Duna-forrás kerékpártúra beszámoló

Szülőkategória: Beszámolók
Módosítás: 2014. november 11. kedd, 16:59

DUNA-FORRÁS KERÉKPÁRTÚRA BESZÁMOLÓ


Négy éve Passautól majdnem Bécsig kerekeztünk az osztrák Duna-szakaszon, két éve meg
a német Duna-szakasz alsó felét teljesítettük Neuburgtól Passauig. Tavaly ősszel a Bécs-
Pozsony-Budapest szupermaraton keretében Bécsből Pestre tekertünk. Idén a „kör
bezárult”, ugyanis most a Duna forrásaitól kerekeztünk a német Duna-szakasz első felében
Neuburgig. Így a Budapest feletti Duna mellett végig kerékpároztunk!

 

Augusztus 22, péntek és 23, szombat
Éjszaka indultunk egy 9 személyes kisbusszal és a hozzá csatolt utánfutóval. Utóbbit a
kormányokat elforgatva jól megtöltötték kerékpárjaink és csomagjaink. A váltott vezetésnek
köszönhetően kora délután elértük kiinduló célállomásunkat a Fekete-erdőben fekvő
Furtwangent, amely felett levő Brenden található a Breg patak eredete.
Az itt található felirat: „Duna-forrás. Itt ered a Duna fő folyója a Breg a tengerszint felett 1078
m magasságban, 2888 km-re a Duna torkolattól, 100 m-re a Duna és a Rajna, a Feketetenger
és az Északi-tenger vízválasztójától.” Itt még terpeszben álltunk a „Duna” felett.
A Breg forrásánál Donauquelle Donaueschingenben
Németországi kerékpártúra 2008
Érdekes, hogy ez a patak 48 km-rel arrébb, Donaueschingennél a Brigachhal egyesülve lesz
csak Duna. Sőt, bonyolítja a helyzetet, hogy az összefolyás előtt még van
Donaueschingenben a Fürstenberg hercegi kastély parkjában egy szép kis medencével
kialakított, Tiberius római császár által hivatalosan elismert forrás is. Ennek vize még
mesterséges földalatti csatornán keresztül a Brigachot táplálja. Itt találhatók a dunai
nemzetek által küldött márványtáblák is. A magyar táblán József Attila A Dunánál című
verséből vett idézet olvasható.
Hogy az időrend se sérüljön, el kell mondani, hogy az esős időjárás miatt Furtwangenből a
Donaueschingentől 5,5 km-re Pfohrenben, a Riedsee partján levő kempingbe hajtattunk,
ahol gyors sátorverés után elhelyezkedtünk. Sajnos hideg éjszaka volt, többen meg is fáztak.

Augusztus 24, vasárnap
Másnap, igen ködös reggelen immár kerékpárokon betekertünk Donaueschingenbe. Ahol a
másik két nevezetes helyet (kastélykerti forrás, Breg-Brigach összefolyás Dunává) is
felkerestük sűrű fényképezőgép csattogtatások közepette. Aztán visszamentünk a
kempingbe az idő közben kisütő naptól megszáradt sátrakért és nekivágtunk a nagy útnak –
kis lépésekkel.
A Breg és a Brigach összefolyik Dunává Hallépcső a duzzasztón
Utunk során majdnem kizárólag a normál forgalmi utaktól távol kerékpároztunk többnyire
aszfaltozott utakon. A mezőgazdasági táblák, parcellák között vezető utakon többször
találkoztunk munkából jövő-menő traktorokkal, ritkán autókkal, viszont elég sűrűn
kerékpárosokkal. A murvás utak is gödörmentesek, kezeltek voltak!
Az utak jelzése eleinte kiváló volt, később azért ez kismértékben romlott. Néhol pedig nem
egyezett meg a jelölt út az 1997-es kiadású térképen szereplővel. Ilyenkor többnyire az
történt, hogy a jelzés elvitt az érintett lakott terület érdekességeit, szépségeit megmutatni.
Még az 1:50.000-res léptékű térképről: a lila, piros, sárga színek, illetve a szaggatások és
pontsorok, a tájékoztató jelzések, a távolságok kilométer jelölései, valamint a kapaszkodókat
jelölő nyilak igen jó tájékoztatást adtak mindvégig. A térkép fűzése és alakja egyaránt
szolgálta a kézre állóságot és a tartóban való elhelyezhetőséget.
Immendingenben álltunk meg, hogy elfogyasszuk ebéd-szendvicseinket. A négyszög
alaprajzú, kerek-saroktornyos kastély előtti tér, mely jelenleg városházaként üzemel, remek
lehetőséget biztosított erre az érdekes, busószerű alakokkal díszített kútjával. Majd rövid
kerekezés után elértük a Duna-süllyedésnél levő sátrazó helyünket. Itt egyéjszakás
sátorozási lehetőség van korlátozott mosdási lehetőséggel, büfével a kerékpárosok részére.
Immendingen alatt a Dunával is megesik az, ami a hegyi patakoknál gyakran tapasztalható,
vagyis a víz eltűnik, elbúvik, elsüllyed és csak később tör, szivárog újra a felszínre. A
vízszegény időszakban így sétálni, járkálni lehet száraz lábbal a mederben! Ezt egy rövid
2
Németországi kerékpártúra 2008
szakaszon megtettük mi is. A mederbe ereszkedés még sáros volt, de aztán már csak kő,
meg kő, meg kő. Az egyik zárvány pocsolyában két méretes halat is láttunk szenvedni. A
rövid napi szakasz miatt a vacsorafőzés mellett jutott idő egy kis ultizásra is! 35,5/100
Immendingen, városháza Séta az elsüllyedt Dunában

Augusztus 25, hétfő
Sátorbontás után az első település Möhringen. Az itteniek hamiskásan kacsintva mondják,
hogy itt ered igazából a Duna, mert hogy az elsüllyedt víz itt jön vissza a mederbe.
Möhringen, városháza Tuttlingen
Előre kell bocsátani, hogy a Duna német szakasza végig van vízlépcsőzve. Vagyis az alsó
duzzasztó (legtöbbször erőmű is van benne) vízszintje úgyszólván megegyezik a felette levő
duzzasztó alsó vízszintjével. Ebből adódik, hogy folyóvíz, netán vadvíz nincs sehol sem. Az
alsóbb szakaszoknál már szinte tóvá duzzad a folyó. A halak mozgását hallépcsővel oldják
meg.
Tuttlingenben láttunk először az erre a tájra jellemző gerenda-betétes építkezési eljárást. A
viszonylag hosszabb napi táv miatt a településeken nem nagyon nézelődtünk. Mühlheim
után a völgy összeszűkül a Sváb Alb szorításában, szép sziklafalak között kanyarog a Duna.
Ma inkább a természeti szépségek megfigyelésének szenteltük a napot. Egy
parasztgazdaságnál, a Ziegelhütténél ebédeltünk és néztünk körül egy kicsit az állatok körül
is. Aztán meredek emelkedő következett kerékpár tolással és aztán persze a hosszan
elnyújtott lejtő murvás erdei úttal. A sziklák tetején itt-ott kibújt Bronnen kastélya, később
3
Németországi kerékpártúra 2008
pedig Wildenstein vára is. Aztán Sigmaringen előtt széttárul a táj, elmaradnak a meredek
emelkedők.
Sváb Alb Schloss Bronnen
Wildenstein várai Gutenstein
Inzigkofen, parasztmúzeum Orchideák Laizban
Laizban még megcsodáltuk egy kertészet virágüzletének orchideáit és egyéb csodáit, majd
begurultunk Sigmaringenbe. A kemping bejáratánál ügyesen kialakított, felnőttek épített
mászókára akadtunk. De már nem volt kedvünk beülőbe, sisakba bújni. A lemenő nap
sugarainál egy mesebeli palota képe mutatta, hogy milyen csodák várnak ránk holnap a
romantikus, pompás neogótikus kastélyban. 65/350

Augusztus 26, kedd
Reggeli és sátorbontás után Sigmaringenbe tekertünk. A rajzfilm megelevenedett: a
gyönyörű soktornyos Hohenzollern-kastélyban voltunk az első idegenvezetés idejére. Sajnos
a nyelvet nem nagyon értettük, de ami a szemünk elé tárult, annak leírásához,
4
Németországi kerékpártúra 2008
visszaadásához írói véna kellene. A Hohenzollern ház az egyik legrégibb és legismertebb
sváb főnemesi család. A család tagjai voltak brandenburgi választófejedelmek, porosz
királyok, német császárok, számos európai uralkodóházban játszottak szerepet. Az épület
berendezése pazar, arany és ezüst ötvösremekek, történeti emlékek láthatók. Itt van Európa
legnagyobb, kb 3000 darabos magán-fegyvergyűjteménye is. Külön épületben található a
kocsimúzeum. Csak délután indultunk útnak.
Sigmaringen, Hohenzollern kastély – nem rajzfilm illusztráció!
Scheer elbűvölő fekvésű település a Duna szűk 180 fokos kanyarulatában. Neufra
függőkertjétől többet vártunk, de a felette levő privát kastély kárpótolt bennünket a kis
kitérőért.
Scheer Neufra, kastély
Riedlingenen csak keresztül hajtottunk, hogy a nem túl távoli Vöhringer Hof tanyájának
kempingjében sátrazhassunk, vacsorázhassunk. Ez tulajdonképpen egy lótenyésztő
gazdaság a Schwarzach patakocska partján, a vendéglátás csak mellékes foglalkozás
számukra. Majd persze azért visszakerekeztünk egy kis esti városnézésre is. 37/100

Augusztus 27, szerda
Ami az esti fényben nem volt látható, az reggelre megvilágosodott. Ez a város sem
tűzvésznek, sem fosztogatásnak nem vált áldozatává, így kis ékszer az egész. A bájos
óváros megőrizte középkori arculatát, keskeny utcácskáit favázas házak szegélyezik. A
5
Németországi kerékpártúra 2008
város jelképe a messziről látható zöldtetős tornyú Szent György templom. Oltára fölé
hálóboltozatos gótikus mennyezet borul.
A lépcsős oromzatú XVI. századi városháza jellegzetes gótikus épület. Érdekessége a
„Schöne Stiege”, a „szép lépcső”. A név a gazdapolgár házának külsején elhelyezett, a
csűrbe vezető tölgyfa lépcsőre utal.
Riedlingen, St. Georgs kirche „Szép lépcső”
Zwiefaltendorf, söfőzde, XVI. sz-i Bodmann-kastély
Városnézés után visszamentünk sátrat bontani, ezután folytattuk utunkat. Zwiefaltendorfban
nem sikerült megnéznünk a parányi cseppkőbarlangot, helyette egy kis sörfőzdét találtunk.
Rechtensteinben rövid defektjavító megállásunk volt, majd kitérőt tettünk Obermarchtalba kis
zegzugos, építés alatt levő utcácskákon át. Az 1711-ben létesített premontrei kolostor
temploma a legrégibb felső-sváb barokk templom. A kolostor szépsége, vagy a kilátás, vagy
az üde fű, nem tudom mi hozott össze vagy 30-40 biciklist. Minden esetre mi is itt költöttük el
ebédünket. Sőt még ebéd után szunyókálásra is futotta az időnkből.
Aztán Untermarchtal, illetve a Duna szűk kanyarulatában fekvő, több évszázadig Ausztriához
tartozó Mundergingen következett. A szabad birodalmi városokat megillető előjogai miatt
polgári jómódról árulkodnak az egyházi és világi épületek.
Ehingenben pórul jártunk. A jelzések egy kicsit hiányosak voltak, így az aznapi bevásárlás
után nem jó irányba indultunk. Aztán ráleltünk ugyan a jelzésre, de a következő elágazásban
6
Németországi kerékpártúra 2008
– mint később kiderült – megint csak rossz irányba fordultunk. Aztán meglett a városból
kivezető út, de ez éppen egy nagyforgalmú országút volt. Inkább visszafordultunk előbb csak
tolva a gépeket, majd nyeregbe szállva. Némi segítségkérés után visszamentünk abba a
kereszteződésbe, ahol balra jöttünk a jobb kanyar helyett és hipp-hopp már a helyes úton is
voltunk.
Rechtenstein, Burg Howart Munderkingen
Ezután már ment minden mint a karikacsapás. Illetve ez a karikacsapás még előbb jókora
emelkedővel kezdődött a főtérről elindulva a város széle felé. Persze ezen a környéken
minden emelkedőnek megvan a lejtője is, most ez éppen Nasgenstadt lakott területére esett,
így nem lett újabb sebességi rekord döntés. Innen már csak egy tízes volt hátra az ersingeni
kempingünkig. Ahol egy bikákat nevelő gazda udvarán elhelyezett konténerekben volt a
vizes blokk. 60/300
Ehingen Ulm, Duna-part, Mészáros torony

Augusztus 28, csütörtök
Ersingentől, a kempingtől búcsút vettünk. Igyekeztünk, mert a napi teljesítmény mellett ma várt
ránk Ulm városa, az ősi alemann településből kifejlődött kulturális, gazdasági központ,
közlekedési csomópont! Észre sem vettük, mert a másik parton Ulm előtt betorkolt az Iller a
7
Németországi kerékpártúra 2008
Dunába, innen tekintik a Dunát folyamnak. És Ulmtól van 200 méterenként folyamkilométer
tábla is.
És milyen volt a fogadtatás Ulmban? A várfalon a nagyobb Duna-parti városok jellegzetes
plakát-képével. A várfalon átbújva pedig mindjárt a „szánkban” volt a Mészáros-torony és a
belváros a városházával, azon is a homlokzatán elhelyezett csillagászati órával! Pár lépés és
ráláttunk a derékig felállványozott késő gótikus székesegyházra, melynek tornya a maga 161,6
méterével a világ legmagasabb templomtornya, melyet most nem másztunk meg, bár a 768
lépcsőfokon 143 méterig fel lehetne jutni.
Ulm, városháza székesegyház
Másfél óra alatt gyalogosan körbesétáltuk a hangulatos utcácskákat, be-be nézegettünk az
üzletekbe, és persze rengeteget fényképeztük a számunkra szokatlan stílusú, fagerenda
betétes falú házakat.
Ulm, ház Óratorony
8
Németországi kerékpártúra 2008
Ulm után faltuk a kilométereket, hosszú sík egyenesek következtek. Günzburgnál keresztül
hajtottunk a Dunán oda- és vissza is, majd a Duna partján a töltésen kerekeztünk tova.
A Duna Ulm alatt Dillingen
Offingen magasságában aztán a vasút mellé pártoltunk Gundelfingenig. Itt egy kicsit
forgolódtunk a táblák szerint, a térképtől eltérve. Lauingen után, már Dillingen határában egy
kis jéghideg vizű medencécskében körbe-körbe sétálva gondolkodtunk a megtisztuláson.
Aztán megérkeztünk a Duna-parti csónakház kempingjébe, ahol a túra legmelegebb
éjszakáját töltöttük. 80/100

Augusztus 29, péntek
Dillingen egyházi és építészeti emlékei miatt a „Sváb-Róma”. Az egykori egyetem és jezsuita
kollégium ma Tanártovábbképző Főiskola. A rokokó kezdeti időszakának gyöngyszeme a
Ferences-templom. Élményteli volt a Középső-kaputorony, a reneszánsz oromzatú
városháza és a történelmi utcakép. A várost nem a Duna-partján, hanem a rövidebb
változatot kínáló közút melletti kerékpárúton hagytuk el és percek alatt Steinheimben voltunk.
Nem tértünk be China Palastba, de megnéztük a mellette levő templomot és a jelenkori
hőszigetelés metódusát egy háznál.
Schloss Höchstadt Donauwörth
Höchstadt reneszánsz kastélya négyszög alaprajzú, sarkain kerek tornyok magasodnak.
Befizettük magunkat és bejártuk a másodiktól pincéig. Részt vettünk a spanyol örökösödési
háború legvéresebb, leghíresebb itteni csatájának hadmozdulatait animáló-vetítő előadáson
is.
9
Németországi kerékpártúra 2008
Blindheim, Greimheim, Rettingen, Zusum érintésével érkeztünk meg Donauwörth kenu
clubjának a Wörnitz partján fekvő kempingjébe. Sátorverés után shoppingolás, városnézés
és persze vacsorafőzés szerepelt még a napirenden. 42/75

Augusztus 30, szombat és 31, vasárnap
Másnap reggel rá sem ismertünk a város főutcájára és környékére. Ugyanis old timer autók,
motorok, traktorok, lakókocsik kiállítása között özönlöttek a látogatók szana és szerte. Időnk
bőven lévén mindent megnéztünk, lefényképeztünk, csak győzze a kedves olvasó megnézni
majd a vetítésen!
Marxheim után nem az országúti, hanem a Duna-töltés melletti kerekezést választottuk, elég
rendesen fújt a pofaszél. Ebédünket a tóvá duzzasztott parton, egy kis vitorláskikötőnél
költöttük el. Bertholdsheim, Stepperg, Riedensheim, Bittenbrunn és máris előttünk
magasodott a mészkősziklára épített, két éve látott Neuburg! Itt kezdtük két éve egy
fergeteges utcabállal a németországi kerékpártúra alsó felének teljesítését. Felmentünk a
kastélyba nosztalgiázni és szerencsénkre olyan részbe is eljutottunk, ahol akkor nem
voltunk. 38/230
Neuburg, kastély Mária-kút
Aztán a kempingben lemondtuk a szállást, mert úgy döntöttünk, hogy inkább a kisbuszban
töltjük az utolsó éjszakánkat, hogy vasárnap még legyen idő a rendrakásra, regenerálódásra.

Résztvevők:
Bakos Dorottya, Csiszárik Imre, Csiszárik Imréné, Benedekné Dr. Bodnár Katalin,
Ordasi János, Kerekes Zsolt, Horváth János, és
Borsos Gábor