Kéktúráztunk a Gerecsében és a Pilisben

Szülőkategória: Beszámolók
Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:02

Az utóbbi időben divat lett kéktúrázni, főleg a fiatalok körében. Én már 1997-ben el kezdtem gyűjtögetni a pecséteket, de csak ritkán mentünk tudatosan a kéken.
Decemberben a ZÖLDSPORT egyesületben létrehoztunk egy Kéktúra csoportot azzal a céllal, hogy együtt nagyobb lendülettel, jó társaságban, biztonságosan járhassuk az országos Kéktúra szakaszait.
Amennyiben már Te is elkezdted, vagy csak szeretnéd elkezdeni a kéktúrázást, csatlakozz a kiírt nyílt túráinkhoz, csupán néhány paraméter megadásával (neved, elérhetőséged, felhasználó neved az OKT szakaszoló oldalon, hogy láthassuk, neked mely szakasz hiányzik még).

Ha már van teljesített távod, javaslom, hogy regisztrációt követően könyveld be az Országos Kéktúra Szakaszoló oldalon http://heyjoe.hu/okt/, ahol akár térképen is láthatod, mely szakaszokat tetted már meg, vagy hogy a teljes táv hány százalékát teljesítetted.
Miután elkészítettem a decemberi túrakiírást, továbbítottam egyesületünk hírlevelére, mely a VTSZ honlapján is megjelent, köszönve önkéntes webgazdáinknak.
December 14-én, szombaton 6:38-kor a Keletiből Tatabányára utaztunk 6 fővel, ZÖLDSPORT-os túratársaimmal az általam szervezett Gerecse Kéktúrára. Tarjánba busszal mentünk tovább. Bár december közepe volt, hó még sehol, az út viszont reggelre néhol le volt jeges volt. A Koldusszállás közelében csatlakoztunk be a kékbe. Mentünk, mentünk, mendegéltünk hatan, míg meg nem állítottak a Somlyóvár aljában az erdészek. Erre bizony nem mehetnek tovább: vagy visszafordulnak, vagy a tűz mellett melegednek még másfél óráig, amíg a vadászat be nem fejeződik. Vissza dehogy mennénk!  Aznap magyarok vadásztak, másnapra belgákat vártak. Vadban gazdag erdeink vonzóak a külföldiek számára is. No, ilyenbe az elmúlt 20 évnyi túravezetésem alatt sosem futottam bele. Pedig fent is volt az erdészet honlapján.
Tanulság, ezentúl közvetlenül indulás előtti napokban meg kell nézni a BKV, MÁV, a helyi Volán, a meteorológia, az OKT és az erdészet honlapján is, nincs-e valamilyen ideiglenes változás, útlezárás, elterelés, átszállás, hajtóvadászat stb. Inkább választottunk egy alternatív útvonalat, amit az erdészek ajánlottak, mert az esti színházlátogatásom és a korai sötétedés miatt mennünk kellett tovább.
A hegyre felfelé vezető úton nézegettük, nem-e robog felénk a sejtelmes ködből egy megsebzett vaddisznó, akkor ugyanis fel kellett volna másznunk az utat szegélyező fákra. Ez a tornamutatvány szerencsére most kimaradt.

A hegy oldalában lévő kulcsosházban ebédeltünk hátizsákjainkból, majd folytattuk utunkat szinte végig lefelé Szárliget vasútállomásra. Míg le nem ment a nap.
A 25 km-es túra és OKT bélyegzés után a közeli kocsmában, karácsonyt váró hangulatban bort, teát iszogattunk. Vonatunkkal a Délibe érkeztünk, a társaságban 3-an is voltak, akikkel akkor túráztunk először, ők a MÁV-START hírlevélből értesültek a túrámról.
Mindenki nagyon jól érezte magát. A Déliből én rohantam haza, ledobáltam magamról a túracuccot, villámgyorsan lezuhanyoztam, felöltöztem csini ruhámba, átalakultam, a hátizsákból áttettem a lényeges iratokat és éppen időre oda is értem a színházba.


December 28-29. hétvégén tavaszias télben a Kéktúra pilisi szakaszát teljesítettük.
Az első pecsételő pontnál, a Rozália téglagyárnál hozzánk csapódott egy szintén kéktúrázós srác. Hatalmas köd kísért minket a kék sáv jelzésű erdei utakon, a Teve sziklánál, az Egri várnál, a Kevély-nyeregnél, ahol megpihentettük kétnapos hátizsákjaink súlyától érzékennyé vált vállainkat.
A ködben misztikus hangulat fogadott minket a Dera-szurdokban is, Pilisszentkereszt határában. Egésznapos gyaloglás után éhesen sötétedésre érkeztünk Dobogókőre, OKT vándortúránk szálláshelyére.
A Zsindelyes Étteremben elfogyasztott ízletes vacsoránk és gyömbér italunk után a 3-as számú előmelegített jurta várt minket, melyben - egy óév búcsúztató pezsgő elfogyasztása után - matracokon aludtunk. Túratársaimmal 9-en laktuk be a hangulatos jurtát. Mindenki jól aludt, senki sem fázott, csak odakint a fák susogták: „holnapra szép idő lesz”.
Évek óta vágytam arra, hogy jurtában alhassak. Valami különös érzéssel és energiával töltött fel, és másnap reggel mesés panorámával indulhattunk aznapi 27 km-es távunkra, a hegyeken át Pilisszentlászló érintésével Visegrádra.
Hótaposás helyett inkább sárdagasztás és tavaszi idő várt minket. Naplemente után értünk Visegrádra, ahol a hegygerincen haladva a Duna parti városkák esti fényeit csodálhattuk meg. A kompnál beszereztük túraszakaszunk utolsó pecsétjét is.
Távolsági busszal utaztunk haza Budapestre, ahol már a következő időszak kéktúráit tervezgettük.

Ha szeretnél velünk kéktúrázni, látogass el honlapunkra www.zoldsport.eu és kedvedre mazsolázgathatsz ezévi programjaink közül.

Képek a két túráról,

Gerecse: http://zoldsport.eu/galeria/category/141-dec-28-29-vandortura-a-pilisben

Pilis: http://zoldsport.eu/galeria/category/141-dec-28-29-vandortura-a-pilisben

Huri Noémi
túravezető, ZÖLDSPORT Egyesület