóval kezdtünk. Utunk lényegében egy hosszú, kényelmes harántolás volt néha törmelékes szakaszokkal. Na meg érintettünk egy útmenti geoládát is a viszonylag könnyebben járható út végén. Innen már azonban mászós-kapaszkodós rész jött, de beülő nem kellett hozzá. Szakaszonként többen megálltak, pihentek egyet, megvárták a csúcsról visszatérőket. Persze ezalatt jól lepirultak! A krónikás épített egy picike HÓEMBER-t, ami kötelező játékunk immár. Az első visszatérő a védőszárnyai alá vette a korábban kiválókat és igazán türelmesen, minden lépésére figyelve vezette le őket a hegyről. Visszafelé gyakran tekingettünk, hogy vajon jönnek-e a többiek, mert féltettük őket, ha időben nem érik el az utolsó liftet, az azt jelenti, hogy 1.300 méteres lefelé gyaloglás vár még rájuk pluszban. Nem éreztük azt, hogy ránk, nőkre akarnának ebben a helyzetben támaszkodni, ezért lementünk a lifttel és nagy sörrel illetve radlerrel oltottuk a szomjunkat, amíg vártuk a többieket. Szerencsére a csúcstámadók is időben elérték a liftet!

https://photos.google.com/share/AF1QipNp6zuZh5SS1O-125joGEhZottq3Nox76Vt0CX9ffjXmWms2ziSf6DBwA8cc2JPUg?key=bkQyWVgxcTJqZmJOMHFBYng1QVFmUUtiZXNVQlpB

Július 25. szerda. Ma reggel jött el a Soca raftingnapja! A Triglav mászás alkalmával voltam már raftingolni, jó emlékeim voltak róla. Tavaly a Salzán nagyon „átható illatú” nedves felszerelést, szakadt cipőket kaptunk, így a jó minőségű felszerelés, a szakavatott túravezetők biztató kezdetet jelentettek. Mindezt megfejelte a ragyogó napsütés, az Isonzó-kék víz alul, égszínkék ég felül, mentés próba, fröcskölés.

Indulás előtt részletes eligazítást kaptunk, mit tegyen az ember vízbe esés esetén: első a saját bőre, aztán lehetőleg ne engedje el az evezőt, mielőbb helyezkedjen a hátára, lábbal a sodrás irányába és próbáljon a patak széle felé evickélni. Bemutatták a vízből való kihúzást is. Persze, ha a hajó kötelét tudja fogni, az is jó. A raftingolásra alkalmas hegyi patakok, főleg TAVASZ-szal gyors folyásúak. Természetesen tele vannak sziklákkal, amik sajátos elhelyezkedésük révén kisebb-nagyobb örvényeket hoznak létre. Hogy a nagy erővel lezúduló víz milyen erőre képes, azt azokon a pontokon lehet látni, ahol egy közepes követ hoz be a víz ilyen örvénybe, nagyon érdekes, egyben félelmetes is egy követ látni forogni ilyen mélyedésben, ami csak forog körbe és nem tud kiszabadulni. Ez az ördögmalom.

Én hatod magammal Dávidhoz kerültem, ő volt a kormányos, aki irányította a tevékenységünket, tavasztól őszig a folyón van, minden kanyarulatát ismeri. A kezdeti, lassabb folyású részen gyakoroltuk a sziklának koccanást, a parancsra hajóba beülést, majd kiülést. Behuppanni sokkal könnyebb, mint utána kiülni. Spricceltük egymást a másik két hajóval, vidáman csörgedeztünk lefelé.

A csendesebb szakasznál volt olyan hely, ahol egy sziklára felmászva lehetett beugrani. Ezt páran kipróbálták. Erősen figyelniük kellett, mert a vízbe csobbanás után gyorsan kellett visszaúszni, hogy az összeszűkülő résznél a sodrás ne vigye le tovább őket.

A felszerelésünk teljességéhez tartozott a sisak és a mentőmellény is. Indulás előtt gondosan meg is nézték, hogy vettük fel a mellényt, sisakot, meghúzták a hevedereket, hogy elég szorosan fogja-e a fejünket, nehogy kicsússzunk a mellényből vízbe pottyanás esetén. A technikai felszerelés gyakorlati kipróbálása azonban bónusz meglepetés volt! Nem pályáztatták meg, én legalábbis váltig állítom, önként nem jelentkeztem a tesztelésre. A helyszínt jól jelölték ki, ott érdemes beborítani az utast, ahol sebesen folyik a patak, lassú folyásnál egyébként sokkal nehezebb a gumicsónak kellő szögben való megdöntése! Már csak egy megfelelő szikla kellett, volt éppen elég a folyómederben. Elég gyorsan történt a dolog. A kiszemelt zúgónál elég gyorsan zajlottak az események, már nem kellett eveznünk, mi jobb kézben fogtuk az evezőt, aztán hirtelen a csónak jobb oldala felemelkedett, mint aki ránk akar borulni. Ildi nagyon tüneményes volt, megpróbálta leszorítani a lábam, hogy ne essen ki a pántból. Na de a gravitáció erősebbnek bizonyult nála, a gumicsónak mind jobban emelkedett, így először Laci tett egy kényszerű bukfencet, majd egyszerű vízi eszközként a fizika törvényeinek engedelmeskedve én is hátra bukfenceztem. A reggeli bemutatón ezt elfelejtették mondani, nyílván nekem kellett volna erre gondolnom, hogy mi másképp hagyná el a kieső ember a csónakot, mint hátrafelé?

Amikor a hátrabukfencen túlestem, a hideg vízben elég hamar felocsúdtam. Így első sorból nézhettem Laci produkcióját: egy sziklákkal félig körbevett kis örvénybe került, legalábbis, akkor, amikortól ezt láttam, de a gyors sodrás, mint egy rongybabát továbbvitte és megforgatta a következő örvényben. Izgatottan néztem volna tovább a mutatványt, de nem látszott kívánatosnak ugyanezt megismételni, arra nem is gondolhattam, hogy megkérdezzem, hogy tetszik-e ez így neki. Az az igazság, hogy nem tudtam, mi lesz vele, hiszen sziklák között forgatta a víz, csak most ő volt az ördögkatlanban a kő. Én határozott késztetést éreztem arra, hogy kikerüljem a második forgást, (pedig szeretek keringőzni! Na de parketten!). Ehhez az első forgónál kellett, hogy az evezővel kitámasszam magam a sziklához. Meg is próbáltam, de csúszott a kő (naná, vizes volt, milyen legyen!) meg erős volt a sodrás, így csak kicsit lefékeztem magam a sziklánál, de a víz tovább vitt menthetetlenül. Itt, a második kis kör a kijáratánál már várt a mentőosztag, aki addigra már Lacit is begyűjtötte. Levegőm volt éppen, de olyan szapora volt a szívverésem, hogy kicsit arra kellett várnom, hogy az csillapodjon, mielőtt behúznak engem is a csónakba. Nagyon jó érzés volt az az aggódás és szeretet, ahogy fogadtak. Még jó darabig sodródhattam volna nélkülük, mire oldalt csendesebb részre érek. Nem tudom, hogy jó volt-e, hogy szorongattuk az evezőt, mindkettőnknek a mankót fogó jobb kézfeje ütődött a sziklához, véraláfutást, kék-zöld foltokat eredményezve. Én még a könyökömet vertem be. A biztonsági felszerelés jól vizsgázott, nem történt koponyasérülés, a mentőmellény is felfelé húzott minket a víz színére.

Szóval túlélhető volt, hiszen túléltük. Amikor átvittek a mi csónakunkhoz, én bizony nem emlékszem, hogy kormányosunk egy szót is szólt volna azon kívül, hogy melyik oldal evezzen. Ildi mondta, hogy fogni akarta a lábam, aztán jobbnak látta elengedni. Gábor meglapogatta a combot, hogy na jól van. Én még egy darabig erősen kapkodtam a levegőt, mire a vészhelyzetből visszakapcsolt a szervezetem. Később kérdeztem Gábort, hogy megijedt-e, amikor kiestem, de azt válaszolta, ő ugyan nem, mert észre se vette, annyira kellett kapaszkodnia, hogy ő ki ne essen. Ezt azért írom le, hogy senki ne azzal a gondolattal üljön be, hogy majd a másik visszatartja, mert van az a dőlésszög, ami mellett örülhet, hogy ő nem esik bele. A másik után ugrani nem érdemes, mert lapáttal a kézben, irányíthatatlan az ember, elviszi a sodrás. Ennek az lenne a következménye, hogy eggyel több embert kell kihúzni. A mi hajónk azonnal továbbsiklott, mire onnan visszakepeszkednek árral szemben értünk, még sokat sodródhattunk volna, ami sodródik, az meg ütődhet is, na meg fárad is. A másik hajó vezetője nyilván nem véletlenül várta meg a másik gumicsónakot, itt volt az egyik necces rész. Nem őrült veszélyes, hiszen egy csomó csónak lejött simán. Nem kérdeztem meg a mi vezetőnket, hogy miért nem szól egy árva mukkot se. Minket Lacival megdicsértek: igen, ebben a helyzetben ezt lehet csinálni, amit mi csináltunk. Ami nem öl meg, az megerősít. „Ne félj, amíg engem látsz” szlogen után ritkán fejezik be a mondatot: baj esetén már úgysem fogsz látni! Később megtudtam, hogy kék-zöld foltokért nem kell a vízbe esni, erőskezű evezőstárs megoldja ezt a saját evezőjével is, ha kell, ha nem! Na persze arra is lehetne figyelni, hogy ne csapjon össze két evező. Ebben előnyöm van, hiszen e nélkül nem tudnék huszad magammal sárkányhajózni.

Délután még jutott időnk megcsodálni a Boka vízesést, elmentünk a Susec kanyonba is. Látni szerettük volna sporttársunk kanyoningját. A nagy melegben jó volt az árnyékos hegyoldalból figyelni, milyen is ez a sport. Mókásak voltak a fenekükön fekete nejlonzacskóba csomagolt kanyoningosok, Amikor láttuk, hogy milyen sziklákon kell lecsúszniuk, rögtön értelmet nyert a popsivédő felszerelés. Négyen geoládások még felsőbb szintekre is felmentünk, mert a láda pont oda volt rejtve, ahonnan a kanyoning-túra indult. A sok egyforma neoprénruhában lefelé csúszkáló emberek közül Zoli csúszását, ugrását nem láttuk, de nagy volt a nyüzsgés a hegyoldalban.

https://photos.google.com/share/AF1QipMnfd-BUQVGSIINOjkhb3NAINOD0E6eRxxqpkmrS_eJxK5fNv4kK5vzqivPYJRBQQ?key=Y0d0d1lHUGluZ3g4VFBoUmh0akF1Z0FVWGxtY0pB

https://photos.google.com/share/AF1QipP971VDg8SDw5aqSon67Bt7Mtk7jhDawChJE_OtTNtqLg6ntUT27j_JDEZXR-E3YA?key=REhmanNkSHFValk3d1JKc3ZROEJUbnVBLVpZV2NB

Július 26. csütörtök.A mai nap két csoportra szakadtunk: 5-en autóval elmentek a Vrisic-hágóba, hogy a Prisankra másszanak fel láncos úton. A többiek a Krnski-tóhoz tettek kirándulást. Érdekes színfolt volt a hójelentések oszlopa. Délben a Dr. Klement Juga háznál megálltunk kicsit enni, inni, szuszogni. Így épp eleredt az eső, mire a Krnski-tóhoz értünk, pedig szerettem volna megmártózni én is, de első utunk a tó túl felére vezetett a ládához, mire visszaértünk már eleredt az eső. A házhoz érve újra letelepedtünk.

A hegyről leérve délután a Soca-kanyonban már újra szikrázó napsütésben mártóztunk meg - ki-ki igénye szerint - a jéghideg vízben. Egyes bátor versenyzők fentebbről úsztak le. Féltettük a nyurga, de szigetelő fókazsírral cseppet sem bebugyolált túratársainkat, hogy nagyon kihűlnek a jéghideg vízben. Vannak náluk gondosabb túratársaink, hogy éles nyelvem ne máson, hanem magamon köszörüljem, (Bergerac után szabadon), akik izmos testüket vastag hájba csomagolják, de van az a hőmérséklet, ami még ezen a szigetelőanyagon is áthatol, így hosszabb pancsikálásról szó sem lehetett, csak gyors mártózásokról.

Időzíteni sem lehetett volna jobban: a fürdőzés közben jöttek meg a prisanki túráról a mászóink. Örültünk az érkezésüknek, a sikerüknek, annak, hogy épségben megjöttek!

https://photos.google.com/share/AF1QipNKh6C9XCgC6gRU7JZn_L10U9eK4RG13SfryPxk-3ok9nYUEF79bX0tw61BgGVQYg?key=bWpzQ01OT2szc3NzZHc2N1dib09XN291cF9OY2Fn

Július 27. péntek. A csapat nagy része a Virje vízeséshez ment, ahogy beszámoltak róla, jót fürödtek, ugráltak, igazi strandos hangulatban. 11-re azonban esőt ígértek, így hárman a hegyet soroltuk előre (kik is? hát a ládászok!), de azzal a gondolattal mentünk, ha lejövünk a hegyről és megfelelő az idő, na meg még a kedvünk is, mi is elmegyünk a tóhoz. A Prestreljenikhez az első felvonóval mentünk fel, hogy ezt a csúcsot se hagyjuk ki. Fenn szép kilátás nyílt, jó, hogy feljöttünk ide. Akkor még abban a hitben, hogy lefelé a GcSoca láda megkeresése után a többiek után megyünk a tóhoz.

Kilátás az Isonzóra ládának (GcSoca) a megközelítését "zergékhez" méltóan, a józan észtől azonban elrugaszkodottan, a B állomáson kiszállva kezdtük a valóságban nem felfestett, csak a térképen jelzett ösvényen. Egy darabig azért kepeszkedtünk a domboldalon, hogy a gyalogösvényt elérjük. A két domb közötti rést áthidalva halk zümmögéssel zippesek röpködtek közben a fejünk felett. Most persze már mi is tudjuk, itt így a legjobb közlekedni!

Az avarral borított hegyoldal sokkal inkább az ŐSZszíneit idézte, mint a nyárét. A forróság, szárazság a nyáré volt. Addig még csak-csak elment a dolog, amíg felfelé mentünk, de a pár méteres szikla melletti keskeny peremen araszolva a gondot a sok csúszós avar okozta. 11-től pedig esőt jósoltak, ugyanez az út esőben már veszélyessé, igencsak nyaktörő mutatvánnyá vált volna kaland helyett. Lefelé ezért a murvás utat választottuk még akkor is, ha az ígért eső ezen a helyszínen nem jelent meg és perzselő nappal a fejünk felett kanyarogtunk lefelé.

Estére Ildi ír tánc tanítása tetőzte be a napot!

https://photos.google.com/share/AF1QipPG-Ethp4YmBi_Kr53U6vtk9X3WQ05wc6wbCyE8DyK9t-nJX94LMub0-QgzOPvx-g?key=aXdGdTl0bnplTnppem5rU0JtbkRTdHotUjVoVnh3

 

Július 28. péntek:hazaautóztunk.

 

Benedekné Bodnár Kata