Nyugdíjasok túrája Galyatetőn 2012-ben

Szülőkategória: Beszámolók
Módosítás: 2014. november 11. kedd, 17:00

Nyugdíjasok túrája Galyatetőn 2012-ben


Évek óta folytatjuk a jól bevált nyugdíjas túránkat, melynek helyszínét Benyeda Józsi ötlötte ki, s ez nem más mint a BKV Galyatetői Pihenőháza. Mivel a kor előrehaladtával egyre több a nyugdíjas túratárs, a résztvevők létszáma is szép számmal növekszik. Idén ez 17 főre bővült /ebbe beleértjük két fiatalabb túratársnőnket /Pásztor Teri és Filep Ildikó/ és megelőlegeztük nekik a nyugdíjas státuszt.
Benyeda Józsink határtalan szorgalommal szervezte a túrát, szedte be a részvételi díjat, szobaelosztást végzett és telekocsit szervezett. Ezúton is szeretnénk neki kifejezni hálánkat az áldozatos munkájáért és a finom ébresztő kávéért, melyet kívánságra még ágyba is hozott. :)

Köszönet jár a két túravezetőnek, akik kidolgozták és levezették a túrát, ők: a Faragó Sanyi és Mátéka László. Sanyi elévülhetetlen érdeme még a reggeli tornák bevezetése és levezetése, nem kis örömére a pihenőházban tartózkodó Kőér utcai metrós dolgozóknak.
Ellátásunkról Ordasi Annuska és Csiszárik Erzsike gondoskodott olyan szinten és szorgalommal, mely megmelengeti szívünket. Erzsike még úgy is képviseltette magát, hogy közben családi problémák miatt nem volt jelen, de a hatalmas lábas általa főzőtt töltött káposzta ott volt. Íme a „nyugdíjas” menü:
1. Őzpörkölt  nokedlivel, hagymás krumlival -  így láttuk előnyét annak, hogy az Ordasi farmon leették a kukoricát az őzek és fájdalomdíjul  kaptak a legelésző és kilőtt őzhúsból a vadgazdaságtól - Másnap reggel hasznosították a szorgalmas kezek a megmaradt nokedlit, így tojásos nokedli volt az egyik reggeli menü.

2. Töltött káposzta mindenki szája íze szerint. Este Annuska vezetésével és Terike szorgos besegítő keze által elkészült a másnap reggelire szánt tészta begyúrása, melyből fantasztikus lángos készült. A reggeli korai indulású túra miatt  ráadásul már hajnalban elkezdték a lányok a sütést. Józsink hozta a tejfölt, sajtot, fokhagymás öntetet, el lehet képzelni a hangulatunkat a finom reggeli után.                            3. Saját csapatmunkában készült a következő esti menü, a bográcsban készített paprikás krumpli. A fiúk szorgalmasan gyűjtötték a fát a tűzhöz, a lányok előkészítették a főznivalót s mire az egész csapat megérkezett, a menü előállt.  Ki ne felejtsem a sok finom házi sütésű süteményt, melyből minden estére jutott. Na meg persze a finom borból és egyéb innivalóból.  
A túra után megfáradva elfogyasztottuk a finom vacsora felét, másnap ebédre is hagyva majd a tűz köré gyűlve közösen énekeltünk, míg a torkunk bírta. Volt, aki  még vidáman táncra is perdült nagy örömünkre.

A túráink:
1 nap: Pihenőház – pálinkázó esőház – Fekete tó – majd a kellemes beszélgetéstől belefeledkezve jó néhány kilométert  pluszba megtéve ismét  a pihenőházba tértünk.
2 nap: Faragó Sanyi vezetésével elindult a hosszabb programra az egyik csapat, hova máshova, mint az egyik aranybányába, köveket gyűjteni, hoztak is az igéretüket betartva szép köveket mindenkinek. A másik csapat Mátéka Laci vezetésével a Mátra bérceit vette talpa  alá, gyönyörködve a csodás panorámában. Megcsodáltuk a Bagoly-kő szép környezetét és a Csór-hegyen valaha  talpon álló, most sajnos kidőlt Kós Károly kilátót, majd szépen becsorogtunk  Mátraházára, hogy a busz hazaindulásáig  torkunkat hűtsük egy kis sörrel, borral, fagyival.
3 nap: együtt indult az egész csapat ismét Mátéka Laci vezetésével a Kékes csúcsától északra elterülő Sas-kőre vezető gyönyörű útra, hogy a  „Gabi - halála” - /szájhagyomány szerint egy favágó nyughelye/ - után a csodálatos és ritkán járt Rákóczi turistautat  bejárjuk és a  Sor-kő úton ismét  Mátraházára térjünk a sörözőbe. A szorgalmasabbja Laci vezetésével még leereszkedett a sárga jelzésen a csodálatos kilátókkal gazdagított turistaúton, hogy ezután ők is busszal hazatérjenek Galyatetőre.
4 nap: kissé megfogyatkozva a korán hazaindulók miatt autókkal megközelítettük Mátraszentimrét és Laci vezetésével a csapat nagy része a Három falu temploma kék kereszttel jelzett útján még egy levezető túrát tett.

Búcsút véve a szép napoktól és egymástól, Galyatetőről  hazaindultunk.

Akiknek a részvételüket köszönjük:
Benyeda József, Faragó Sándor és Pannika, Kapuy Magdi, Vári Kati, Ordasi János és Annuska, Mátéka László és neje Évike, Jankus Józsi és Anna,  Filep Ildikó, Pásztor Teri, Szenttornyai Marika, Marsovszky Miklósné és a két új igen jól bevált tagunk  Szebeni Jutka és Hidasiné Julika.