VTSZ híradó 57.

Szülőkategória: VTSZ
Módosítás: 2014. november 11. kedd, 16:59

2010. I. negyedév Kézirat gyanánt. 57. szám

A Vasutas Természetjáró Szövetség Kiadványa (VTSz)


Szerkeszti: Rósa László

 

 

HIVATALOS TÁJÉKOZTATÓ A SZÖVETSÉGI PROGRAMOKRÓL

 

A VTSZ közgyűlése

(Pilisvörösvár, 2009. nov. 13-15.)

 

Az idei VTSZ közgyűlésen a 24 tagszervezetből 21 jelent meg. A lehetséges küldött létszám 52 fő, melyből 46 küldött és számos vendég részvételével zajlott le a közgyűlés.

November 13-án pénteken délután érkeztek a résztvevők az ország minden részéből és foglalták el szálláshelyeiket. Utána vacsora és szabad program következett, majd este vetítés a 2009. évi központi rendezvényekről.

November 14-én szombaton reggeli után 8.30-kor a Himnusz eléneklésével és Szentgyörgyi Tamás elnök megnyitójával kezdődött a munka.

A mandátum vizsgálat nyomán határozatképesnek bizonyult a közgyűlés. Szentgyörgyi Tamás elnök szólt az elnökség 2009. évi munkájáról.

Ezt követően a 2009 évi írásos beszámolóhoz szóbeli kiegészítés hangzott el Rósa László alelnök részéről, majd pedig a pénzügyi beszámolót tartotta meg. Rigó Zoltán a Felügyelő Bizottság jelentését ismertette. A hozzászólók főleg az elért eredményeket méltatták és köszönték meg az elnökség munkáját.

A közgyűlés a beszámolókat egyhangúlag fogadta el.

Az ebédszünetben a közgyűlés résztvevői rövid sétát tettek a közgyűlésnek otthont adó Schiller Gimnáziumból a Kálvária-dombra és vissza. A séta érintette Pilisvörösvár régi zsidó-temetőjét, ahol szomorú látvány volt számos síremlék megrongálása, de a ködös idő megakadályozta a Kálvária dombról az ismert panoráma kilátást, de a legfontosabbra, a baráti kapcsolatok ápolására, a közgyűlési témák továbbgondolására viszont kiváló alkalmat jelentett.

A beszámolók után a közgyűlés a VTSZ jövőben megvalósítandó változásokkal, a programok megújításával, új tagok toborzásával foglalkozó előadást hallgattak meg, és ez után határozathozatal következett, melyben elfogadták a változások fő irányait.

Vita bontakozott ki a VTSZ hívó jelszavával kapcsolatban, a „Bakancsban, vasparipával” megfogalmazásból többen vitatták a „vasparipa” megfogalmazás korszerűségét, így ezt a jelszó-pályázat lezárásáig ideiglenesen használjuk.

A péntek és szombat esti vacsorák után vetítésekre került sor, melyeken a 2009-es VTSZ találkozókról, az erdélyi túráról, szakosztályi programokról látott képeket és hallgatott beszámolókat, valamint a Vereckei hágón lévő emlékmű hányatott történetéről szóló filmet nézett meg.

 

A sikeresnek mondható közgyűlés a Szózat eléneklésével ért véget és a küldöttek a délkörüli vonatokkal tértek haza.

 

***

Jubilált a LOKOMOTÍV 424-es teljesítménytúra

 

Immár huszonötödik alkalommal rendezte meg 2009. október 3-án a Börzsöny hegységben a LOKOMOTÍV 424-es teljesítménytúrát a Lokomotív Turista Egyesület és a Vasutas Természetjárók Szövetsége. Meg kell jegyezni, hogy a jubileum csak a 24 km-es távra vonatkozik, hiszen a 42 km-es maratoni távot csak 13. alkalommal rendeztük meg.

Az idei év kisebb módosítást hozott az útvonalban. A szokolyai rajtból, az eddigi jelzetlen ösvény helyett, a résztvevők a Les-völgyben haladó piros jelzésen mentek magyarkúti Irma forrásnál lévő 1. ellenőrző pontig, ahonnan azután az Országos Kéktúra útvonalán vezetett szakasz következett. Ugyanis 2. számú ellenőrző pontként a túra útvonalába illesztettük a Lokomotív TE alapításának 60. évfordulójára a Nagy-Kő-hegyen, a kék út közvetlen közelében felavatott Lokó pihenőt. Innen a nógrádi Csurgó-forrás következett, majd a már megszokott útvonal várt a résztvevőkre.

A jubileumi túrához igen kegyes volt az időjárás, mivel az idei első októberi szombat meleg, szinte nyárias idővel köszöntött ránk. Az egész napos napsütés és a kellemes hőmérséklet ideális feltételeket biztosított a turisták számára. És ez meg is látszott a részvételi számokon.

A rövidebb, 500 m szintemelkedésű 24 km-es túrát 99 fő választotta, közülük a 4 óra 24 perces szintidőt belül mindössze 62 fő érkezett meg a célba. Időn túl teljesített 33 fő, és négyen feladták a túrát. A résztvevők között 12 VTSZ tagot regisztráltuk.

A hosszabb távon 118 fő indult, közülük 13 fő volt VTSZ tag. A 42,9 km hosszú és 1330 m szintemelkedésű körpályát 10 órás szintidőn belül 112 fő teljesítette. Időn túl mindössze 2 fő teljesített, és itt is négyen adták fel a túrát. A résztvevők közül 13 fő (ebből 2 nő) nevezett a hegyi maratonra, azaz futva teljesítették a 42 km-es távot. Így a terep maratónként meghirdetett versenyen értékelhető eredmények születtek, a három leggyorsabban teljesítő érem díjazásban részesült.

Az idei hegyi maraton leggyorsabb teljesítője Reicher Norbert lett, aki 4 óra 24 perc alatt teljesítette a távot. Pető Sándor lett a második 4 óra 57 perces idővel, míg a harmadik helyen Jakus Béla végzett 4 óra 59 perccel.

Összesítve, az idei Lokomotív 424-es túrát 217 fő teljesítette. Majdnem sikerült elérni a 2006. évi 219 fős rekord létszámot, és nagy örömünkre szolgál, hogy ismét sikerült átlépni a számunkra bűvös 200-as létszámot. Ez nagy siker a rendezőknek, és jó érzés volt látni, hogy az előkészítés és a rendezés fáradságos munkája megtérül. Reméljük, hogy a résztvevők jó emlékekkel és elégedetten zárták a napot, és jövőre is hasonló számban keresik fel a Lokomotív 424-es túrát.

 

Ispánovity Márton főrendező

 

A VTSZ 2010. évi központi szervezésű (egyesületi közreműködéssel szervezett) rendezvényei

 

 

Rendezvény neve / helyszíne

Rendező

Időpont

Létszám-keret

1.

Közhasznúsági jelentést, végleges költ-ségvetést elfogadó közgyűlés, Miskolc

Elnökség

február 20.

Küldöttek,

meghívottak

(70 fő), nyílt

2.

Turistavetélkedő és bakancsos bál Miskolcon

MVSC+ VTBE

február 20.

korlátlan

3.

Vasutas Turista Nap, (6-8 régióban)

Elnökség + Tagszervezetek

március 20.

Nyílt, nincs korlát

4.

Vicinális Túra, az esztergomi vasútvonal bejárása és vonzáskörzetében túra

Elnökség

április 24.

Nyílt, nincs korlát

5.

 

VTSZ Tavaszi találkozó, Bogács

 

Elnökség

április 29-május 2.

100

6.

Külföldi túra Szlovéniába

Elnökség + MÁVTI

június 5-10

50

7.

57. Országos Vasutas Természetjáró Találkozó, Debrecen

Elnökség

június 23-27.

220

8.

Forrás Emléktalálkozó

Északi Fény TE

augusztus 12-15.

80

9.

Őszi Csillagtúra, Bakonybél

Elnökség

szeptember 16-19.

80

10.

Lokomotív 424 nyílt teljesítménytúra 24 és 42 km távokon

Lokomotív TE +

Elnökség

október 2.

Nyílt, nincs korlát

11

Vicinális Túra a nógrádi vasútvonal mentén

Utasellátó SC

október 9.

Nyílt, nincs korlát

12.

Vasutas Kupa Nappali tájékozódási verseny a Köztársaság Kupa keretében

Zöldsport Egyesület + VTSZ

okt.23.

Nyílt, nincs korlát

13.

Közgyűlés (Beszámoló, program-elfogadó)

Elnökség

november 12-14.

Küldöttek,

meghívottak

(70 fő), nyílt

 

2010. évi Egyesületi, (eddig ismert) szakosztályi nyílt túrák

 

1.

Teljesítménytúrák Pannonhalma környékén 10, 15 és 30 km-es távokon

Győri Vasutas Természetjáró E.

Március 20.

Nyílt, nincs korlát

2.

Szob-Burda hg(Szlovákia) Párkány

Ind: Nyugati pu. 7,07 vonattal

Törekvés

Május 8.

Nyílt, nincs korlát

3.

Északi Fény nyári tábora Kétbodonyban (sátrazás és házban elhelyezés)

Északi Fény

július 16-30.

Előzetes jelentkezés

4.

Túrák a Francia Alpokban

MÁVTI SK

augusztus 16-30.

Előzetes jelentkezés

 

 

 

 

 

BESZÁMOLÓK SZÖVETSÉGI PROGRAMJAIRÓL

A 2009-es Erdélyi VTSZ túra gyalogtúráitól

 

Az 56. számú VTSZ Híradóban Kovács László túratársunk egy szép cikket írt a nyári erdélyi túránkról. Én nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, ezért kizárólag a megérkezést követő 5 nap kisebb-nagyobb gyalogos barangolásainkról írok. Mellékelek hozzájuk pár képet, hogy ne legyen annyira száraz az olvasmány.

Nevezzük el az oda utat nulladik napnak, így a sorszámozás a megérkezés utáni első nappal kezdődik.

Kokó barátunk egy pár sort írt a fárasztó utazásról. A késői megérkezés után nem üres kézzel fogadtak bennünket. Erről tanúskodik a mellékelt kép is. Miután elfogyasztottuk a felkínált itókát és süteményeket, következett egy bőséges vacsora. Aki ezek után még tudott aludni, az másnap „kipihenve” kezdhette el az első napi gyalogtúrát, melyen a nagytöbbség részt vett. A buszos túrákról én nem tudok beszámolni, azokat a Laci vezette. Néhanapján a túrázások befejeztével visszautazásra találkozott a két csapat, olyankor még beraktunk egy-egy nevezetesség megnézését.

Itt mondok köszönetet Kovács Lászlónak az egész túrázás megszervezéséért, ami tudom, nem kis fáradtságába került.

Most következzenek a túranapok:

 

1. túranap, július 21.

A reggeli után Csíkrákosról elindulva Csíkszeredán a vasútállomásnál felvettük Mihály István szentegyházi (Hargita alji) helyi túravezetőt, akivel előzőleg itt beszéltük meg a találkát. Ő az első helyszínnek Nyergestetőt javasolta meglátogatni. Itt először megnéztük a csata helyén állított emlékművet, majd felmentünk a lépcsőkön a katonai temetőhöz. A rengeteg kopjafák egyikén rátaláltunk az államelnökünk által az idén odahelyezett megemlékező táblácskára.

Ezután a busszal Kézdivásárhelyen átutaztunk Bálványosfürdőre. Itt szinte az egész csapat (48 fő) felment a Bálványosvárhoz. Volt meredek kaptató a vár alatt. Itt egy személy adta fel a tovább gyaloglást, vele megbeszéltük, hogy egy farönkre ülve várjon meg bennünket, míg visszajövünk a várból (reméltük, hogy velünk hamarébb találkozik, mint a medvével). A várból már csak a rom maradt meg, azt is ketten megmászták. A várúr is ott lehetett, mert a csúcson a nemzeti színű zászlónk ott lobogott.

Lefelé jövet a középhad sajnos lemaradt egy kicsit, így történhetett meg, hogy kissé „eltévedtek”, de minden út lefelé vezet alapján csak letaláltak, míg mi az utóvéddel a jelölt úton megelőztük őket. Erre inni kellett. Finom világos és barna sör elfogyasztása után mentünk tovább a busszal a következő megállóhelyig, Sásmezőig.

Itt a csapat ketté vált. A nagytúrázók indultak elsőként a Büdös-barlanghoz. Ez az egyedülálló volt bányabejárat m-nyi magasságig kéngázzal és széndioxiddal van kitöltve. Az ott feltörő gáz feleslege szépen abban a szintben kicsorog, így már oda közeledve éreztük, hogy nem messzi vagyunk hozzá. Akik egy kicsit tovább tartózkodtak benn, – ameddig a gázban voltak – érezték annak bizsergető hatását. Sajnos kúrát nem hajthattak végre, mert részben indulni kellett tovább az idő rövidsége miatt, részben odaért a csapat másik fele is. Mit volt mit tenni, mentünk a Buffogó-lápot megkeresni. Ehhez először meg kellett mászni a Büdös-hegyet, majd az egyik elágazási vita után (köszönhetően a Romániában bevett háromirányú azonos jelzés miatt) északi irányt választva egyszercsak rátaláltunk a szintén egyedülálló jelenségre, a tavacskákban feltörő gázbuborékokra, melyek vagy szétpukkantak, vagy körkörös jelenségeket leírva távoztak a vízből. Ilyet a nagytöbbségünk még nem látott. Elcsodáltuk volna tovább is, de „az idő vészesen halad”, mondta volna egyik túratársunk, indulnunk kellett tovább. Meg kellett keresnünk a Hargita- és Kovászna-megye határán a K+ jelzést, de a málnás (ahol a láptól a jelzésünk tovább ment) annyira sűrű volt, hogy inkább az erdőben, az aljnövényzetben törtünk utat magunknak.

Miután rátaláltunk a szekérútra, rajta a jelzésre, már csak a kilométereket, a szintemelkedéseket és lejtmeneteket kellett leküzdenünk.

Két csúcs és még egy kaptató megmászása után értünk a Mohos-Tőzegláphoz, ahol közölték velünk, hogy a társaság másik fele – akik a Büdös-barlang megtekintése után busszal jöttek át – a Szent Anna-tónál vár bennünket. Hát akkor irány a tó. Sajnos a két tó közötti jelzett utat tönkretették, így kénytelenek voltunk a szerpentines műúton lemenni.

Mivel a reggeli késői kezdéssel és a pluszhelyszín beiktatásával az idő eltelt, így hosszabb ideig nem tudtunk ott maradni, valamint a tőzeglápot megtekinteni. No, majd legközelebb!

A két csapat ismételt egyesülésével irány Csíkrákos!

 

2. túranap, július 22.

E napra tervezett hosszú túra miatt korai indulás volt, hogy ne következzen be az előző napi késlekedés. Így a Hargitában, a Hármaskeresztnél korán felvettük a túravezetőnket, vele együtt irány Hargitafürdő.

A fürdőhelyre érve kerestünk egy helyet, ahol a busz meg tudott állni, hogy ott leszállhassunk róla. Rövid kászálódás és fotózás után különvált a nagytúrás csapat. A vezetővel együtt tízen maradtunk (köszönve az előző napi kissé nehezebb túrázásnak és elijesztésnek, hogy tényleg csak azok válasszák e nehéz utat, kik félúton nem adják fel, mert ebből nem lehetett kiszállni), majd irány a Bagoly-kő. Még kezdésként készült egy fotó a csapatról, hogy legyen dokumentum a kezdeti állapotról. Hogy mielőbb túl legyünk az elején, nem a felvonó alatti „kényelmes” emelkedőt választottuk, hanem a meredek és sűrű növényzettel benőtt hegyoldalt. Bizony néhol meghaladta a 100-120 %-os meredekséget, még szerencse, hogy itt-ott voltak kiálló kövek és fák, így nem csúsztunk vissza. Egyszer csak feltárult előttünk a Bagoly-kő, alulnézetben, elszörnyülködve, hogy hová kell felmásznunk. No de megérte! Közben pihenésképpen áfonyáztunk a jó termésből. Odafenn gyönyörű panoráma fogadott bennünket. Megnéztük a következő helyszínt – a Csicsói-Hargitát – és a sűrűn szúrós cserjékkel, bokrokkal benőtt gerincen indultunk tovább. Az a csúcs (1759 m) nem volt annyira érdekes, de azért megmásztuk. Innét sikerült fotót készíteni (20-szoros optikai zoomal) az akkor éppen a Bagolykőn fennlévő un. kistúrás csapatról. Munkánk végeztével vissza le kellett ereszkedni a kék jelzésű turistaútra, mely Hargitafürdőt köti össze a Madarasi-Hargita menedékházzal. Útközben egy-két forrást és tisztavizű patakot találtunk (a patakból még hasra fekve ittunk is). Megtalálva a jelzett utat, már csak a távot és szintet kellett legyőznünk. Útközben legelésző ló- és marhacsordával találkoztunk, félrelökdösve egyiket-másikat, hogy tovább tudjunk menni.

Úgy döntöttünk, hogy előzőleg a menedékházhoz megyünk, csak azután fel a csúcsra. Láttuk, hogy a csúcsi K∆ jelzésen búcsújárás van. A menedékháznál nem találtunk már ülőhelye, így egy házikó árnyékában a fűbe heveredtünk le. Itt találkoztunk a mintegy 30 fős MOL-os túracsapattal (egyiket-másikat ismerősként üdvözölve), melynek egyik fele gyalogosan, másik része pedig traktor vontatta pótkocsis járművel jött fel idáig, majd a csúcs megmászása után vissza a szálláshelyig. A felhozott ebédünk és az ott kapott söröcskénk elfogyasztása után irány a szent hegy, a Madarasi-Hargita csúcs. Onnét nem egy megerőltető menet után elértük a csúcsot, ahol legalább 80-100 ember tartózkodott. Nem is fértünk az általunk vélt legmagasabban elhelyezett állított emlékhelyhez (kopjafa, vagy kereszt), így a közelben lévő kettős keresztre (Szada község állította fel) helyeztük el a megemlékező koszorúnkat.

Rövid pihenő után irány Csíkrákos! Egy darabig azon az úton mentünk visszafelé, melyen feljöttünk, majd balra elágazva a K+-on vettük célba a falunkat. Gyönyörködtünk (közben izzadtunk a hőségben) a tájban. Tisztások, kipusztult, kivágott és még élő erdők váltogatták egymást. A visszaút több mint a fele megtétele után a Csíkrákosi-Pogányvár megnézése következett volna, de egy tarvágás miatt elvétettük a jelzést, majd végre mikor rátaláltunk egy járható útra, az sajnos a keleti irány helyett északnak tartott. Csak km-ek megtétele után találtunk egy keleti leágazást, s azon folytattuk az utat, hogy ne Csíkmadarason, hanem Csíkrákoson kössünk ki.

Már előzőleg a szállásadónk közvetítésével, egy helyi fuvarossal megbeszéltük, hogy egy lovas kocsival a várhoz elénk jön. Mivel mi ott nem jelentünk meg, hát visszaindult. Szerencsére, ahol visszatértünk a jelzett útra, ott összetalálkoztunk vele, így az út hátralévő részét már azon folytathattuk. Az sem volt sokkal könnyebb, mert főleg a hátsó sor hármas ülésén arra kellett vigyázni, hogy le ne essünk.

Az Olt hídjához érve a lovak önkényesen a patakon átvivő gázlót választották. A kocsis mondta, hogy „Hát a lovaknak inni kell”.

A fogadóhoz érve teljesen „véletlenül” az egész buszos csapat nagy ovációval fogadott bennünket, közben csattogtatva a fotómasináik gombjait.

Ezen a napon mintegy 32-35 km-t (11 óra) tettünk meg 800 m szintemelkedéssel és 1500 m szinteséssel együtt. Nem kis teljesítmény!

 

3. túranap, július 23.

Előző nap, akik nem a nagy túrára mentek, egy meglepetésben volt részük. A VTSZ elnöke, Szentgyörgyi Tamás megjelent Hargitafürdőn. Ott elmondta, hogy másnap ő vezeti a túrát. A már úton lévők erről mit sem tudtak, így nekik ezen a napon a Pongrác-tetőn okozott meglepetést. Tamás megjelent családostól, túrára beöltözve. Rövid vásárlási, nézelődési és egészségügyi pihenés után felvezetett buszostól bennünket a Gyilkos-tó utáni par­ko­lóba. Onnét megmutatta a felettünk lévő szirt tetejét, hogy oda megyünk fel. Némi szörnyülködés után a 36 fős csapat azért csak-csak elindult, hogy meghódítsa a Kis-Cohárdot. Először csak jó hosszú meredek kaptató volt, s hogy ne legyen egyhangú, átváltott sziklás emelkedővé. Miután már mindenkinek kilógott a nyelve, elértük a lentről látott sziklaperemet. Csodás látvány tárult elénk. Szemben a Gyilkos-kő sziklái, alattunk a Gyilkos-tó, valamint a távolban a már bejárt, vagy bejárandó hegységek csúcsai, hágói. A közel 1350 m-es magasságban jól esett az ebédet elfogyasztani. Teli hassal elindultunk a szikla peremén a Tündérkert felső vonulatán. Sajnos zergéket (mint lehetséges látványt) nem láttunk, de a zajos csapatot figyelembe véve, nem is csodálkozom. A keleti végről már jól látszott az 1148 m magas Oltár-kő, tetején egy impozáns feszülettel. Ezek után vissza a felvezető útra, leereszkedtünk a Cohárd-hágóhoz.

Aki még nem fogyasztotta el az elemózsiáját, azt itt megtette, gyönyörködve az elénk táruló virágos rétben. Haladt az idő, így indulnunk kellett tovább. Itt külön felhívásra (hogy ne tapossuk le a virágokat) libasorban mentünk a legalább száz féle virág kö­zött, fejünket kapkodva a gyönyörűségtől. Miután elértük az erdő szélét, leereszkedtünk a Kupás-völgybe. Itt először a patakon kellett átkelnünk. Szerencsére senki nem esett bele. A kis vízesések mellett, tágabb réten, vagy a szorosban sétáltunk lefelé. Azt hittük, ezt a látványt nem is lehet felül­múlni. Tévedtünk. Elértük a Békás-szorost. Ez felülmúlta az eddig látottakat. Itt szintén libasorban, az út szélén, vigyázva, hogy egy-egy gépkocsi ne gázoljon el bennünket, csörgedeztünk a Békás-patakkal versenyezve lefelé. Kár, hogy a gépkocsi forgalmat megengedik e gyönyörű szurdokvölgyben. Hol párméternyi szélességű, hatalmas sziklafalak közötti szorosban visz az út, hol alagúton át, hol egy kicsit engedve a körülöttünk magasodó hegyeket megtekinteni. Innét több helyről alulnézetben láttuk az Oltárkőt. Majd legközelebb meg is másszuk (ha lehet!). Az egyik kanyarban elértük a Kis-Békás-eret, annak a völgyét a Kis-Békás-szorost. Ízelítőül itt felmentünk egy darabig, hogy a zuhatagokat megnézzük, hogy ízelítőt kapjunk egy jövőbeni újabb útra. Visszatérve az összeömlést csodáltuk, majd, mint akik jól végezték dolgukat (jól is végeztük) még a jóval arrébb parkoló buszt is el kellett érnünk. Még szerencse, hogy közben találtunk egy sörözőt, mert a több mint 30 fokos melegben (a szorosban még melegebb) már nem lehetett kibírni. Nagy nehezen elértük a buszt, amely visszavitt abba a parkolóba, ahol reggel leszálltunk.

Még volt egy szűk órányi időnk, hogy a túrázók is megnézhessék a Gyilkos-tót, sétálhassanak a partján, nézelődhessenek a bazár-soron, kedvet kaphassanak egy külön odatartó utazáshoz.

A sok szép élmény után irány vissza. A Pongrác-tetőnél már nem álltunk meg vásárolni, egészen Gyergyószentmiklósig csak a buszból néztük a szép tájat.

Gyergyószentmiklóson először az örmény katolikus templomba mentünk, utána pedig egy még működő vízimalmot néztünk meg. A vízimolnár olyan jól elmagyarázta a malom működését, amilyet eddig még nem hallottunk.

Visszafelé menet balra tekintve megnéztük a Nagy-Hagymás-hegyet, mellette az Egyes-kővel, amely egy későbbi túra helyszíne lesz.

 

4. túranap, július 24.

A túrák tervezése során a környékről bárkihez fordultam, a Vargyas-szorost javasolta bejárásra. Ez Orbán Balázs kedvelt helye is volt.

Az eredeti terv szerint Szelterszfürdőről indult volna, majd ott terveztük befejezni. Szentegyháza előtt a főútvonalon várt bennünket a túravezető, őt felvéve rátértünk a szoros felé vezető kaviccsal leszórt földútra. A busz mintegy 3-4 km/h-s sebességgel haladt. Vagy 1 km megtétele után egy nagy zökkenés, és megfeneklett a busz. Nem vállalták a vezetői a továbbmenést. Kénytelen-kelletlen gyalog folytattuk utunkat. Ez persze azt is jelentette, hogy visszafelé a főútvonalig kellett kigyalogolnunk. Így a táv újabb 12-13 km-el növekedett.

Szelterszfürdő a Vargyas-patak partján hosszan elnyúló üdülőhely, táborokkal, pala bányával, borvízforrással, sziklás (pala kőzet) domboldalakkal tarkítva. Útközben pár tisztavizű csermely folyik a Vargyasba, melyekből inni is lehet (én csak mosakodtam). A Kiruly-patakot átlépve megszűnt az üdülőjelleg, csak itt-ott tűnt fel egy-egy házikó. Festőien szép tájakon róttuk az utunkat, a patak két oldalán hegyekkel tarkított virágos réteken baktattunk a mintegy 30 fokos melegben.

A Tatár kápolnát elhagyva a Tatársánc (a tatárjárás idején a környékbeliek a szoros barlangjaiban bújtak el, a sáncon tartózkodó tatárokat kiéheztetve vártak, míg azok végleg elkotródtak) után felmentünk egy kisebb csúcsra, ahonnét gyönyörű rálátás volt a szurdok egyik legszebb részére. Miután beteltünk a látvánnyal, és megmutattam felülnézetben a szurdokot, leereszkedtünk a Farkas-ösvényen (itt szinte csak a farkasok tudnak lemenni) a patakhoz. A patak akkor általában 8-10 m széles, 40-60 cm mély, sebesfolyású, kavicsos-köves aljú, zuhatagos volt. Néha ettől jóval nagyobb. A partján elmentünk az Orbán Balázs barlanghoz, vaslépcsőkön felmentünk a bejáratához. Mivel nem barlangászok vagyunk, csak egy kissé merészkedtünk be, ameddig világítás nélkül lehetett. A barlangnak több kijárata is van, s az összhossza 1527 m. (A barlang falán fellelhetõ feliratok, kézjegyek tanulmányozása alapján megállapítható, hogy az idõk folyamán a szurdoknak és a barlangnak neves látogatói voltak: az angol John Paget, Jókai Mór, Wesselényi Miklós, Fekete István, Kõváry László, Orbán Balázs.)

Fotózás és pihenés után lejöttünk, kerülgetve a sok embert, akik rajtunk kívül szintén kíváncsiak voltak e szép környezetre. Kerestünk magunknak egy pihenőhelyet, ahol eltölthettük a visszaindulásig (félidő) az időnket. Ez a Ló-csűr barlangjával szemben lévő hatalmas, a patak közepén lévő sziklatömbön volt. A barlang akkora, hogy a lovaknak tényleg lenne pihenőhelye, ha ide tudnának jönni.

Itt az István elárulta, hogy visszafelé nyolcszor át kell kelni a patakon. Hát az nem volt semmi! Botokra támaszkodva, hogy a víz el ne sodorjon, ki mezítláb, ki bakancsban, megküzdve egy-egy átkelésnél, valahogy csak túljutottunk az akadályokon. Csak egyikünk esett bele a vízbe, valamint az egyik bakancs kidobásakor a táv rövidebbre sikerült a kelleténél, de gyorsan kiöntöttük belőle a vizet. Természetesen előzőleg óráinkat, a telefonokat, s egyéb értékeinket a hátizsákba raktuk, felkészülve a fürdésre. Ezek alól kivételt képeztek a fényképezőgépek, mert ugyebár a hátizsákból nem lehetett volna felvételeket készíteni.

A nyolcadik átkelést elhagyva egy szikla oldalában 20 m-re a patak felett mentünk tovább. Még szerencse, hogy a kitett rész nem volt túl hosszú. Változatos út- és terepviszonyok között km-ek megtétele után visszatértünk a már ismert úthoz, melyen idefelé jöttünk.

Mikor újra elértük azt a patakot, mely odafelé felfrissített, nekiestünk, hogy valamelyest ellensúlyozzuk a forróságban a szenvedésünket. Ettől kezdve megcsigázva, de törve nem, folytattuk utunkat Szelterszfürdőn a vendéglőig, ahol árnyas padokon ülve nagyon jól esett a jó hideg sör. Kiszámolva, hogy mennyi időnk van a reggel megbeszélt találkozóig a buszos csoporttal, visszaindultunk az útelágazásig, ahol még egy negyedórácskát pihenhettünk a busz megérkezéséig.

Mindent figyelembe véve, a több mint 30 km-es távot, a forróságot, a patakon lévő átkeléseket, s egyéb nehézségeket, megérte, hogy tízen ezt az utat választottuk. Emlékezetes marad mindannyiunk számára ez a kalandos út.

 

5. túranap, július 25.

Elérkezett az utolsó túranap. Erre a Nagy-Hagymás meghódítása jutott. Már az előző napokban is és odafelé menet is nézegettük a Nagy-Hagymás, Egyes-kő és az Öcsém-tető hegyvonulatát. Balánbányáig mentünk a busszal. A templomnál vettünk búcsút a továbbutazóktól. Balánbánya egy lerobbant bányaváros, úgy néz ki, mint aminek nincs gazdája.

A városban enyhébb emelkedő volt a patak partján, majd egyre meredekebbé vált. Végül kb. 1500 m magasságában elértünk egy jó vizű forrást. Némi vízkóstolás és pihenő után továbbindultunk. Egy szép tisztást elérve már itt-ott kikandikált az Egyes-kő egy-egy 1608 m-ig nyúló sziklatornya. A nevéhez ellentétben az Egyes-kő nem egyetlen sziklaoromzat, hanem nyolc égbetörő sziklaoszlopból áll. Itt tartottunk nagyobb pihenőt. Hárman (a fiatalabbak) meg is mászták a sziklákat. Mi, a többiek addig pihentünk.

Mikor már úgy éreztük, hogy bírjuk szusszal a továbbmenést, irány a Nagy-Hagymás. Menet közben ki-kimentünk a gyergyószentmiklósi oldalra eső sziklaperemre, csodálva a lenyűgöző szakadékokat, élvezve a gyönyörű kilátást. Úgy 1700 m-es magasság tájékán egy kecske- és juhnyájjal találkoztunk. Az egyik kis birkabárány nem is akart tőlünk megválni. A törpe borókabokrokat kerülgetve végre felértünk az 1792 m magasságban lévő csúcsra. Itt, akinek még maradt valami az ebédjéből, azt megette, majd a fotózások és a csúcs csoki elfogyasztása után toronyiránt megcéloztuk a Fehér-mezőt. Egy idő után megtaláltuk a piros jelzésű turistautat, melyen gyönyörű mezőn át egy bővizű forrásig mentünk. A forrás vizét belevezették egy hosszú itatóvályúba, hogy a nyájat itt megitassák. Mi is ittunk, de nem a vályúból.

Ezután jött a feketeleves. Rövidtávon több száz m-t kellett leereszkednünk. Csak itt-ott tudtunk kapaszkodni a néha szúrós bokrok ágaiba. Az 50-55 fokos lejtőn nem szégyenlettünk a kiálló kövekben fogódzkodva fenéken lecsúszva lejjebb jutni. De azért túléltük!

Végre a hegyszoros alján lévő enyhébb lejtésű helyre érve már normálisan mehettünk tovább. Egy erecskén át-át kellett néha mennünk, de ez jól is esett, mert a melegben le kellett hűtenünk arcunkat, karunkat.

Az Olt-bükke tövében a Torzás-saroknál elértünk egy műutat, melynek túloldalán az Olt-patak jött be jobbról. Teljesen a műútig bekerítve szigorúan védett terület van a patak partján. Innét gyönyörű rálátás van a Nagy-Hagymás szirtjeire. Ezt masináinkon meg is örökítettük, hogy a jövőben lássuk, hogy hol jártunk.

A műút ellenére nagyon szép táj az Olt völgye. A patak keresztezi az utat, majd utána kiszélesedve a Balánbányai-víztározóban folytatódik. A leeresztő zsilip után már kezdődik a város. Itt bezárt, omladozó üzemépületek között ment tovább az út, mígnem elértük a város közepét, ahol a kiindulási helyünkön a megbeszélt időben várt bennünket a busz. Azért még arra futotta, hogy finom söröcskével leöblítsük az út porát. Ne gondolja senki, hogy a túrákon résztvevő 10 fő egy részeges banda (mivel a legtöbb túra a sörözéssel fejeződött be), de a 30 fok feletti hőfokot, a hosszú fárasztó gyaloglásokat másképp nem lehetett kibírni.

Most már kissé felüdülve beszálltunk a buszba, és abban a pillanatban eleredt az eső.

 

Szöllősi Mihály

 

Vasutas Turista Történelem

50 éve történt

IX. Országos Vasutas Természetjáró Találkozó Balatonfüred Siske-forrás, 1960. augusztus 14-21.

Megjelent 638 fő, 23 szakosztályból. Az újonnan megalakult önálló Lokomotív Természetbarát Egyesület első országos találkozója az MTSz nemzetközi nagytáborában, annak vasutas altáboraként került megrendezésre a fenyvesben, sátorozással. A tábort Bathó Norbert, Edőcs Pál és Trencséni Zsigmond vezette. Szerepelt a programban hajókirándulás, autóbuszos-túra, közös tábortüzek, zádorvári túra, éjjel-nappali nemzetközi tájékozódási Balaton-kupa verseny, melyet a BVSC versenyzői nyertek meg.

 

40 éve történt

XVII. Országos Vasutas Természetjáró Találkozó Abaliget, 1970. július 20-23.

A találkozót a Vasúti Főosztály szakosztálya rendezte Forgó János vezetésével. Az érkezés napján esti tábortűz szerepelt a programban zászlófelvonással egybekötve. Másnap délelőtt tréfás ügyességi és „fától-fáig” tájékozódási-verseny volt. A délutáni tanácskozást másnap a szakosztályok önálló mecseki túrái követték. Az utolsó napon pihenéssel, strandolással és táborzárással fejeződött be a találkozás.

30 éve történt

XXVII. Országos Vasutas Természetjáró Találkozó Velence, 1980. augusztus 29-31.

A találkozót Szakbizottságunkkal együtt a Székesfehérvári MÁV Előre Szakosztálya rendezte Bankó János, és Dobos János irányításával, 300 fő részvételével. Keretében autóbusztúra volt Tác-Gorsiumba, gyalogtúra Kápolnásnyékre, este tábortűz. Másnap, hajókázás a Velencei tavon, gyalogtúrák a Velencei hegység szép turistaútjain és városnézés Székesfehérvárott. De volt vetélkedő, vetítés, szakosztályvezetői értekezlet, sőt svéd verseny is. A résztvevőknek módjuk volt még a martonvásári kastély és park megtekintésére is.

20 éve történt

1990. február. Alapos előkészítés után, a megváltozott társadalmi viszonyok között 1990. II. 24-én általános óhajra – most már a MÁV vezetésének jelentős anyagi támogatásával – megalakult a „Vasutas Természetjárók Szövetsége”, mint önálló jogi személy, 28 szakosztály részvételével. Az immár demokratikusan választott Szövetség nagyrészt folytatta a Szakbizottság hagyományos rendezvényeit és új külföldi kapcsolatokat épített ki Erdélyben. A szervezőmunka elsősorban Szentgyörgyi Tamásnak ügyvivőnek köszönhető, akit Rigó Zoltán, a Bp. MÁV igazgatója, mint elnök támogatott. A további választott tisztségviselők az alábbiak lettek: Vadászy Pál, Rósa László, Borkúty Ernőné, Reményi Pál, Nagy Ottó, Dobozy László és Kőhalmi Vilmos.

XXXVII. Országos Vasutas Természetjáró Találkozó Szekszárd, 1990. jún. 22-25.

E találkozó már az önálló Vasutas Természetjáró Szövetség rendezésében zajlott le a Sió-kempingben, 158 fő részvételével. Az érkezés napján már városnézés volt Szekszárdon, majd azt szakosztályi megbeszélés követte. Szombaton vasúttal Pörbölyre, onnan a Gemenci erdőn át kisvasúttal Bárányfokig utaztak a résztvevők. Ezután gyalogtúra következett a Sió-parton, majd este vetélkedő és tábortűz zárta a napot. Vasárnap gyalogtúrára került sor a szekszárdi dombvidéken, illetve a Déldunántúli Kék-túra Mecseknádasd-Mórágy közötti szakaszán (26 km) autóbusz közbeiktatásával. Hétfőn volt még mód szakosztályi programok lebonyolítására is.

10 éve történt

XLVII. Országos Vasutas Természetjáró Találkozó Sopron – Brennbergbánya, 2000. június 21-25.

Az új évezredbe lépő jubileumi találkozónkat Sopronban rendeztük meg 26 tagszervezetünkből 290 fő részvételével. Szálláshelyünk a brennbergi völgyben a Gyermek és Ifjúsági Táborban volt, ahol ki-ki választása szerint kőházban, vagy sátorban helyezkedett el.

A programok megválasztásában, lebonyolításában oroszlánrészt vállalt a Soproni VSE Természetjáró Szakosztálya. Mindhárom túranapon soproni barátaink jól sikerült hosszú- közép- és rövidtávú gyalogos túrát vezettek a hegység legvonzóbb pontjainak, látványosságainak bejárására. Ugyancsak minden nap két autóbusszal tartalmas belföldi Fertő-tó környéki körút volt a programban. Ennek során megtekintették a fertőszéplaki Vasúti Lámpa múzeumot, - melyet gyűjtője, Haragovics József GYSEV vontatási főnök rendkívül színesen mutatott be, - a fertődi Eszterházy kastélyt, a nagycenki Széchenyi kastélyt, és a fertőrákosi kőfejtőt. Az egyórás fertő tavi hajókázás is emlékezetes marad. Az első és a második túranapon fakultatív ausztriai kirándulásokra is sor került a Pernitz környéki Mirafalle vízesések (92 fő) és a Mixnitz melletti Bärenschutzklamm létrás, doronghidakkal tarkított szurdokainak (45 fő) bejárásával. A nagy szárazság miatt tábortüzet nem rakhattunk, ezért a Tolvajárok bejáratánál lévő SVSE kulcsosház barátságos környezetében hangulatos nótaestet tartottunk, megízlelve egyúttal a táj jellegzetes zamatos nedűit is. A harmadik túranap végén helytörténeti-, vasúti- ismereteikről, tájékozódási készségről adhatott számot vetélkedő formájában a résztvevő 17 csapat; melyet holtverseny után a Lokomotív TE nyert a BKV Előre csapata előtt.



Érdekességek

Gyergyói csapattal Siklódon

 

A kirándulást az EKE Gyergyói Osztálya szervezte. A népes csapat két mikrobusszal érkezett Alsósófalvára, itt csatlakoztunk hozzájuk. Túravezető Simó Ádám nyugalmazott földrajztanár Gyergyószentmiklósról, helyismerettel besegít Cseresznyés Attila tanár a parajdi iskolától, de jelen van dr Gereöffy Ferenc, az osztály vezetője.

Rövidítésekkel indulunk neki a hegynek, a tetőn erdőbe jutunk, itt Cseresznyés Attila meredek ösvényen vezet le egy kőgombához, amely azért érdekes, mert távol a Görgényi-havasok gerincétől kemény andezit kőzetből képződött. Onnan visszamászunk a tetőre, az 1025 m magas erdővel borított Sipos-kőre. Ez a csúcs. Csoportkép, majd kimegyünk az erdő szélére. Úgy tekintünk le az alattunk levő Szovátára, mint Árpád magyarjai a Kárpát-medencére a Feszty-körképen. De mi nem látunk olyan messzire, csak a Nyárádmente legmagasabb pontjáig, az 1080 m magas Bekecsig.

Irányt változtatunk, az erdő túlsó oldaláról kijutva feltűnnek Siklód piros háztetői a gyümölcsfák koronái közül.

Siklód Maros és Hargita megye határán fekszik a Siklód-patak völgyfőjében, a Sóvidék szélén, 700-800 m magasságban. Megközelítheő Parajdról is, innen tíz km a távolság légvonalban. Igazi „hegyreszúrt falu a világ végén”. Közigazgatásilag Erdélyhez tartozik Küsmöd, Énlaka és Kőrispataka településekkel egyetemben.

Beereszkedünk a faluba, a református templomban Rab Vilmos tiszteletes ismerteti a helység történetét. Megtudjuk, hogy Siklód nagyon régi település, a hagyomány szerint a tatárjárás idején már létezett és két kecskepásztor alapította. Az 1661-es tatárdúlás idején a lakosság a Dávidvára nevű helyre menekült, ahol a véd művek nyomai láthatók.

A régi templom 1635 és 1645 között épült, de az 1929. évi földcsuszamlás annyira megrongálta, hogy bár 1947-ben javították, 1951-ben mégis le kellett bontani. Az új református templomot 1994-ben építették Kós Károly eredeti tervei alapján. A mennyezeti kazettákat Stefanovics Péter és Elekes Károly ingyen festette, az anyagot az Illyés Alapítvány biztosította.

A templom mellett áll a fa harangláb, melyet Csíkfalvi Csók János épített 1784-ben. Az építmény érdekessége, hogy nincs benne vasszeg és egyike Erdély legszebb haranglábainak. Harangozáskor a harangozó mindig felmászik a harangokhoz, ahonnan szép időben akár a Déli-Kárpátokig ellátni.

Indulunk vissza a csendes, szinte néptelen falun keresztül. Pedig valamikor népes falu volt, az 1950-es években 1500-an lakták, 1992-ben már csak 493 lakosa van, jelenleg 415 házszámmal, 160 gazdasággal és 300-as lélekszámmal rendelkezik a falu. Sokan települtek Székelykeresztúrra, az idén március 15-én az ünnepségen a Siklódról elszármazottak kórusa énekelt.

A falu valóságos skanzen, falumúzeum. Siklód építészete alig változott az elmúlt egy-két évszázad alatt. A falukép egységes, az épületek nagy része hagyományos építőanyagokból és technológiákkal épült. Ma Siklódon szinte csak idős emberek élnek, azokat a házakat, melyekben már nem laknak, a helybeli örökösök gondozzák, rendbe tartják, a lakóházak berendezéseit meghagyják eredeti állapotukban, így vendégfogadásra is alkalmasak. Valamikor a siklódiak a cseresznyetermésükről voltak híresek, de fafaragásokkal is járták a piacokat. Ácsolt ládákra szakosodott falu volt, termékeiket gabonára cserélték, mert a falu határa köves, gyenge termőképességű.

Az első és második világháborús emlékmű és a turulmadaras Millenniumi emlékoszlop is a gazdagabb múltra utal, valamint az emeletes iskola épülete is gyerekzsivajtól volt valamikor hangos. Most lehangoló képet mutat, egy osztálytermet használnak az elemi oktatás számára.

Kiérünk a faluból, a 991 m magas Küsmödi-kő alatt jutunk ki a gerincre s betekinthetünk újra Alsósófalvára. Megúsztuk eső nélkül, közben Csíkszeredán jégeső vonult át, mi ennek csak a nyomait láttuk már.

Pomjánek Béla

 

Kedves Turista Barátaink, Tagjaink!

 

A Vasutas Természetjárók Szövetségének Elnöksége ezúton mond köszönetet mindazoknak, akik az SZJA törvény adta lehetőségével élve Szövetségünk javára ajánlották fel a 2008. évi személyi jövedelemadójuk 1 %-át, mely összesen 184.446.-Ft-ot tett ki.

A közgyűlési határozat értelmében az így befolyt összeget a 2010. évben, a Debrecenben megrendezésre kerülő 57. vasutas találkozóra fordítjuk.

Szeretnénk, ha tagságunk átérezné a lehetőséget, és az SZJA törvény alapján a személyi jövedelemadójának 1 %-át a jövőben is a szövetségünk javára ajánlaná fel.