Bécs - Pozsony - Budapest Szupermarathon 2007 - kerékpárral

Részletek

Szülőkategória: Beszámolók

Módosítás: 2014. november 11. kedd, 16:59

Bécs - Pozsony - Budapest Szupermarathon

2007 - kerékpárral

Október 18-án hajnalban indultunk Budapestről vonattal Bécsbe. Kerékpárjainkat a kísérőkocsink tetején, illetve egy utánfutó belsejében szállítottuk. A Westbahnhofon találkoztunk és sajnos csatlakozott hozzánk az eső is.

Kitekertünk Schönbrunnba, végigsétáltunk a parkban és egy grand tour keretében megtekintettük a kastély nagyobb részét is. Mire végeztünk elállt az eső és a Wien patak mentén eljutottunk a város szívébe. A Karlsplatzon átérve alkalmi idegenvezetőnkkel az Operánál találkoztunk, onnan sétáltunk a híres Kärntner Straβe csillogó-villogó kirakatai mellett a Stefanskirchéhez. Majd tovább mentünk a Hofburgba, illetve elérve a ringet újból nyeregbe szálltunk és a Duna-csatornán át jutottunk az Augarten melletti szállásunkra. A szükséges kerékpár reparálások után megnéztük, hogy holnap merre kell elindulnunk, egyesek az esti Bécsben gyönyörködtek még egy kicsit.

19-én a reggeli elköltése után indultunk a verseny rajtjának helyszínére, a Práter-beli Ernst Happel stadionba. Megkerestük a futóversenyen induló ismerőseinket, lefényképeztük a rajtolókat, majd gyorsan utánaeredtünk a mezőnynek. Az egyik hídon oda-vissza egyik-másik oldalon haladva búcsúztunk Bécs látványától, majd a Duna partján jutottunk ki a városból Schwechat irányába. Többnyire kerékpárúton, de néha murvás úton haladtunk tovább az első váltóhely, Pellendorf felé. Itt, mint később mindenhol felfújható kapuzatok között elektronikus érzékelőkkel mérték a résztvevők idejét és ez után történt a csip boka feletti át-tépőzárazásával a váltás. Tovább barátságos kis falvakon értük el a napi felezőt, Stixneusiedl-t. Kis frissítés után továbbra is lapos területen hajtottunk Schönabrunnig.

E sorok íróját meglepte az a barátságos, segítőkész, együtt érző, ösztönző, drukkoló-buzdító hangulat, amely végig jellemezte utunkat. Persze a cukkolás, évődés sem maradt el. A futók nagy többsége mellett birka türelmű kísérő kerékpárosok haladtak, kormányra rögzített kosárban a lábmasszázson kívül minden volt amit csak kívánhat a kísért futó: bíztató szavak, rádióból szóló zene, enni-inni való, frissítő és mindenféle színű energia ital. A csapatokat kísérő kocsik meg megelőzték a futókat és a váltótársak tartották a futóknak a frissítőket. Majd lemaradva újból előre mentek új állomáshelyükre. És a falusiak is mindenhol kitettek magukért. Volt, ahol a tűzoltóság előtt, máshol az iskolánál, de minden egyéb helyen elhelyezett asztalokról banándarabkákat, szőlőcukrot, teát, vizet kínáltak az aktivisták. A gyerekek sorba állva menet közbeni pacsikat kértek és kis papírzászlócskákkal integettek a hideg ellenére rendületlenül.

Menet közben találkoztunk a futókon kívül velünk együtt haladó kerékpárossal, kerékpáros csapattal, mozgássérült triciklissel, rolleresekkel, görkorizókkal. De a futók között is volt mozgássérült, bakancsban-egyenruhában futó. A feliratokból kiderült, hogy vannak innen-onnan tűzoltók, katasztrófa elhárítók, légierősök, kortalan futónők, stb.

A szlovák határ előtt már szintesebb, dombosabb szőlővidékre értünk. Rövid jégeső zápor érte el a mezőny még ekkor erre haladó részét. Kis heurigerek (vendégváró borospincék) mellett értük el a határt, ahol már Schengen szellemében lépünk át. Messziről látszottak már a Pozsony-széli lakótelepek, majd később a vár is feltűnt. Közeledve már látszott a ferde pilonos jellegzetes átkelő feltűnő alakja. Az aljában vezető kerékpárúton majd mindjárt Pozsony szívébe értünk, ahol a rendezők sátrát éppen felborította a viharos szél. A cél mögött élő zenés színpadról szólt a zene. Mi még elbóklásztunk egy kicsit a belvárosban, fényképeztük a jellegzetes szobrokat és a szépen felújított régi-régi épületeket. Aztán a városszéli új negyedben levő szállásunkra tekertünk. Ott finom forró fürdő után egy bevásárló központban próbáltunk szlovák ételeket találni. Nem volt könnyű, mert ott is amerikai és kínai éttermek voltak többségben.

20-án reggel 40 perccel tervezetten elkéstük a korai rajtot. Majdnem rá is fáztunk a kényelmességünkre. Egyrészt mert csak 2 fok volt, másrészt meg azért, mert alig találtuk meg a kivezető utat. A rajtot félig már lebontották, a hó is szállingózott, segítőkészséget sajnos most nem tapasztaltunk. A gps segített ugyan valamit, végül is nagyjából arra haladtunk amerre a mezőny is mehetett. Aztán amikor már azon gondolkodtunk, hogy direktben megyünk Győrbe, akkor tértünk rá arra a kerékpárútra, amely Dunacsúny felé vezetett. Itt értük utol a mezőny legvégén kocogót, az egyedül csak őt kísérő zárókocsit és mentőt. Áthaladtunk a Duna vizét táplálgató műtárgyon, aztán szépen sorban következtek a Duna-csatorna és az Öreg-Duna közé szorult kis falvak: Doborgaz, Vojka (itt sikerült a kocsma kandallója mellett felmelegednünk), Nagybodak, balkéz felől meg folyamatosan �kísért� bennünket a több emeletnyi magasságú töltés. Két helyen láttunk az itteni Szigetközt tápláló kiágazást. A nyári vízitúrán felkeresett Dunakiliti fenékküszöböt most szlovák oldalról is lefényképeztem. Majd a bősi erőműhöz értünk. Felérve a töltés tetejére a tengerré duzzasztott Duna tárult szemünk elé. A turbináknak csak morajlását hallottuk. A két zsilipkamra közül csak az egyik üzemelt, a másikat éppen javították. A műtárgy tetején értünk ki a védett területről Bősre, itt volt a harmadik váltás helyszíne. Innen még tűrhető volt a forgalom, de aztán felértünk az E575-ös útra, ahol aztán már kamiontól kezdve minden jött mellettünk. Aztán magyar területre értünk megint csak schengeni technikával (útlevél ellenőrzés nélkül). Jó, hogy az első lakott településnél, Vámosszabadinál lejöhettünk a nagyforgalmú útról és már Győr közigazgatási területén belül is voltunk. Aztán pillanatok alatt mai útszakaszunk végére a Rába Quelle élményfürdőhöz értünk. Innen már csak egy ugrás volt a szállásunk.

21-én délelőtt a következő rövid etap miatt 10-kor indult a mezőny a győri polgármester rajtpisztolyának dörrenésére. Most először sikerült kerékpárosként elérnünk az élen futókat és a felvezető kocsit. Így találkozhattunk az élmenőkkel is. Bőny különösen emlékezetes mindnyájunknak. Itt történt, hogy a falu nyugdíjas klubjának tagjai olyan sütemény kínálatot vonultattak fel, hogy szemünk-szánk elállt tőle. Legalább ötféle zserbó szeletet kóstoltunk végig! Kaptunk kis táblácskákat és jó szót is. Aztán következett Bábolna, Nagyigmánd és Kocs. E helyt még egy kis szekértolásra-húzásra is futotta erőnkből a hecc kedvéért. Aztán már csak azt vettük észre, hogy Tatán hajtunk az Öreg-tó mellett a vár lábánál és máris az edzőtáborba érkeztünk. Az extra szolgáltatás a sváb zenét játszó ifjúsági zenekar játéka volt. Pihenő és frissítő után körbetekertünk még a mellettünk levő Cseke-tó körül is megnézve a romantikus romokat és a horgászvizet is. Szállásunk az Öreg-tó partján levő panzióban volt. A lepedő nagyságú giga tv előtt felváltva dögönyöztettük magunkat egy félmilás fotelban. Kellene ilyen otthonra is! � állapítottuk meg.

22-én innen indultunk a rajt helyszínére, de a kiáramló versenyzők láttán azt gondoltuk, hogy előrébb hozták a rajtot. Csatlakoztunk tehát hozzájuk, de hamar kiderült, hogy ez még a helyiek számára megrendezett betétfutam volt. Azonban nem bántuk meg a kb tízperces korai indulást, mert következett az egész táv leggyilkosabb emelkedője Agostyán környékén. Ennek tetején csoportosult az összes segítőkocsi, az összes váltóban éppen nem futó spori, de a leghangosabb a zsűriautó volt. Persze utolért bennünket a mezőny, hiszen ők gyorsabban futnak, mint ahogy mi tolni tudjuk kerékpárjainkat. Sajnos még így is itt szereztük be fájdalmaink többségét. Szép nyugodtan megvártuk, míg elhalad a nagy többség, hiszen mi nem versenyeztünk. Mégis paprikás volt a hangulat, mert nem nagyon fért el egymás mellett több versenyző, meg a lejtőt kihasználni igyekvő kerékpáros társaság. Vértestolnán újból kocsma-melegedés következett, majd fel-le, fel-le Gyermelyig és még tovább Zsámbékra. Fájdalmaink egyre hosszabb pihenőkre késztettek bennünket, de a hideg nem nagyon hagyott toporogni, menni kellett tovább. Nem sokkal Páty után feltűnt a távolban már a János-hegyi Erzsébet kilátó. Újult erőre kaptunk, hiszen látszik már Budapest! Az utolsó emelkedő és az utolsó kerékpártolás már Budakeszi belterületén, a Knáb János utcában tette próbára erőnket, türelmünket, fájdalomtűrésünket. De mindnyájan beértünk! Csoportfotók, búcsúzkodások, mélcímcserék az új ismerősökkel. Ugyanis mi egy nappal előbb kiutaztunk, de a tervünk az volt, hogy Budakesziről már hazamegyünk akárhogy is leszünk. Így is tettünk. A kísérőkocsi benépesült, a maradék meg még feltolta a járgányt Szépjuhásznéig. Onnan pedig a féket kímélve már kerékpárúton értünk le a Duna-partra. Újabb szétválás után a rakparti kerékpárúton elmentünk a Lágymányosi hídig. Közben a Gellért téren Magyar Gárdatagok gyülekezését, a Műegyetem előtt meg 56-os Csepeleket láttunk �felkelőkkel�. Aztán Üllői út a szebb napokat látott Fradi pályával és újabb elköszönés az Ecseri útnál. Én még élek, tekerek Pestlőrincre. Gyors sms-ek, nagyjából épségben hazaért mindenki! Össztáv 372 km, és megtettünk 2572 méter szintet.

Szponzorok híján magánszervezésben vettünk részt a rendezvényen, mivel a nevezési díj és a szállásköltség elérte volna fejenként a 84 ezer forintot. A kedvezményes Fortuna vonatjegy, a 2-3-5 ágyas szállások és a kísérőkocsi költségei hozzávetőleg megfeleltek a nettó nevezési díjnak. Igaz, hogy így élősködők voltunk a nagy rendezvényen, de legalább el tudtunk menni mi is.

Ajánlom másoknak is, hogy próbálják ki milyen érzés hazafutni-tekerni Bécsből!

Résztvevők:

Bakos Dorottya

Benedekné Bodnár Katalin

Csiszárik Imre

Csiszárik Imréné

Ifj. Csiszárik Imre � kísérőkocsi vezető

Somogyi József

Pásztor András

Tölgyes Tamás

Tölgyes Tamásné

és a krónikás Borsos Gábor