2019. március 15-17-ei túrák a Villányi-hegységben

Szülőkategória: Beszámolók
Módosítás: 2019. május 27. hétfő, 10:07

Télből a nyárba

 

15-én, péntek reggel hideg időben, esőzés közben indultunk Budapestről Máriagyűdre, a híres búcsújáró helyre. Az imádkozásra meg is volt az okunk, hideg, esős időben nem élvezetes a túra. A jelek szerint meg is lett a foganatja, mert egyre világosabb lett az ég alja és remek három kirándulós napot töltöttünk a Villányi-hegységben.

Útközben néztük a mezőn legelő őzeket, nyulakat, a fehér kócsagokat és a vadászó ragadozó madarakat. Az M6-os úton nem volt nagy forgalom, így volt idő, hogy megnézzük Villányban egy rövid séta keretén belül a harangtornyos kilátót és Nagyharsányban ládát gyógyítsunk a pincesoron. Nagyon szép, míves, szőlőfürtökkel díszített pincéket láttunk a rövid séta közben. A Botlik házaspár Párkányból már egy nappal korábban leutazott, az ő fiatal csapatuk déltől csatlakozott hozzánk. Kirándulás közben geoládákat is érintettünk, nagyon lelkes vendégcsapat is jött velünk, akiket felvillanyozott minden megtalálás. A Csukma-kereszt, a Tenkes víztározó, az Akasztófa-dűlő, Gyűdi szentkút útvonalon haladtunk. A Villányi-hegységben jártunk, így a három nap során gyakran mentünk szőlőültetvények között, azokhoz pedig természettől fogva tartoznak a présházak. Így volt ez a Szentkút közelében is. Itt az egyik szőlőspince előtt a padnál végre borozó emberekkel találkoztunk, be is tértünk megkérdezni, lehet-e bort kóstolni. Az utazást tervezve, na meg a Villányi borok kapcsán elsősorban vörös borokra gondoltunk otthon. Nos a Hónig István pincében ezzel szemben kiváló hároméves olaszrizlinget ittunk. A pince gazdájának a felesége büszkén mutatta meg a falon sorakozó okleveleket. Ő már nem szeretné tovább folytatni a szőlészetet, szeretné eladni. A túra végén tekintettük meg a méltán híres kegytemplomot. Szállásadó háziasszonyunk nagyon rosszul érezte magát, mert a felettese nem engedte meg, hogy 8 fős csapatunk az ebédlőben étkezzen. Na de a turisták, akik nappal szendvicset esznek, nem rettennek meg ennyi kényelmetlenségtől és ezt is meg tudtuk oldani. Süteménnyel és borral vigasztalódtunk. Napi teljesítmény 10,3 km és 382 m szint.

https://photos.google.com/share/AF1QipNyQ8RXXJoXrkqpkr_c_DHpgtPyLqzeYyO5ZxZwJ3--ZOU7REi2ZvMaEvzT1eP6IQ?key=TUF6cXp2LUlrcFB6QmdqcGNJYWFsQ3h4dkJMTGt3

16-ára, szombatra esett az egésznapos túrázás. Autóval mentünk át Siklósra. Láttuk a várat, na persze erősen csábított is, de egyrészt elég korán indultunk és még nem volt nyitva, a délután 5-i zárás előtt még mindenképp szerettünk volna visszaérni azért, hogy be is tudjunk menni. Így a kellő ösztönzés is megvolt, hogy szaporán szedjük a lábunkat. A Göntér-domb irányába indultunk, ahol a régi szerb szokásokról is sok újat tudtunk meg, tekintve, hogy a domb tetején található Stiljanovics szerb vajda sírja.

„Csinos alakú kerek domb, mintegy 20 holdnyi területen, mely időről-időre váltogatva gabonára és szőlőtermésre van kényszerítve. E hegyecskének lapos tetője évenként, augusztus 13-14-e közötti éjjelen, egy tündéries ünnepély színhelye szokott lenni. Baranya szerbjei, s kivált szerbjeinek ifjúsága szokott ez éjjelen felgyülekezni a göntéri búcsúra. A szerb nemzeti népviselet fehér patyolatja ragyogó színekben úszik a termetes legényeken s deli leányseregen, kik nagy részint gyalog seregelnek ide, s csak alkonyat tájban öltözködnek ki a közeli magyar falvakban, hol ekkor minden háznál négy-öt szerb leányka készül a szépségversenyre és ékítgeti magát. Mert az ünnep komoly része, a szent foglalatosságok: mise, ének, éjfélig tartanak; éjfél után a zene, dal, táncz - legény, leány százával összefogódzva - tart, míg a fáklyák világát el nem oltogatja a rózsás ujjú hajnal. Bor is, sör is bőven kínálkozik, de az egyébként heves vérű fiatalság megbecsüli magát és egymást, legfölebb az öregebbjén, vagy az élhetetlenebbjén esik meg néminemű emberi dolog. A java vigyáz magára és a rendre. Összeszólalkozás soha nem történik. A búcsú a görög-keleti naptár szerint augusztus 2-án, István vértanú napjára viradóra Sztiljanovics István emlékét ünnepli, ki a török elől menekűlt Magyarországra II. Ulászló idejében, s a királytól állítólag Siklós várát kapta adományban. Nem volt sem szent, sem pap, hanem nagylelkű és bölcs ember, ki mind a tíz ujjával cselekedte a jót, s kit itt temettek el, s innen időjártával - úgy mondják - a sisatováczi kolostorba szállítottak...."

A szőlő parcellák között a venyigék különböző begyűjtési módjával találkoztunk, a szőlőkötözés eltérő módozatait közelről figyelhettük meg. Több helyen találkoztuk szőlőművelő munkásokkal. Érdekes jelenség, hogy a löszdombban sziklabarlang is van. A néhány méter hosszú Balassa-barlang is ilyen. A hegygerincen átkelve leereszkedtünk a Bika-rétre, mely már egy nagyobb erdőségben található jókora tisztás. Innen egy ugrás a Tenkes természetjárók kulcsosháza.

És láttunk csodát! Arra nem számítottunk, hogy medvehagymát is szedhetünk, mondhatom, hogy valamennyiünk legnagyobb örömére. Siklós felé visszafordulva a vár már messziről látszott, így fontos célként lebegett a szemünk előtt.


 

Az idő erre a napra már jócskán megmelegedett, a sok nyíló virág (ibolya, fürtös gyöngyike, tavaszi hérics, hunyor, a virágzó mandulafák, az illatozó kökénybokrok) na meg sárgálló aranyvesszők és a napsütés is fokozta a jókedvünket. Találkoztunk fekete hériccsel is, amit én ebben a színben ezelőtt még sosem láttam.

 A helybéli vendéglátóhelyek azonban nem akartak beállni a sorba, szinte alig volt nyitva némelyik. Épp ezen bizakodtunk, majd szomorkodtunk egy bezárt nagy kertes helyiség mellett, amikor az udvarban árkot ásó felajánlotta a hűtött szódavizét, amit örömmel el is fogadtunk.

A siklósi várban egy labanc volt a jegyszedő. Az elmúlt években sok átalakításon esett át a vár. Aznap játékos foglalkozásokat tartottak sok bemutatóval, ezekhez már nem tudtunk csatlakozni. Az ország a Tenkes kapitánya TV-sorozatban láthatta legtöbbet a siklósi várat, ahol most a filmsorozatra emlékeztető képeket és jeleneteket is bemutatnak. Jó érzés volt újra feleleveníteni gyerekkorunk hétről hétre várt filmjét.

1515-től Kanizsai Dorottya volt a vár úrnője, rekonstruálták a ruháját, és a rózsakertjét is karban tartották. Minő véletlen, hogy éppen nálunk volt a híres emberek lakhelyét bemutató geoláda, az ő emlékére helyeztük el a várfalon kívül. Kanizsai Dorottya (1490-1532 után) a 15. és 16. században élt magyar főúrnő, Kanizsai Miklós soproni ispán leánya. Születésének és halálának körülményei ismeretlenek. A források utoljára 1532-ben említik. Előbb Geréb Péter nádorhoz ment férjhez, majd annak halála után a szintén nádor Perényi Imre felesége, Perényi Ferenc püspök (†1526) és Perényi Péter mostohaanyja lett.Kanizsai Dorottya 1515-től élt a siklósi várban, ahol sokat szeretett a kertben időzni. Ezt a kertet ma Dorottya-kertnek hívják.

Érdeme nem csak az volt, hogy a mohácsi csata után nevelt fiát, Perényi Ferenc püspököt keresve, eltemette a csatatéren maradtakat. A kor szokásainak megfelelően - akkoriban nem lévén iskola - a nemesek leányaikat más nemesekhez küldték taníttatni, és Kanizsai Dorottya házába szívesen küldték tanulni a leányokat szüleik. E mellett rendkívül bőkezű volt, első férje sírja fölé kápolnát építtetett, de építtetett templomot, segítette az árvákat, miseruhákat, edényeket adományozott a templomok számára. Több nyelven beszélt. Második férje gyermekeit, Perényi Péter későbbi koronaőrt, és Perényi Ferenc későbbi püspököt szeretetben nevelte. Nagy vagyonnal rendelkezett, és első férje is ráhagyta minden vagyonát. Mindkét férje nádor volt, második férje halála után saját címert kért, és kapott az uralkodótól, így egyesítette első férje címerét a Kanizsai címerrel. Saját jogán lett az ország első asszonya, ami abban a korban nem volt megszokott, hiszen a szokás szerint a férjek jogán lett valakiből első asszony.

A várlátogatás után a dzsámit már csak kívülről tudtuk megnézni. Egy helybéli lokálpatrióta pár szóval útba is igazított minket, ami jóleső érzés volt. A nehéz nap után a szálláson vacsoráztunk, a vendéglátónkkal beszélgettünk. Az előző napról maradt bort és süteményt gondosan elfogyasztottuk. Napi teljesítmény 23,4 km és 495 m szint.

https://photos.google.com/u/1/share/AF1QipOyKcAR5wMjmVWYL0E7eOgDMUObSI0y2tuouZSkeDvOU_12zP35O9Nz8PAnJjmoGg?key=cjhwbjltX1hmT20zUm5lcmFXb3hBRy1FbDZBV1BB

17-én vasárnap megint csak jó idő kerekedett, a szállás elhagyása után a csodabogyó-tanösvény felé vettük az irányt, majd a Tenkes-hegy és a Kopasz-hegy következett. Utóbbira felmenve egész „magashegyi” jellegű körülményeket tapasztaltunk. Csarnótán és Túronyon keresztül fordultunk hazefelé. A Tenkesre kapaszkodva kiakadtunk egy erdőírtáson, mert annyi szétszórt pet palackot és egyéb olajos flakont, amit a favágók eldobáltak, még sehol sem láttunk az országot járva! Újból felkapaszkodtunk a Tenkesre, de most a Csodabogyós tanösvényt csak térképen láttuk, mert elfogytak az ismertetőtáblák ezen a szakaszon. A gerincre felérve esőbeállóval, padokkal-asztallal kiépített pihenőn falatoztunk. Majd onnan egy viszonylag meredek, kijárt-lekoptatott lejtőn jutottunk vissza a kegytemplomhoz és az autókhoz. Napi teljesítményünk 18,6 km és 660 m szint.

 Öten hazafelé még tettünk egy kisebb kitérőt Harkány felé, majd Beremdnél megcsodáltuk a különleges stílusban épített megbékélés templomát. Bóly határában még a naplementében is gyönyörködhettünk, ahogy a Karasica patak felett ívelő kis gyalog függőhíd fölött pirosodott.

 Összegezve elmondható, hogy kicsi, de lelkes csapatunk remek kirándulóidőt fogott ki, sok természeti szépséggel találkozott, a helyi lakosok barátságosak voltak, a sajátos építészeti stílusú lakóházak, présházak, a szőlőföldek jól jellemezték az egykori és a most itt élők életvitelét, tevékenységét. A túráinkat még a sportos kismamánk is jól bírta. A 3 nap alatt 22 geoládával találkoztunk, egy mozgóládát rejtettünk, kettőt gyógyítottunk.

https://photos.google.com/u/1/share/AF1QipNXI6V2GlUxhLT3CoKO3BzXuWdyzosjE8YkM8HcB6p6hcL-iOdA0aMD-iIh0XavOA?key=NTNIVHdhUEtYME5jei10S2dhRG9PU19iYnhfeGhB

Benedekné Bodnár Katalin